A Háromszéki Ágyúsok közel három hét elteltével játszanak ismét tétmérkőzést a román bajnokság alapszakaszában. Kertész Zoltán csapata nehéz, egyben kihívást jelentő hét előtt áll, ugyanis a következő napokban három izgalmas bajnoki meccse lesz. A narancs-kék mezesek ma 18.30-tól a címvédő Brassói Corona otthonában lépnek jégre, aztán szombaton és vasárnap a Bukaresti Steaua elleni rangadók következnek a Sepsi Arénában.
A háromszéki csapat legutóbb november végén játszott, akkor küzdelmes találkozón maradt alul a Csíkszereda vendégeként (4–3). Ezzel ellentétben a Cenk alatti együttes decemberben már kétszer jégre lépett az Erste Ligában, akkor Dave MacQueen alakulata egyszer győzött és egyszer kikapott. Kertész Zoltán legénysége és a címvédő Brassó egyszer már megmérkőzött az idényben, szeptemberben a Corona hazai környezetben igazolta a papírformát (4–2). A pontvadászat rangsorában a Háromszéki Ágyúsok tíz sikerrel és hét vereséggel a negyedik helyen állnak, míg a Corona harmadik, ám kevesebb meccset játszott, mint a listavezető Sportklub és a második Gyergyói Hoki Klub. A hét hátralévő részében a narancs-kék mezesekre két fontos bajnoki összecsapás vár, ellenben a barcasági gárda sem tétlenkedik, hiszen vasárnapig három mérkőzése lesz az Erste Ligában.
„A rendelkezésünkre álló időt kihasználva az elmúlt két hétben idény közbeni alapozást végeztünk, azonban ezt nehezítette, hogy sok sérültünk volt, ezért nem sikerült száz százalékban közösen készülni. Nyilvánvaló, hogy az Erste Ligában és a román bajnokságban is címvédő Brassó nagyon nehéz ellenfél, viszont szeretnénk ennek ellenére méltó rivális lenni számukra. A keddi találkozó segíthet nekünk visszarázódni a meccsterhelésbe, hogy a hétvégére teljes erőbedobással készen állhassunk és megfelelően bemutatkozhassunk a sepsiszentgyörgyi közönség előtt” – mondta Kernászt Máté, a Háromszéki Ágyúsok játékosa. (miska)