Akik földet és vizet ajánlanak

2024. december 6., péntek, Máról holnapra
Mózes László

Államcsínykísérletnek is nevezhető az a példátlan, egy külföldi beavatkozásra utaló folyamat, melynek eredményeképp a „független” Călin Georgescu bekerült a romániai elnökválasztás második fordulójába. A szintén példátlan módon, a Legfelsőbb Védelmi Tanács ülését követően szerdán nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentésekből ijesztő tényözön derül ki, mely ekképp összegezhető: Románia az agresszív orosz hibrid hadviselés célkeresztjébe került.

Az elnökválasztás első fordulóját kísérő, illetve az azt megelőző kibertámadás, illetve a TikTok platformon történő manipuláció olyan nagyságrendű, annyira szervezett, hogy azokat több jelenkori legionárius, avagy alvilági csoportosulás – előbbieket és utóbbiakat is C. G. támogatói közé sorolják – képtelen lenne megvalósítani. És immár az is egyértelmű, hogy C. G. és köre már rég, évekkel ezelőtt elkezdte előkészíteni e nemzetbiztonsági kockázatot jelentő hadműveletet. Azt is rögzítette: „Nem Romániának van szüksége kisebbségekre és külföldiekre, hanem nekik van szükségük Romániára, mert földet és vizet adunk nekik. Értsék meg egyszer és mindenkorra.”

Persze, mostanra már az is világos, hogy a szélsőséges, legionárius nézeteket dédelgető, a társadalmi elégedetlenséget álságos módon kihasználó jelöltnek nem csupán magyarokra, romákra, svábokra, szászokra és zsidókra, illetve külföldiekre nincs szüksége, hanem gondolkodó, szókimondó emberekre sincs. Nincs szüksége az eddigi, nehezen és áldozatokkal elért társadalmi és politikai irányra, demokráciára, mert gesztusai a diktatúra felé mutatnak. Misztikus pátosszal és emelkedett szavakkal fényezett önkényuralomban hisz – vallja, hogy politikai pártokra sincs szükség –, így hát könnyen egyértelművé válik: e tetszetős szavak mögött egy jól és nem ok nélkül támogatott sarlatán húzódik. Aki magyarellenes elvbarátaival közösen ragadná meg a hatalmat, és még nagyobb káoszba döntené e jobb sorsra érdemes országot.

Hogy e napok mennyire feszültek, mennyire újszerű és aggasztó e helyzet, nem csak a romániai civil társadalom képviselői, az európai értékrend mellett felsorakozó közéleti személyiségek jelzik, hanem egy amerikai megszólalás is tanúsítja. A washingtoni külügyminisztérium „súlyos negatív következményekre” figyelmeztet, amennyiben az ország eltávolodna a Nyugattól. Hozzáteszik: Romániával együtt képzelik el a jövőt, nem kívánják befolyásolni a választás eredményét, ám az állami intézményeknek tisztázniuk kell, mi és hogyan történt.

E zűrzavart vasárnap szavazatokkal lehet mérsékelni. Számos elvárásnak kell megfelelnie, számtalan nehéz gondot kell orvosolnia, ám e helyzetben kizárólagosan Elena Lasconi és a körülötte csoportosuló nagykoalíció jelenti annak a lehetőségét, hogy egyáltalán beszélni lehessen az életünket, a jövőnket illető kérdésekről. A másik oldal ebben nem érdekelt: C. G. és tábora nekünk, erdélyi és székelyföldi magyaroknak, kegyesen, esetleg földet és vizet ajánl.

 

Fotó: Facebook / Călin Georgescu

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 350
szavazógép
2024-12-06: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Mikulások két keréken

Bármerre is gurultak tegnap ünnepi díszbe, fényfüzérekbe öltöztetett motorjaikon, mindenhol ujjongva, örömmel fogadták a motorosok baráti társaságának csapatait, akik idén immár hatodik alkalommal fogtak össze, hogy a Mikulás segédjeiként közel háromezer kisgyermek arcára csaljanak mosolyt gondosan összeállított ajándékcsomagjaikkal.
2024-12-06: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Öt százalékhoz közelít a munkanélküliség

Öt százalékhoz közelít Háromszéken a munkanélküliségi mutató értéke, a megyei munkaerő-foglaloztatási ügynökség legutóbbi összesítése szerint október végén 3877 állástalant jegyeztek megyeszerte. A hivatalos nyilvántartásokban szereplők elenyésző hányada, mindössze 681 munkanélküli jogosult segélyre, a nagy többségnek nem jár anyagi támogatás a munkaügyi hivataltól.