Bármerre is gurultak tegnap ünnepi díszbe, fényfüzérekbe öltöztetett motorjaikon, mindenhol ujjongva, örömmel fogadták a motorosok baráti társaságának csapatait, akik idén immár hatodik alkalommal fogtak össze, hogy a Mikulás segédjeiként közel háromezer kisgyermek arcára csaljanak mosolyt gondosan összeállított ajándékcsomagjaikkal.
Jóformán fel sem tűntek a kapuban a motorok, a vasparipák közeledő zajára, a dudálásra már minden gyermek ugrált a sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Óvoda udvarán tegnap reggel, ahol idén is nagyon várták a motoros Mikulások érkezését: az óvoda épülete, udvara szintén ünnepi díszbe öltözve készült a kedves vendégek fogadására. A gyermekek kitörő örömmel, tapssal, integetve köszöntötték az udvarra begördülő, szépen feldíszített motorokat, és már-már tapintható volt a boldogság, hiszen a nyeregben ülő, piros ruhás Mikulások is izgalommal várták a találkozást, mosolyogva adták át az óvodásoknak az ajándékokat. A kicsik vidám dallal, tapssal köszönték meg kedvességüket, és sok-sok fénykép is megörökítette a tegnapi nap legszebb pillanatait.
A kezdeményezők igyekezetét, szándékát dicséri, hogy önerőből és támogatók jóvoltából ebben az évben is sikerült mintegy 3000 gyermeket gazdag csomaggal meglepniük, a gyümölcs, különböző édességek, csokoládé és ropogtatnivaló mellé idén színes filctollak, valamint tetszés szerint kifesthető karácsonyi dísz is került.
A motoros Mikulások tegnap 9 órakor indultak szokásos körútjukra, és a hideg ellenére estig úton voltak: Sepsiszentgyörgyön, Szépmezőn, Rétyen, Kilyénben, Szotyorban, Kökösben, Illyefalván, Uzonban, Maksán, Hetében és Kovásznán is megfordultak. A nap folyamán óvodák, bölcsődék mellett felkeresték a Speciális Iskolát, a kilyéni rehabilitációs központot és az Írisz Házat, és nem feledkeztek meg a kórházban lévő gyermekekről, az öregotthonban élő idősekről sem.
A nap fénypontjának kétségkívül a délutáni sepsiszentgyörgyi felvonulás bizonyult: az apró fényekben, ünnepi díszekben pompázó motorok bejárták a város főbb útvonalait, majd a főtéren állomásoztak, ahol szintén örömmel fogadták a jótékonykodó motoros társaságot.