A népszerű Társalgó rádióműsor, amelyet Majláth-Szabó Attila vezet az Anna Mária Social Studióban, december 13-án ünnepelte születésnapját. A telt házas rendezvénynek a Kopacz Attila által irányított Árkosi Kulturális Központ adott helyet. Karácsonyi műsort mutatott be a sepsiszentgyörgyi Classical Singers énekegyüttes. A műsorvezető a tizenegyedik gálaműsort szervezte meg partnereivel és támogatóival.
Rövid fohásszal kezdte, majd egy bibliai részt felolvasván Lukács evangéliumából, Máriának Erzsébethez való látogatását magyarázta Ungvári Barna református tiszteletes, a rendezvény állandó támogatója. Kiemelte, ami közös az evangéliumi és a mostani eseményekben: az a társalgás és az áldozathozatal fontossága.
Ezt követően Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-ügynökség igazgatója és a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend tagja, a Társalgó műsor főtámogatója köszöntötte a jelenlévőket. Többek között kiemelte azt, ami a rádióműsor szlogenje is: felelősek vagyunk egymásért. Nemes Előd lépett a mikrofon elé, aki több projekt létrehozásánál is bábáskodott, felvázolta röviden azt az utat, ahogyan Majláth-Szabó Attila önkéntesből egyesületi vezetővé vált, ahogy sikerült saját korlátait is átlépnie. Kopacz Attila, aki intézményvezetőként, Majláth-Szabó Attila mentoraként mutatkozott be, szokásához híven verssel jelentkezett, majd rövid beszámolóban ismertette az Árkosi Kulturális Központ gazdag tevékenységét (56 koncert 345 zenésszel, 21 kiállítás 106 képzőművésszel, köztük 23 fogyatékkal élő).
Az est meglepetéseként Majláth-Szabó Attila műsorvezető bemutatta 15 éves fiukat, Szabó Eduárd Lorándot, akit nemrég vettek örökbe feleségével, akivel 17 éve vannak együtt. Megköszönte felesége gondoskodását, aki a háttérben rendezi a családot és a stúdió dolgait.
A gálaműsor részeként Salamon Ferenc tanár röviden bemutatta El van bütülve című könyvét, amely háromszéki szólás- és kifejezésgyűjteményének harmadik kiadása. Ezt követően a 2013-tól működő Classical Singers énekegyüttes – Sebestyén-Lázár Enikő (szoprán), Babos Margit (szoprán), Oláh-Badi Alpár (tenor), Barabás Lajos (tenor), Kőmíves-Bokor Zsuzsa (zongora) – varázsolta el a közönséget magyar és nemzetközi énekekből összeállított karácsonyi műsorával. A rendezvény végén hétperces összeállítást mutattak be a Társalgó műsor életéről, a meghívott vendégekről és azokról az intézményekről és támogatókról, amelyek/akik segítik a rádióműsort.