Új, a meglévőknél hosszabb sípályára ma is lenne igény Háromszéken, hiszen évről évre többen csatolnak sílécet, illetve hódeszkát a lábukra, bár ezt gyakran csak Brassó, Prahova, Hargita megyében vagy még messzebb tehetik meg, ami növeli a siklásra fordítandó időt, energiát és kiadást. S bár a klímaváltozás sem tart a téli sportok szerelmeseivel, a telek egyre rövidebbek és enyhébbek tájainkon, a csikorgó fagy, az adventtől farsangfarkáig tartó vastag hótakaró már csak emlék, a málnásfalui sípálya ezer méter hosszú lejtője egyszerűen nem ment ki a fejemből. A nagyobb terepeket elözönlő tömegek miatt az utóbbi években felértékelődtek az eldugottabb helyek, Jordáky Béla visszaemlékezései pedig egy kis időutazást is ígértek.
Így hát egy szép január eleji napon, mikor Kovászna megye egyetlen sípályáján sem volt hó, a környékbeli síközpontok pedig zsúfolásig teltek, nekivágtunk felfedezni azt a málnási domboldalt, amelyen 1987-ben, mínusz 30 fokban (!) egy országos síversenyt is lebonyolítottak. Februárban lesz 38 éve...
Az autót a falu központjában hagyjuk, és elindulunk a Felszeg utcán felfelé. Az egyik oldalát gyönyörűen süti a nap, de hideg van, a pár milliméteres hó nem olvad, az út jeges. Még három-négy kilométert mehettünk volna kocsival is, de hát mozogni akartunk. Észrevétlenül emelkedünk a patak mentén, a völgy egyre csak szűkül. Mások is járnak erre, vannak nyaralóházak, flekkenezők, bakancs- és keréknyomok is. A hóréteg észrevétlenül vastagodik, s mikor az út rendes személygépkocsi számára járhatatlanná válik, már több centiméteres. Egy elágazáshoz érünk, jobbra tartunk, a villanyoszlopok sorát követve átlépkedünk a patak kövein. Meredek, vízmosta rövid szakasz következik, de ezen is felment már egy jármű, jön is szembe a kis terepjáró. Az út szélén méretes medvenyomok, 41-es bakancsom gyerekcipőnek látszik mellettük. Még pár száz méter, és ott állunk az egykori sípályán.
Enyhén domború tisztás, legalább kétszer annyira széles, mint a nagyobbik sugásfürdői, de árkos, túrásos. Kellemesen közepes lejtésű, teljesen északos fekvésű, kissé sötét is. A tetejét nem látjuk, a közepét fiatal, sűrű nyírfaliget nőtte be. Egy félbemaradt téglaházikó árválkodik a sarkában, de nem mászunk feljebb – már délután van, és még világosban akarunk visszatérni –, pedig balra napfényben fürdik a gerinc, míg itt lent fagyos árnyékban fújdogáljuk a körmeinket. Fehér hótakarón, egy olyan napon, amikor Sugásfürdőn teljesen fekete mindkét pálya. Ez egyértelműen a hely mikroklímájának köszönhető, hiszen nagyjából ugyanannyira magasan vagyunk – 800 méter körül, ahogy később a térképen ellenőrzöm. Lehet, hogy érdemes lenne újjáéleszteni a málnási sípályát? Amikor 1985-ben nekifogtak a kialakításának, remény sem volt a sugásfürdőire, aztán mégis ez utóbbi valósult meg. Málnáson 1988-ban kezdték kiásni a sífelvonó oszlopainak alapját; Sugásfürdőn akkor irtották az oldal fáit, 1989 januárjában pedig már felvonóval együtt avatták az első, hosszabbik pályát, amely azonban alig 560 méteres. De közelebb van a megye legnagyobb településéhez, Sepsiszentgyörgyhöz, és sikerült működtetni, sőt, fejleszteni is, miközben a málnási pálya feledésbe merült. Pedig lenne közönsége, hiszen 2025 januárjában nincs, ahol sízni egész Háromszéken.
Mi is kellene a málnási sípályához ma? Megtisztítani és kissé elegyengetni a lejtőt. Befejezni a villanyvezeték kiépítését, mert most csak az oszlopok állnak, itt-ott lengő drótokkal. Hóágyúrendszert telepíteni és víztározót létrehozni, mert a természetes hó sajnos nem elég; a vizet nyáron öntözésre is lehetne használni. Hótaposó gépet vásárolni. Felvonót építeni, beléptető rendszerrel. Menedékházat, ahol melegedni és enni lehet. Esetleg bobpályát is, ez sincs a megyében (Hargita megyében több is üzemel, télen-nyáron van közönségük). Megjavítani az odavezető utat, különösen a felső részen, hogy ne kelljen a merev síbakancsban, sílécet cipelve több száz métert caplatni a kocsitól a pályáig, ez a kényelmesebbeket elriasztja. Parkolót kialakítani. Hatalmas feladatsor, de nem reménytelen: Homoródfürdőn és Gyimesfelsőlokon magánerőből is sikerült ezt megvalósítani, előbbi ráadásul alacsonyabban fekszik. Mégis működnek, és az egész környék javára, hiszen az oda utazók szállást, étkezést, helyi specialitásokat (például gombatokányt, áfonyalekvárt), felszerelést, emléktárgyakat igényelnek. És különféle szolgáltatásokat: lovasszánt, szekerezést, túravezetést, egyéb kikapcsolódást. Málnásból fel lehet gyalogolni a bodoki tetőre (ahol kilátós menedékház épül), több várromhoz is el lehet kalandozni, át lehet lépni Málnásfürdőre borvízkóstolásra vagy csobbanásra, a felújítás alatt álló oltszemi Mikó-kastély is vonzani fogja a látogatókat; bicikliútnak is van helye az Olt töltésén. Ezekre az adottságokra egész évi turisztikai kínálatot lehet felfűzni, ami megélhetést jelentene a helybelieknek, és rá is fér a falura: visszafelé jövet azt számláljuk, hogy a kémények fele sem füstöl, sok a lakatlan ház, mint egy rossz álomban.
Reménykedjünk abban, hogy Málnás kifelé tart belőle, hogy szebb álmokat is szőnek még a Ködmönös alatt, és hogy a sípálya is közöttük lesz.
