Már évek óta terveztük egy óvodai zenekuckó létrehozását, de csak az elmúlt tanévben vettük a bátorságot, hogy megírjunk egy pályázatot e cél érdekében. Ötletünk elnyerte a pályázatot kiíró bizottság tetszését, így a 2024–2025-ös tanév őszén három csoportban elindítottuk a Léleksimogató zenekuckó nevű programunkat, amelynek célja, hogy zeneterápiás jellegű tevékenységek által fejlesszük a Hófehérke Napközi Otthonba járó gyermekek testi, értelmi, érzelmi és akarati képességeit.
A zene gyógyír mindenre, ugyanakkor általa a gyermek értékes ismereteket szerez, egyéni és társas tapasztalatokat gyűjt, emellett önálló próbálkozások lehetőségeihez is jut. Programunk elindítását jól átgondolt szervező munka előzte meg, háromhetes helyi nevelési projektet állítottunk össze, melynek kivitelezését a program felelősei, Vasile Ágnes, Bedőházi Emese Aranka, Dénes-Szabó Izabella Erika, Szabó Anna Mária, Zoltáni Zsuzsanna és Veres Szidónia óvodapedagógusokkal közösen végeztük el. A tevékenységeket úgy terveztük és állítottuk össze, hogy a dallam-, ritmus-, hangszín- és dinamikahallás képességeit fejlesztő zenei játékokkal, hangszerrel ismerkedő játékos tevékenységekkel, valamint hangszerek használatának lehetőségével felkeltsük óvodásaink érdeklődését, ugyanakkor jó kedvet, élménynyújtó, léleksimogató, boldog pillanatokat varázsoljunk számukra.
Meggyőződésünk, hogy a zenei játékok, a hangszerekkel való ismerkedés és a különféle zenei képességeket fejlesztő, léleksimogató tevékenységek különösen értékesek az óvodáskorú gyermekek számára, hiszen ezek nemcsak a hallásukat és zenei érzéküket fejlesztik, hanem az érzelmi intelligenciájukat, a kreativitásukat és még a szociális készségeiket is. A Léleksimogató zenekuckó program során a gyermekekkel elutaztunk a hangok, a zene csodálatos birodalmába, ahol érzékelték, megtapasztalták a hangok, a zene erejének fejlesztő hatását, hiszen életünket, a világgal való ismerkedésünket is a ritmussal, a zenével kezdjük, majd így vagy úgy gyakoroljuk föleszmélésünktől egészen életünk végéig.
Programunk első hetében a hangok változatos formáival, illetve azok tulajdonságaival – hangszín (egyedi minden hangforrás), erősség (halk-hangos), magasság (magas-mély), gyorsaság (lassú-gyors) – ismerkedtünk meg mesés keretekbe burkolt, játékos módon. Különböző hangforrásokat figyeltünk meg, ugyanakkor mi is hangokat keltettünk, zenei kísérleteket végeztünk testünkkel, tárgyakkal, tudatosítva ezáltal a hangok rezgését.
Második héten a hangforrásokat már hangszerek biztosították, így nehezítettük a feladatukat és egyben növeltük belső motivációjukat. Az óvodában alkalmazott alap hangszerek mellé mesébe szőve becsempésztünk egy pár klasszikus hangszert is (fuvola, hárfa, zongora, hegedű, gitár, nagybőgő stb.), amelyeket nemcsak felvételről figyelhettek meg a gyermekek, hanem a maguk valóságában is megvizsgálhatták, meghallgathatták a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceumban tett látogatásunk során. Nagy élmény volt óvodásaink számára a diákok által tartott hangszerbemutató, amely játékosan, viccesen vezette be őket a hangszerek változatos világába.
Fontosnak tartottuk, hogy óvodásaink megismerkedjenek a népi hangszerekkel, a népzene hangzásvilágával is. E témához a sepsiszentgyörgyi Míves Ház lelkes mesemondóját, a játszóház vezetőjét, Benkő Évát hívtuk segítségül, aki minden héten mesés-zenés tevékenységeket tartott a projektben részt vevő csoportoknak. Éva néni a mese és a hangszerek hangjai által különböző érzelmeket csalogatott elő a gyermekekből, amelyeket ők kifejeztek testükkel, hangjukkal, hangszerekkel, és szóban is megfogalmazták. Programunk ezen tevékenységei megnyitották óvodásaink lelkivilágának kiskapuit, és gazdagították is őket. Programunkat a Míves Házban, fergeteges hangulatban zártuk: Éva néni mesével indított, a zenei aláfestést Melkuhn Róbert és Kelemen István népzenészek biztosították, akik a mesélés után bemutatták a szereplőként megszólaltatott hangszereket: pásztorfurulya, hegedű, kobza, kaval, szájdoromb, majd táncra is perdültünk.
Óvodásaink a tevékenységek során, a hangszerek használatával saját maguk tapasztalhatták meg a zene gyógyító hatását, hiszen a program alatt közösen megéltünk nyugodt, izgatott, vidám, szomorú, félelmetes érzéseket, ami segítette őket a bennük megjelenő pozitív és negatív érzelmek feldolgozásában. Négy héten át olyan változatos, élményekkel, boldog pillanatokkal teli zenei tevékenységeket szerveztünk, ahol a gyermekek nemcsak tudást szereztek, hanem életre szóló, maradandó élményt is.
Utólag úgy érezzük, hogy elértük fő céljainkat, a megélt élményeink, a gyermekek, szülők, valamint a Sepsiszentgyörgy önkormányzatának támogatásával megvalósult programba bevont szakemberek részéről érkezett pozitív visszajelzések azonban folytatásra ösztönöznek. A következő tanévben már bővített kerettel szeretnénk léleksimogató programunkat megszervezni, mivel fontosnak érezzük, hogy az általunk átélt csodákat más gyermekek is megtapasztalják.
Bedőházi Emese Aranka és Vasile Ágnes,
a projekt koordinátorai