A hó alatt már nagyon nehéz megtalálni azt a kevés gombát, amely még ilyenkor is dacol az időjárással. De azért egy-két órányi arcpirosító, gombakereső, gombanéző sétára karácsony havában is érdemes kimozdulni a házból. Ilyen szűkmarkú időben minden fajt, amivel csak találkozunk, másképp értékelünk, mint mondjuk a nyári vagy az őszi bőségben. Minden egyes gomba, ha ehető, ha nem, megdobogtatja a gombász, de akár a természetbarát szívét is – a hó nélküli, szürke, ködös tájak nem mindennapi színfoltjait képezik.

Az elmúlt évek utolsó hónapjaiban többször is csatangoltam Sepsiszentgyörgyön és környékén. A megszokottnál jóval magasabb decemberi hőmérsékletek nemcsak az elismert téli fajokat hozták utamba (róluk majd januárban lesz szó), hanem néhány megkésett őszi, késő őszi gombát is. Ugyanis még találtam pár darab lila tönkű, lila és fenyőpereszkét, szürke és rozsdasárga tölcsérgombát, gyakori szemétgombát, lilás réteggombát, júdásfül-gombát, csigagombákat, valamint fehér és élénk színű nyirokgombát.

Köztük akadt olykor egy-egy egészséges példány is, de konyhai használatra a legtöbb már alkalmatlannak bizonyul. Kukac ilyenkor már nincsen, a gombákat azonban a napi fagyás-olvadás helyrehozhatatlanul károsítja. Húsuk is színt vált (legtöbb esetben megbarnul) és elveszti eredeti rugalmasságát, állagát. A spóráknak viszont semmi bajuk nem esik, simán átvészelik a telet, tavasszal pedig kicsírázhatnak, ezért az ilyenkor talált termőtesteket jó a helyükön hagyni. De miért is vinnénk haza egy olyan gombát, amelyik, miután kienged, annyira megpuhul, hogy biztosan a kukába kerül?

Lilás réteggomba (Chondrostereum purpureum)

Bevonatszerű termőteste fiatalon szorosan tapad az alj­zatra, később redőzetet, majd kalapszerűen elálló, 1–3 cm-es kis nyúlványokat képez. A kalapocskák hullámosak, szalagszerűen, egymás fölött, mellett több sorban egybenőnek, olykor terjedelmes foltokat alakítva ki. Felső részük gyapjas, nemezes, fehéres, halványlilás színű, alsó oldaluk (ahol a termőréteg található) sima, csupasz, élénklila, bíborbarna. Kiszáradva az egész termőtest egységesen barnás színű lesz, ilyenkor már nehezebb meghatározni. A Stereum nemzetség fajaihoz hasonlóan húsa vékony, bőrszerű, szívós, rugalmas. Élő vagy elhalt faanyagon termő fehérkorhasztó faj.

A városban elég gyakori, fő termőideje általában az év utolsó két „emberére” esik, ritkán kora tavasszal is megjelenik. Egyik kedvenc termőhelye az Erzsébet park felső sétánya. Amikor felbukkan, a város fái, cserjéi már le vannak csupaszodva. Ebbe a lehangoló, szürkébe öltözött városi környezetbe lop némi színt ez a gomba, üde lilás foltokat ecsetelve egy-egy tuskó felületére. A legtöbb előfordulást ugyanis elhalt faanyagon észleltem, csak három alkalommal találtam meg élő fa törzsén, gyökerén. Kedvenc szubsztrátumai a nyír és a vadgesztenye tuskói. Ezek felszínét van, amikor szinte teljesen beborítja, mind a sima metszésfelületet, mind a részben kéreg nélkül maradt oldalsó részeket. Más fán ritkábban telepedik meg, de azért volt alkalmam megfigyelni almafán, fűzön és kőrislevelű juharon is.

Amiről a gombászok keveset, de a kertészeti szakkönyvek és a növényvédelmi tanulmányok annál többet írnak, az az, hogy a lilás réteggomba a gyümölcsfák (főleg a csonthéjasok) leveleinek tejfényűség, ólomfényűség néven ismert betegségét okozza. Általában a vágás, metszés helyén jut be a gazdafa testébe, ahol sokáig rejtőzködik. Van, amikor csak évek múltán kezdi el növeszteni termőtesteit. Ha elhal gazdája, parazita életmódról egyszerűen áttér a korhadékbontásra.

Farkas János