Putyin bocsánatot kért

2024. december 30., hétfő, Világfigyelő

Elismerte Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton a Kreml tájékoztatása szerint, hogy az orosz légvédelem éppen működésben volt abban az időszakban, amikor a szerencsétlenül járt azerbajdzsáni utasszállító repülőgép megkísérelt landolni a grozniji repülőtéren.

  • Fotó: kremlin.ro
    Fotó: kremlin.ro

Az Azerbaijan Airlines (AZAL) légitársaság Bakuból Groznijba tartó gépe a kazahsztáni Aktau város közelében zuhant le szerdán. A gépen 62 utas és ötfős legénység volt, a balesetet 29 ember élte túl, részben súlyos sérülésekkel, a halálos áldozatok száma 38.

Putyin az eset kapcsán felhívta telefonon Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnököt, bocsánatot kért tőle a „tragikus incidens” miatt, és kifejezte részvétét az áldozatok családtagjainak. A beszélgetésben az orosz elnök azt mondta: „az azerbajdzsáni gép többször is megkísérelte a leszállást Groznijban. Ezzel egy időben Groznij, Mozdok és Vlagyikavkaz éppen ukrán harci drónok támadása alatt állt, és az orosz légvédelem elhárította ezeket a támadásokat” – állt a Kreml közleményében, amelyben azt nem mondták ki konkrétan, hogy az orosz légvédelem találta volna el a repülőgépet.

Azerbajdzsáni tisztségviselők korábban úgy nyilatkoztak, Baku szerint a gép a levegőben kaphatott találatot, és emiatt zuhanhatott le. A washingtoni Fehér Ház pedig azt közölte, „az első információk” szerint az orosz légvédelem lehet felelős a tragédiáért.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 648
szavazógép
2024-12-30: Közélet - Farcádi Botond:

Elhagyja a vidombáki repteret a Fly Lili

2025. január 10-től a Fly Lili ideiglenesen felfüggeszti a vidombáki nemzetközi repülőtérről induló és oda érkező járatait – jelentette be a román légitársaság Facebook-bejegyzésben. A légikikötő vezetősége ígéri: igyekeznek más légitársaságokat vonzani a Brassó-Vidombáki Nemzetközi Reptérre.
2024-12-30: Világfigyelő - :

Repülőgép-szerencsétlenség Dél-Koreában

Leszállás közben letért a kifutópályáról és falnak ütközött vasárnap egy 181 embert szállító repülőgép a Dél-Korea délnyugati részén fekvő Muan repülőterén. Két kivétellel valószínűleg mindenki életét vesztette a balesetben – közölték a hatóságok.