Az RMDSZ a kormányra lépéskor arra vállalkozott, hogy megoldást talál az ország egyik legnagyobb kihívására, a demográfiai csökkenésre, támogatja a családokat és szembenéz Románia pénzügyi helyzetével. Ezen dolgoznak a fejlesztési szaktárca eszközeivel is, valamint a települések fejlesztésén, a vidék és a nagyvárosok, illetve a különböző régiók közötti fejlettségi szintkülönbségek csökkentésén, a közigazgatás digitalizációján, továbbá az iskolák, kórházak, lakások és közintézmények földrengésbiztossá alakításán – jelentette be tegnap Cseke Attila fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős miniszter mandátumkezdő, év eleji sajtótájékoztatóján Bukarestben.
Az RMDSZ-es miniszter által vezetett szaktárca a korábbi mandátumban indított bölcsődeépítési programot indítja újra mindenekelőtt. Az RMDSZ által elindított programnak köszönhetően eddig hét bölcsőde épült fel, 2025 végére pedig összesen 75 új, korszerű és környezetbarát bölcsőde átadását tervezik.
A minisztérium továbbá rendezi a megörökölt tartozásokat, és folytatja a fejlesztést. Az adósságok 6,3 milliárd lejről indultak. A szaktárca az európai uniós alapok felhasználásához kapcsolódó kifizetéseket kezdi meg, majd további 900 millió lejt fordítanak az Országos Beruházási Társaság (CNI) által bonyolított befektetések finanszírozására. A szaktárca a víz-, szennyvíz- és gázhálózati fejlesztésekre, valamint az utak korszerűsítésére is kiutalja a kifizetetlen számlák összegét egy átlátható rendszer keretében, prioritási lista alapján.
Cseke Attila ugyanakkor rámutatott: az általa vezetett szaktárca a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek csökkentésén is dolgozik, támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztését is a nagyvárosok fejlesztése mellett, illetve a közigazgatás digitalizációját igyekszik előmozdítani, és támogatja a közigazgatási egységek közötti együttműködést.
A minisztérium továbbá egy jobban megtervezett településrendezést biztosít. Az erről szóló tervezet elfogadtatását a szaktárca az éves prioritásai közé sorolja. A tervezet támogatja a digitális platformok bevezetését az építési engedélyek és urbanisztikai tanúsítványok kibocsátására, és célja az építkezési engedélyek kibocsátásának gyorsítása és egyszerűsítése, valamint az ezekkel járó kiadások csökkentése az állampolgárok számára.
Cseke Attila elmondta: folytatja a földrengésbiztonsági beruházásokat is, amelyeknek köszönhetően eddig 64 középület és lakóház felújítására kötöttek finanszírozási szerződéseket, valamint 30 iskola és 2 kórház felújítása zajlik.