Barót évszázadai – ezt a címet viseli Demeter László új, tegnap a művelődési ház kistermében bemutatott könyve. A Tortoma Kiadó által kiadott alig nyolcvannyolc oldalas kötet zömét fényképek teszik ki, viszont a rövid képaláírások így is mesélnek épp eleget arról, kik voltak elődeink, milyen értékeket hoztunk létre az elmúlt évszázadokban, milyen környezetben élünk, mit teremtettünk, kik vagyunk mi.
Demeter László, Erdővidék Múzeumának vezetője úgy nyilatkozott, a Barót első írásos említésének nyolcszázadik évfordulója alkalmával szervezett események lezárásához kívántak hozzájárulni az ünnepi év végén. „II. András, Magyarország királya kiváltságlevelében, az Andreanumban – amelyet egyes szakemberek a világ első autonómiastatútumának neveznek – a szászoknak adott föld egyik határpontjaként emlegetik Barótot 1224-ben, ezáltal pedig Székelyföld második legrégebbi települése. Ezt ünnepeltük az idén, és ennek lezárásaként jelenik meg ez az album” – mondotta.
A bevezető gondolatokat követően nem Barótot látjuk, hanem a világegyetem hatalmasságát, de – mint a szerző hangsúlyozza – még akadnak azért olyanok, akiknek a porszemnyi település azért kicsinysége ellenére maga a világ közepe.
Dióhéjban szó esik a város múltjáról, a legfontosabb történelmi ereklyéiről (az említett Andreanum, illetve II. József császár magyar és német nyelven kiadott, Barót vásártartási jogát biztosító rendelete), intézményeiről (Baróti Szabó Dávid Középiskola, Gaál Mózes Általános Iskola, városi kórház, művelődési ház, Erdővidék Múzeuma) és a szénbányászat kezdeteiről.
A „porszem” szépségét és egyediségét Deák András, Demeter Zoltán, Hoffman Edit, Lakatos Csilla, Szász Andrea és Szőcs Szilárd fényképei mutatják meg.
A látnivalók közül a római katolikus templom gazdag szépségét emelik ki a fényképek, de a könyv nem téveszti szem elől a jóval fiatalabb református, unitárius és baptista templomot sem. Kiderül, hol találhatóak a város emlékművei, azokat kik alkották és kik állíttatták, kikről mesélnek ezek az emléktáblák, hol domborulnak jeles elődeink sírjai.
Mesélnek a Székely Nemzeti Múzeum, az Erdővidék Múzeuma adományba kapott és a Demeter László személyes tulajdonában levő, 1945 előtt kiadott képeslapok is. Régi utcákat, házakat, események emlékét és rég elhunyt emberek arcvonásait őrzik a képek. Bár némák, mégis szólni tudnak történelmünkről is: őrzik az impériumváltások által elsodort emlékművek és épületek formáját, s láttatják az új rend hatására átalakuló város arcát is.
A kötet vége felé a teljesség igénye nélkül szedi rendbe, kik azok a személyiségek, akik valaha Barótról indultak, aztán „egy kis adalékként” sorolja, hogy az egyik legismertebb baróti, Baróti Szabó Dávid nyelvújítóként mely szavakkal gazdagította a magyar nyelvet. Egyebek mellett neki köszönhetjük, hogy tudunk andalogni, bókolni, borzongani, közlekedni, kutatni, újságolni, vizslatni és zsiványkodni.
A Barót évszázadai utolsó oldalai visszatérnek a város kezdeteihez, azaz az első írásos említése tiszteletére augusztus 10-én szervezett eseményhez. Barót utcáin lovaikon zászlót hordozó huszárok, székely ruhás fiatalok és ünneplők serege vonul, a római katolikus templomban tartott ökumenikus liturgián feltűnik a Szent István-i korona is.
