A sepsiszentgyörgyi Írisz Házban tizennégy esztendővel ezelőtt a fogyatékkal élők világnapján (december 3.) kiállították egyik foglalkoztatottjuk, Szabó Róbert rajzait, festményeit. Azóta országossá fejlődött a fogyatékkal élők művészeti alkotásainak évente megrendezett kiállítása, ennek eredményeként kedden este a tizennegyedik OutsiderArt pályázat díjkiosztóját tartották az Írisz Házban.
Huszonhat alkotótól nyolcvannyolc pályamunka érkezett a felhívásra az ország minden részéből, idén az eddiginél nagyobb számban neveztek alkotásokkal a zárt intézmények ellátottai – ismertette kedd este Makkai Péter református lelkész, az Írisz Házat működtető sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány igazgatója. Kezdetben házi kiállításra gondoltak, majd testvére, Deuten-Makkai Réka művészettörténész javaslatára bővítették a kört, mígnem más megyék is bekapcsolódtak, és menet közben szakmai munkatársként melléjük szegődött Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ vezetője is – mondotta. A fogyatékkal élő tehetséges fiatalok első művészeti táborát immár néhai Makkai János (Makkai Péter édesapja) vezette, évente neves képzőművészeket hívott meg a műhelymunkákra, akik eligazítást és önbizalmat nyújtottak a résztvevőknek. Ezekben a táborokban találkoztak a fiatalok először azzal az érzéssel, hogy értékelik tehetségüket, munkáikat, és bátorságot nyertek, hogy kiállításra, pályázatra jelentkezzenek.
Művészet csak egy van, mindegy, hogy az alkotó hivatásos, amatőr, illetve fogyatékkal élő, a művész az művész, ez jól megfigyelhető az OutsiderArt kiállításain is, amely az elmúlt tizennégy esztendőben óriási fejlődésen ment át, a fiatalok komolyan készülnek és a legjobbat adják magukból – mondta Kopacz Attila a tárlat megnyitóján. Deuten-Makkai Réka Hollandiából jelentkezett be élő videóban, és az alkotásokat elbíráló bizottság tagjaként méltatta a képeket. Egyedi nézőpont, pontos megfogalmazás, érzelmi hozzáállás jellemzi az Irgalmas Szamaritánus példázatát megjelenítő alkotásokat – ez volt az idei téma –, amelyeknek többes üzenete van: a pályázat témája szerint segítő cselekvésre ösztönöz, a művészi alkotásokkal a tehetségre fordítja a figyelmet, és segít a fogyatékkal élők társadalmi elfogadottságában, önértékelésük növelésében – összegzett Deuten-Makkai Réka.
Fotó: Albert Levente
A rangsorolás szerint a máramarosi Dina Raț alkotása kapta az első díjat, a gyulafehérvári Laura Sibișan és a lugosi Gabriel Rad követi őt a dobogón, a Makkai család által alapított Makkai János-emlékdíjat a csíkszeredai Karda Balázsnak ítélték oda.
A kiállítás szervezői méltatták az alkotók törekvését és az őket segítő művészetterapeuták munkáját, Makkai Péter pedig arra hívta fel a figyelmet: ahol a tehetség megmutatkozik, ott a környezetében minden embernek tennie kell azért, hogy ne vesszen el. Kedden este ez nem csak szavakban hangzott el, mert a Diakónia támogatja azt a kisborosnyói Ruzsa Vivient, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum végzős diákját, aki a tehetségét felismerő segítők nélkül a városi iskoláig sem jutott volna el. Egyik tanárával, Lőfi Gellérttel kedden este zenei meditációra hívták a kiállítás közönségét, és méltatták távollétében Petraschovits Eszter hegedűtanárt, aki Vivient az egyetemre készíti fel.
A kiállítás és a zenei élmény ugyanarra hangolt: a tehetség olyan érték, amelynek nincs hovatartozása.