Törvénymódosítás a fogyatékkal élők támogatásáról

2024. december 17., kedd, Belföld

Törvénymódosító javaslatot fogadott el tegnap a szenátus. Az RMDSZ tervezete arra kötelezi a kormányt, fizesse ki a fogyatékkal élő személyeknek járó támogatást, és ne hárítsa a feladatot a helyi önkormányzatokra – nyilatkozta Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője.

  • Fotó: rmdsz.ro
    Fotó: rmdsz.ro

Mint ismert, a fogyatékkal élő személyek állami juttatásban részesülnek, azok pedig, akik a legsúlyosabb fogyatékossági csoportba tartoznak, és folyamatos segítségre szorulnak a mindennapi teendők elvégzésében, emelt állami támogatást kapnak. A juttatás 10 százalékát a helyi önkormányzat, a hatályos törvény szerint pedig a legtöbb 90 százalékát a kormány fizeti. A központi hatóságok, kihasználva a hatályos szabályozást, nem vagy csak részben folyósították ezeket az összegeket, nagy pénzügyi gondokat okozva ezzel a fogyatékkal élőknek, családjaiknak és a helyi önkormányzatoknak – mutatott rá az RMDSZ-es szenátor.

Az RMDSZ javaslata szerint az állam ezeknek a juttatásoknak a 90 százalékát kötelezően kifizeti, nem pedig legtöbb 90 százalékát kifizetheti, mint ahogyan eddig állt a törvényben. Az RMDSZ szerint ez a szociális juttatás az állam feladata, az önkormányzatoknak pedig pénzügyi nehézséget okoz, ha nem tudják előre, a helyi költségvetés megtervezésekor, hogy az állam ebből mennyit vállal. Továbbá az önkormányzatoknak nincs beleszólásuk abba sem, hogy hány személyt nyilvánítanak súlyos fogyatékosnak, mivel ezt egy szakbizottság szabja meg. „Ez az állam kötelessége, és ezt nem háríthatja a helyi önkormányzatokra. Az RMDSZ tervezete biztonságot teremt mind a fogyatékkal élők, mind pedig az önkormányzatok számára” – nyilatkozta Cseke Attila.

A tervezet a képviselőházi szavazást és a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően léphet érvénybe.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 410
szavazógép
2024-12-17: Világfigyelő - :

Megbukott Olaf Scholz német kancellár

A német parlament alsóháza (Bundestag) megvonta a bizalmat tegnap Olaf Scholz kancellártól, és ezzel megnyitotta az utat a február 23-i előrehozott választások előtt.
2024-12-17: Jegyzet - Kuti János:

Állítólagosságok (A múlt hét)

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kikérte a Velencei Bizottság véleményét annak kapcsán, hogy nálunk az alkotmánybíróság megsemmisítette az elnökválasztást, és választ vár arra, hogy „milyen körülmények között és milyen jogszabályok alapján lehet ezt megtenni”.