Mintegy kéthetes pihenés, elcsendesedés után mától intézményesítetten is elkezdődik az új esztendő: a gyermekek iskolába, szüleik pedig dolgozni indulnak. Véget ér a vakáció, a karácsonyi, szilveszteri szabadság s a pezsgős poharak kiürülése után el lehet kezdeni az újévi fogadalmak megvalósítását, vagyis a nehezebbjét.
Leszámítva az esztendőforduló hangzavarát – jó lenne egyszer s mindenkorra teljesen betiltani a pukkantgatós szilveszterezést, azaz a teljesen értelmetlen és ostoba petárdás duhajkodást –, Sepsiszentgyörgyön és Háromszéken csend, nyugalom honolt, s ez vélhetően sokaknak jól is esett. Jó volt rokonokkal, barátokkal találkozni, beszélgetni, koccintani, álmokat, terveket szőni. Akár itthon, akár távolabb, jó volt megpihenni, felfrissülni, erőt gyűjteni. Mert erőre s az azt fokozó tisztánlátásra az elkövetkező időszakban nagy szükség lesz.
Nehéz esztendő előtt állunk ugyanis, közéleti és gazdasági értelemben legalábbis. Noha az újévi, viszonylagosan hír- és eseményszegény időszakban örömteliek az afféle bejelentések, miszerint idén hét hosszú hétvégéjük is lesz a munkavállalóknak, vagyis az immár közismert és közkedvelt minivakációknak, a kalendáriumban tizenhét hivatalos munkaszüneti nap díszeleg. Míg mindez valamiféle össztársadalmi elégtételt is jelent, gyorshajtók számára kevésbé boldogító, hogy a napokban három zsúfolt útszakaszon beüzemelték az e-SIGUR nevű közúti ellenőrző és bírságolórendszer első elemeit, a törvény több száz hasonló eszköz kihelyezését írja elő. A sebességhatárt túllépőket – bőséggel van belőlük – a szóban forgó útszakaszokon már nem állítják meg a rendőrök, hanem a kihelyezett sebességmérők felvételei alapján postázzák a bírságot.
Miként a közlekedésben, úgy a közéletben is meg kellene immár fékezni a politika őrült gyorshajtóit. Vagyis a populizmus ama bajnokait, legyenek választottak vagy telefonképernyőkön ígérgető sarlatánok, akik immár elérték a közveszélyesség határát. Nem véletlenül az év egyik nagy kihívása az államfőválasztás, mely változatlanul zaklatott közéleti téma lesz az elkövetkező hetekben, hónapokban. E téren továbbra is nagy a bizonytalanság, keddi nyilatkozatában Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter meg is jegyezte, szerinte a kormánykoalíció számára Crin Antonescunál nincs jobb alternatíva, miközben „nagyon rövid az idő, és nagyon nagy a kihívás”. Az RMDSZ politikusa úgy véli, e kérdésben a véleménykülönbségek ellenére sürgősen dönteni kell és március végén, április elején meg kell szervezni a választásokat.
Hiszen a decemberi felfordulásban egyértelművé vált: a nehéz gazdasági helyzetet a politikai bizonytalanság tovább súlyosbítja, néhány nap alatt olyan befektetői és társadalmi pánik söpört végig az országon, amelyre rég vagy egyáltalán nem volt példa. Bölcs döntéshozókra vallana, ha valahogy elejét vennék a további zűrzavarnak, s nem téved az, aki azt mondja, hogy az év legnagyobb erőpróbája e feladat elfogadható, méltányos megoldása.
Vakációzók Sugásfürdőn. Fotó: Mózes László