Tudjuk, hogy a tehetségkutatókon végül a közönségszavazás dönt a nyertes személyéről, de rengeteg üzenet arról tanúskodott, hogy a sepsiszentgyörgyiek számára Tóth Abigél a győztes, és nemegyszer láttuk, hallottuk, hogy ezt a zsűri is így gondolja – ezt Grubisics Levente, a Sepsi Rádió vezetője mondta az idei Megasztár negyedik helyezettjének első hivatalos közönségtalálkozóján, melyet kedden délután tartottak a Sepsi Value Centre-ben.
A legkisebbektől a nyugdíjaskorúakig nagyon sokan kíváncsiak voltak a fiatal sepsiszentgyörgyi énekesnőre, aki a Megasztár hetedik évadának döntőjéig jutott el, és akik részt vettek az eseményen, egy igazán szimpatikus lányt ismerhettek meg Tóth Abigél személyében. Grubisics Levente a bulvártémákat mellőzve kérdéseivel olyan mederben tartotta a beszélgetést, mely csak a meghívott szakmai pályájára vonatkozott, vagy a Megasztár műsorra, amelynek kulisszái mögé keveseknek adódik lehetősége betekinteni. Minden bizonnyal tanulságos, egyben inspiráló lehetett a részt vevő fiatalok számára az énekesnővel való találkozás.
Tóth Abigél a Plugor Sándor Művészeti Líceum zeneszakára járt elsőtől tizenkettedikig, és kiskora óta az volt az álma, hogy színpadon állhasson, koncertezzen, zenét szerezzen... A nagymamája íratta be zongoraszakra, ahol csakhamar felfedezték, hogy az énekhez is van tehetsége, és már kiskorától énektanárhoz járt. Kipróbált mindent a népdaltól a cantóig, de arra nem számított, hogy egyszer egy ilyen műsorban is megmutathatja tehetségét, és ott eljuthat a döntőig.
Aki teheti, járjon zeneiskolába, vagy más úton-módon foglalkozzon zenével, mert az nemcsak ismereteket ad, hanem sokat hozzátesz az ember személyiségéhez – mondta Abigél. Hangsúlyozta, rengeteget köszönhet a családjának, akik kiskorától támogatták a zenei fejlődését, tanárokhoz járatták, biztatták, nélkülük az előválogatóig sem jutott volna el, hisz ők hordozták Budapestre, és rengeteg áldozatot hoztak érte. A találkozón részt vevő édesanyjának nyilvánosan is köszönetet mondott mindezekért.
Arról is mesélt, hogy nem igazán volt szófogadó gyerek, a zongorázást abbahagyta, egy ideig a zenéről is lemondott, szerencsére a szülei nem engedték, hogy egészen más irányt vegyen az élete. Szerinte nem szégyen a munka, a Sepsi Bazárban dolgozott, hogy saját keresete legyen. Aztán jött a Megasztár híre, és gondolta, megpróbálja, hisz ezzel semmit nem veszíthet. Korábban többször is részt vett a Saint George’s Got Talent tehetségkutató versenyen, ahol első helyet is nyert, mégsem gondolta, hogy esélye volna bekerülni a Megasztár legjobbjai közé. Mindig erős megfelelési kényszer volt benne, de egyszer úgy gondolta, hogy ha önmagát adja, az biztosan tetszeni fog valakinek. És igaza lett, budapesti élményei is igazolják, hogy akkor tud igazán előrehaladni az ember az életben, ha nem bújik álarcok mögé.
Természetesen a Megasztárról is mesélt, arról, hogy milyen érzés volt több ezer emberrel versenyezni, akik között rendkívül tehetségesek is voltak, a lámpalázról, félelmekről, sírásokról, kettős érzésekről, és a Megasztár számára álomszerű világáról is szó esett. Megtudhattuk, hogyan telik a jelöltek élete vasárnaptól vasárnapig, hogy csak részben van beleszólásuk abba, hogy mit énekelnek, mibe öltöznek, kivel laknak. Aztán a népszerűségről, üzenetekről, rajongóktól kapott ajándékokról, szavazatokról és esélyekről beszélgettek, és arról, hogy bizonyos helyzetekben mennyire fontos az emberek szeretete. A közönség soraiból is érkeztek kérdések, melyekre mind készséggel válaszolt. Egy kislány azt kérdezte, hogyan győzte le a lámpalázat első fellépése előtt, mert neki is fellépése lesz az iskolában. Abigél megkérdezte, hogy mikor és melyik iskolában, majd gondolkodás nélkül kijelentette: ott lesz majd, hogy segítsen neki. A kislány elsírta magát örömében...
Első saját daláról és egy ismert magyar zenekarral való együttműködéséről is vallott, majd megtudtuk, hogy szombat délután tartja első hivatalos koncertjét Sepsiszentgyörgyön az Arénában felállított jégpálya avatóján. Végezetül Sepsi Bazár-ajándékutalványokat és SIC Feszt-belépőket kaptak egyes nézők, majd késő estig autogramot kérhettek és közös fotókat készítettek Abigéllel.