Az első öngól

A bajok akkor kezdődtek, amikor október elején az alkotmánybíróság úgy döntött, kizárja Diana Șoșoacăt az elnökjelöltek közül. Indoklásuk felületes, mondvacsinált volt, furcsa és megkérdőjelezhető beleszólás a demokratikus folyamatokba. Ha békén hagyják, nem kerülünk a jelenlegi helyzetbe, mert a szavazatok szépen megoszlottak volna, és Călin Georgescu nem jutott volna döntőbe. Akkor legtöbben a döntés precedens volta miatt aggódtak, senki nem sejtette, hogy elindult a hógolyó, amely két hónap alatt hatalmas lavinává fejlődik, és egy antidemokratikus döntés újabbak sorát kényszeríti ki.

A jelöltek többségéről lehetett tudni ezt-azt, sejthettük, kit kinek a gyengítésére vetettek harcba, és kitetszett, bizonyos boszorkánykonyhákban miként bűvölnék a szavazati szándékot, hogy a regnáló hatalomnak tetsző eredmény szülessen. Minden a korábban már megszokott forgatókönyv szerint zajlott, egészen az első forduló végéig… Már az exit pollok meglepő eredményeket mutattak, de a szavazatok megszámlálása után kiderült: borult minden előrejelzés, a sokak számára teljesen ismeretlen Călin Georgescu végzett az első helyen, a biztos befutónak tekintett Marcel Colacu be sem jutott a második fordulóba, az USR elnöke, Elena Lasconi szállhat versenybe az elnöki székért.

Hogyan születik a messiás?

Döbbent csend, majd elkezdődött a kétségbeesett kapkodás. Senki nem értette, mi történt. Sem a polgárok, sem a politikai szereplők, sem a hatalom, az állam képviselői. S miközben ismerkedtünk Călin Georgescu nevével, az általa hirdetett tanokkal, megtudhattuk, miként „csinálhat” a közösségi média elnököt valakiből.

Lassan tisztult a kép, és az is kiderült, nem két-három hónapos kampány eredménye a győzelem, alapos, többéves stratégia vezetett ide, mely során többször tesztelték a néphangulatot, felmérték a legnagyobb gondokat, az elégedetlenség legfőbb okait, és erre építették a rövid üzenetek sokaságából álló kampányt, amelyben mindenki találhatott valami neki tetszőt. Szó volt egészséges táplálkozásról, hitről, méltó életről, hazafiságról, családról és a hatalom jelenlegi bitorlóinak bírálatáról, és mindezt egy látszólag nyugodt, kiegyensúlyozott, békekereső, hazáját és népét szerető, azok szolgálatára jelentkező, szebb, jobb, méltóbb jövőt ígérő, műveltnek, nagy tudásúnak tűnő férfiú közvetítette, akit Isten is elnöknek teremtett.

Nem csoda, hogy több mint kétmillióan benne látták Románia megmentőjét, és az sem, hogy a második forduló küszöbére jó 50 százalék fölé ugrott népszerűsége. Pedig arra már kezdtek kiderülni személye és kampánya visszásságai, nyilatkozatai abszurditásai és ellentmondásai, de a közösségi médiára rákattant tömegekhez már jórészt csak az ő szava jutott el, a józan ész hangja nem. Meg sem kérdőjelezték messiásígéreteit, azt, hogy miként sikerült nulla lejből ilyen eredményes kampányt építenie, ki állhat mögötte, kinek az érdekeit szolgálja.

Hozzá nem értés vagy hazaárulás?

A román állam is nehezen tért magához az első forduló eredményének döbbenetéből. Hétfőn délután az államelnöki hivatal még közleményben tudatta, semmilyen rendellenességről nem értesítették, aztán valahonnan mégis kaphattak némi információt, és a veszély mértékét is kezdték jobban felmérni, mert csütörtökre Klaus Iohannis összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), amely aztán megállapította, történtek kibertámadások, egyes közösségimédia-platformok megkülönböztetett bánásmódot alkalmaztak bizonyos (meg nem nevezett) jelöltek esetében, és egy külföldi állam beavatkozását is sejtették az ülés végén kiadott közleményükben. Az érintett intézmények – titkosszolgálatok, a választásokat felügyelő különböző hatóságok, a biztonságos távközlésért, illetve a bűnüldözésért felelős szervek – előbb egymásra igyekeztek hárítani a felelősséget (szerencsére minden területen van leg­alább két-három intézmény, így volt, akire mutogatni), majd gyorsan munkához láttak, hogy előkaparjanak némi bizonyítékot a törvénytelenségekre.

Senki nem értette, hogy bár szigorúan szabályozzák Romániában a kampányolást, a pártoknak, jelölteknek minden banival el kell számolniuk, miért nem tűnt fel az illetékes hatóságnak Georgescu nullalejes kampánya, miközben plakátjai is voltak szerte az országban, és televíziós reklámklipjei is futottak. Vagy az igen jól felszerelt, vagon pénzen fenntartott titkos­szolgálatok hogyan nem fedezték fel a bel- és külföldi mozgolódást, Georgescu orosz követségre járó embereit, a milliókhoz eljutó TikTok-kampányát. Talán az ő emberük volt, akit taktikai okokból indítottak, és túlnőtt minden várakozáson, talán nem végezték a dolgukat, esetleg hazaárulás történt. Bármelyik lenne igaz, fejeknek kellett volna hullniuk, de még mindenki a helyén ül.

Tény, hogy mire magához tért a román állam – elnökkel, miniszterelnökkel, pártvezérekkel az élen –, már egyre inkább látszott, Călin Georgescunak mind nagyobb az esélye a győzelemre. Egyre több mindent tudhattunk meg róla, és mind sötétebb lett a kép, nyilvánvalóvá vált, ha ő lesz az elnök, Románia irányt vált, letér az euroatlanti útról, és ismeretlen – Putyin tanait követő, legionárius eszméket hirdető, Ceaușescu idejét idéző, gazdasági válságokkal küszködő – új világ köszönhet ránk. Nem hagyhatták, már csak nyugati szövetségeseik miatt sem, így feloldották a CSAT-ban is bemutatott titkosszolgálati jelentések titkosítását, hogy azok indokul szolgálhassanak az alkotmánybíróság választásokat érvénytelenítő döntéséhez.

Egy jogállamban, demokráciában igencsak megkérdőjelezhető lépés történt, amelyre mégis elengedhetetlen szükség volt éppen a jogállam és a demokrácia megmentése végett. Fellélegezhettünk: ezt megúsztuk.

Felmérhető és felmérhetetlen károk

Csakhogy az utolsó percben félrerántott fegyverből kilőtt golyó mégis elképesztő károkat okozott. A román állam hitelét vesztette külföldön és belföldön egyaránt. Kiderült, illúzió csupán, hogy Románia stabil, biztos partner, szövetségesei minden körülmények között számíthatnak rá. Számunkra, polgárai számára pedig egyértelművé vált, még egy választást sem tud tisztességesen megszervezni, intézményei nem végzik feladatukat, képtelenek megvédeni bennünket a félretájékoztatástól, az idegen befolyástól, és csak az amerikai, nyugati érdekeknek köszönhetjük, hogy december 9-én nem ébredtünk egy sötét, új korszak kezdetére.

Az elmúlt hetek történései sok mindenre rávilágítottak. Megmutatták, mennyire kiszolgáltatottak vagyunk az új technológiáknak, a közösségi médiát elárasztó ellenőrizetlen információnak, milyen könnyen és nagyon befolyásolhatóak az emberek, ha felvillantanak nekik néhány tetszetős tézist.

Megmutatták, mennyire törékeny a román demokrácia, hogy visszaüt a titkosszolgálatokra ruházott hatalom, és az, hogy a meghatározó intézményeket alkalmatlan bólogatójánosokkal, politikai érdekek kiszolgálóival töltötték fel.

És felvillant előttünk az is, hogyan válhat semmivé megszokott, zsörtölődésre, elégedetlenségre számos okot adó, de mégis valamiféle biztonságot nyújtó életünk.

Valóban megtanult lecke?

Tény, ami történt, váratlan volt, de nem meglepő. Nőtt Romániában az életszínvonal, jobb a sorunk valamelyest, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt, de mélyült a szakadék is, milliók élnek, főleg falvakon, akik alig érzékelnek valamit ebből a javulásól. A jelenleg is regnáló politikai osztály mindent megtett önmaga hiteltelenítéséért. Üres ígéretekkel, elvtelen paktumokkal, örökké halogatott reformokkal, eljátszott esélyekkel kövezte ki a most felszínre tört elégedetlenség útját, alaposan rászolgáltak arra, hogy az emberek valami egészen mást akarjanak, válasszanak.

November vége óta mást sem hallunk, mint azt, hogy értették az üzenetet, megtanulták a leckét, tisztában vannak azzal, hogy gyorsan kell cselekedniük és valami nagyon mást tenniük, mint eddig, ha vissza akarják építeni a földig rombolt bizalmat. Mit látunk azonban? Mindezt majdnem ugyanazok ígérik, akik felelősek a kialakult helyzetért. A Cotroceni-palotában továbbra is Klaus Iohannis az úr (az új elnök megválasztásáig), a kormányt Marcel Ciolacu vezeti (és könnyen lehet, ő lesz az új kabinet feje is), a pártok élén – néhány kivétellel – ugyanazok csücsülnek, mint egy hónappal ezelőtt.

A bajt most sikerült elhárítani, de a problémát nem oldották meg, elodázták csupán, és ha nem orvosolják alaposan, a gyökereinél, lehet, már tavasszal, de ha nem most, négy év múlva sokszoros erővel üt majd vissza, és megtörténhet, akkor már sem a Nyugat, sem az Egyesült Államok, sem az alkotmánybírák nem nyújthatnak menekvést.