János evangéliumából (3. rész, 7. vers) vett ige mentén megfogalmazott pásztorlevélben köszönti Kovács István, a Magyar Unitárius Egyház püspöke a híveket az új év küszöbén. Az alábbiakban ebből közlünk részleteket.
Emberi életünk egyik legnagyobb ajándéka az újrakezdés lehetősége. Ennek a valósága egy újabb év kezdetén nagyon eleven, fokozott éberségre ösztönöz. (…) Osztozom a reményben, hitben és a bizonytalanságban, félelemben is. Elfogadtam és megértettem, hogy mindkettő életünk természetes velejárója, és amennyiben ezt valamelyest sikerül egyensúlyban tartanunk az józanságra ösztönöz, tisztánlátáshoz vezet. Ennek tudatában bátran remélek szebb holnapot!
Hiszem, hogy a következő esztendő több nyugalomra és csendre, tudatos jelenlétre ad majd lehetőséget. Nem, azt nem hiszem, hogy a körülöttünk zakatoló világ lesz majd csendesebb, abban bízom, hogy nekünk lesz elegendő erőnk kiragadni zajából magunk. Lesz erőnk és akaratunk nem (csak) szavakkal, hanem teljes jelenléttel, osztatlan figyelemmel imádkozni. Időnként megállni és szemlélődni, esélyt adni magunknak arra, hogy a világ a maga gyönyörűségében táruljon szemünk elé. Lehetőséget adni magunknak arra, hogy észrevegyük azt a sok csodát, ami családjainkban, tantermek falai között, gyülekezeti, ifjúsági alkalmakkor, templomban, gyülekezetekben születik meg ember és ember, Isten és ember között. És hiszem, hogy egyik legszentebb feladatunk továbbra is az, hogy figyeljünk azokra, akiket szeretünk és szeressük meg azokat is, akikre még nem figyeltünk.
Hiszem, hogy lesz elegendő erőnk megkeresni és megnevezni azt, amiben egészen benne van a szívünk. Ami lázba hoz, ami felemel, ami továbbvisz. Bízom benne, hogy ez az emelkedettség majd mindnyájunkat ellenállhatatlanul magával ragad, tudunk általa lelkesek lenni és ezzel a lelkesedéssel tenni is! Hinni akarom, hogy a következő esztendőben is el tudjuk fogadni és elengedni azt, ami nem megoldható, de elkötelezettséggel és kitartó hittel, társakat keresve tudunk munkálkodni azon, ami viszont minden nehézség ellenére mégis megvalósítható. És hinni akarom, hogy ezeken a közös célokon szelíd egyszerűséggel, alázattal munkálkodunk majd, annak tudatában, hogy a sok felhalmozott tudás és tapasztalat csak akkor lesz igazán érték, ha rajtuk osztozni is tudunk.
És hiszem, hogy mindez a jó Istenhez és tisztább, teljesebb valónkhoz visz közelebb. Ahhoz a teljességhez, amelynek ígéretével Atyánk indított útra születésünk pillanatában.
Kovács István püspök
