Vasárnap délben nagyszámú művészetkedvelő, képzőművész és a kiállító alkotó rokonságának jelenlétében nyílt meg az új esztendő első tárlata a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében. A kézdimartonosi gyökerekkel rendelkező, Kolozsváron született Forró Ágnes grafikus és keramikusművész A tárgyak gyökerei című egyéni kiállítását visszatekintő tárlatnak is nevezhetnénk, az alkotónak 27 évvel ezelőtt, 1998-ban a jelenlegi Vigadó Művelődési Központban volt még egyéni pasztellkiállítása Kézdivásárhelyen és egy évre rá édesapjával, a Kézdimartonoson született Forró Antal (1924–1982) festőművész-grafikussal közös tárlata a céhtörténeti múzeumban.
Forró Ágnes 1956-ban született Kolozsváron, ahol a Ion Andreescu Képzőművészeti Egyetem kerámiaszakán szerzett diplomát 1986-ban. 1987-től a Napsugár gyermekirodalmi lap illusztrátoraként tevékenykedett, de kortárs szerzők műveit is illusztrálta, a Szabadság napilapnál korrektúrázott, és bábosokkal is dolgozott együtt. Tizennégy évig művészetterápiával is foglalkozott a kolozsborsai elmegyógyintézetben. Csoportos kiállítások, művésztelepek és alkotótáborok rendszeres résztvevője. Számos egyéni tárlaton mutatta be alkotásait Erdély-szerte.
A képzőművészt elsőként és házigazdaként Lénárt Tamás művészettörténész, a múzeum munkatársa, a tárlat kurátora köszöntötte, majd elmondta: „1970 decemberében a Megyei Tükör akkori napilapban Incze László Kell-e múzeum Kézdivásárhelynek? című írásában a következőket írta: »Csináljatok majd egyszer múzeumot azokból a villanyelekből, amelyeket a béresek sebes tenyere csiszolt üvegfényesre. Gyűjtsétek majd össze a katonaládákat, melyek két világháborút jártak be, és leltározzátok fel a szívszorítóan nyomorult kis kacatokat, egy cselédember minden istálló-otthoni és lövészárokba vitt, meghitt vagyonát. Gyűjtsétek össze majd a kenyérsütő lapátokat, a rozskenyerek kora hajnali dagasztóteknőit, a balták, kapák, kaszák nyeleit. Gyűjtsétek össze a régi szerszámnyeleket, ha kezet akartok szorítani azokkal, akiknek jogutódai vagyunk a boldogságigényben. Gyűjtsétek össze a szerszámnyeleket, a mi ereklyéinket, a szerszámnyeleket, melyekről még ma is süt, parázslik, fényesen ragyog sok-sok nemzedék erős, szigorú, kétségbeesett és biztató kézfogása. Állítsuk ki ezeket az ereklyéinket – ha csak jelképesen is – mindenütt és mindenkinek hozzáférhető módon, életünk keresztútjain. S időnként szorítsuk meg keményen ezeket az ereklyéket. Nagy szükség van rá.« Erre a személyes találkozásra adnak lehetőséget Forró Ágnes nosztalgia tündérfényében ragyogó képei, rávilágítva a múzeumok felelősségére. Metszéspont a gondviselés, az értéktelennek tűnő apróságok észrevétele, kiemelése és megőrzése az örökkévalónak, legyen az képkeretben vagy kiállításban, raktárban. Mert nagyapáink keze nyomának őszinte emberi megnyilvánulásai sorsok őrzői, lelkek tükrei és jászolközeli eszmét megtestesítő ereklyék” – összegezett a művészettörténész.
A kiállítást Deák Ferenc Loránd művészetkritikus méltatta. „A falusi gazdaságok hátsó udvara érdekes létlenyomata közeli múltunknak, amiből mára már csak sorvadó szigetek maradtak fenn. Forró Ágnes képein életre kel a lokális életben feltételezett biztonságérzet vágya. Lényei plasztikusnak hatnak. Lovait az Incitato alkotótáborból származtatja, de lelki hasonmásai is. Fehér lova az istálló ablakán kinyúlva, mintha Noé bárkájaként magával húzná a világot” – mondotta többek között Deák Ferenc Loránd, aki végezetül Forró Ágnes édesapjához és szülőfalujához kötődő emlékeiről, a képzőművész apa örökségéről, az első alkotótáborról beszélt, és köszönetet mondott népes rokonságának, unokatestvéreinek, akik megjelentek a tárlatmegnyitón. Az ünnepi hangulatról Józsa Irén ny. magyartanár gondoskodott, aki Babits Mihály Sunt lacrimae rerum és Szabó Lőrinc A szem örömei című versét adta elő. Forró Ágnes egyéni kiállítása február 23-ig látogatható.
