A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének (SZMÚE) Illyefalván tavaly kiadott Vértelen vértanúk – Kárpátországi szobrok, emlékművek, emlékhelyek című esszégyűjteményét – mely az impérium- és ideológiai változásoknak áldozatul esett köztéri alkotásokról, azok kálváriájáról, néha újjáéledéséről is szól – Sepsiszentgyörgy után Csíksomlyón is bemutatták január 16-án az impozáns Fodor Házban. További könyvbemutatók: Székelyudvarhelyen január 30-án, Rétyen február 6-án, Csíkszeredában február 7-én, Kovásznán február 17-én.
Csíksomlyón Svella Adél, a ház asszonya köszöntötte az érkezőket és vezette be a gyönyörű rendezvényterembe. Bemutatta a két meglepetésvendéget, az Árvácska Együttes két énekesét, művésznevükön Szandit és Misit. Szandi, Moroșanu Alexandra Maria 15 éves, és elmondta, azért szeret énekelni, mert örömet ad neki a zene. Misi, Acatrinei Mihai Gabriel csángó származású 18 éves, tizenegyedikes iskolás, a Hargita Néptáncegyüttes utánpótláscsoportjának tagja, és azért szeret táncolni, mert lelki támaszt is ad, jobban érzi magát a népművészet köreiben. A székely népviseletbe öltözött fiatalok csodálatos, szemet-szívet gyönyörködtető műsora után mutatkoztak be az újságírók.
Szekeres Attila, lapunk munkatársa, az egyesület külkapcsolati megbízottja felvezetőjében elmondta, a könyv harmincegy társszerzője Erdélyen kívül, Magyarországon, Kárpátalján, Felvidéken, a Vajdaságban és Horvátországban élő kolléga, a kötet szerkesztője Sarány István, aki hirtelen adódott okból sajnos nem lehetett jelen a rendezvényen. Bemutatta az egyesület elnökét, lapunk külső munkatársát, Bedő Zoltánt, illetve Galbács Pál tiszteletbeli elnököt, akinek ötletéből eddig öt könyv jelent meg négy év alatt, és akinek fejében a további ötlettémák is érlelődnek. Először a csíkszeredai kollégák, Bíró István (az esztelneki csodáról) és Kovács Hont Imre (a csíkkozmási emlékműről) osztották meg röviden az érdekes témára találásuk történetét, majd a háromszékiek.
A közönség soraiban jelen levő Fodor Tamás vezető konzul kifejtette, hogy hobbija a műemlékek múltjának kutatása. Ez sokáig tabutéma volt. Elpusztításuk súlyos bűncselekménynek számít olyan emberek részéről, akik nem tudják, hogy mit is jelent valójában egy-egy I. vagy II. világháborús síremlék. Szent dolog, hiszen a legnagyobb áldozatot, a vérüket hullajtották a vértanúink az egész Kárpát-medencében. Sokszor az elhunytak családtagjai gyűjtötték össze pénzüket az emlékművekre.
Svella Adél gondolatmenetében elmondta, hogy utazva-sétálva naponta elmegyünk valamilyen emlékmű mellett, és nem tudjuk, hogy mi mellett haladunk el… Hogyan tudnánk felébreszteni a kíváncsiságot a fiatalokban, hogy utánanézzenek, kutassanak, milyen történelmi múlt bontakozik ki egy emlékműből.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke arról beszélt, hogy megérintették az elhangzottak, „a kesztyűt felvette”, ígéretet tett a további ötletek könyvben való megjelenítésének támogatására. Három fontos szót mondott: béke, elismerés és köszönet. Ugyanakkor két témát is ajánlott a következő kötetekhez: a Békás-szorost és az Úz völgyét. „Ha van szándék, a források előteremtésére lehet számítani” – tette hozzá.
Gergely István, Tiszti felvetette, hogy vajon hányan ismerik a teremből a közeli régi emlékmű történetét, a zászlótartóét, amely a kegytemplom udvarán állt, és amelyet „átköltöztettek csonka-bonkán” a mostani helyére. Bizony, kevesen voltak. Ennek kapcsán elmondta, jó lenne megörökíteni írásban is annak történetét, hogy fennmaradjon az utókor számára.
Végezetül Szekeres Attila mintegy összegzésként leszögezte, a sokszerzős könyvből kiviláglik, hogy évszázados szétszabdaltságunk dacára, vértelen vértanúink megsemmisítése ellenére a magyar nemzettudat él, mert élni akar.
A rendezvény végén a ház asszonya és a fiatalok két kosár fánkkal kínálták meg a jelenlevőket.
