Nagy D. István
Igen hosszú a lajstrom, amely a jelenlegi kormánynak felróható az ország általános állapotát illetően, és szinte naponta érkezik újabb hideg zuhany, amely csak bővíti ezt a listát. Ezen önmagában is elkeserítő helyzethez társul a kabinet tétovázó, maszatoló hozzáállása, az ellentmondásos nyilatkozatok (lásd csak az áfa és más adók körüli szélkakas-viszonyulást), melyek még inkább mélyítik a bizonytalanság érzését.
A totojázás, halogatás egyik igen jó példája az is, ahogyan az energiaárak problémáját kezelik, egy olyan kérdését, mely bizony mindenkit érint, és sokakat várhatóan igen fájdalmasan. Április elsejétől ugyanis hatályát veszti a 2021 óta érvényben lévő, az energiaárakat korlátozó jogszabály, és egyelőre senki sem tudja, hogy ezt követően mi is történik majd. Marcel Ciolacu kormányfő bejelentette ugyan, hogy az év végéig meghosszabbítják az árplafont, de hogy ez miként történik majd, kik lesznek a kedvezményezettjei – csak a kiszolgáltatottak vagy mindenki –, illetve van-e pénzügyi fedezet minderre, arról egyelőre nem szól a fáma. Idevágó döntésnek pedig nyilván se híre, se hamva.
A fentiek alapján talán csodálkozni sem érdemes azon, hogy az egész energiapiac majdhogynem befagyott, a szolgáltatók sem mozdulnak, nem kötnek hosszú távú beszerzési szerződéseket sem az elektromos energia, sem a gáz esetében, ami egyben azt is jelenti, hogy a fogyasztók felé sem igazán tudnak ajánlatokkal élni. Utóbbiból pár megjelent ugyan, de ezek feltehetően nem véglegesek, és a számuk alacsony ahhoz, hogy a háztartási fogyasztók jól döntsenek. Egy dolgot viszont már előre jeleznek, hogy amennyiben a sokszor emlegetett teljes, ársapkák és más fogyasztóvédelmi intézkedések nélküli piaci liberalizációt útjára engedi a kormány, akkor bizony ijesztő díjszabásokra készülhetünk.
Amint azt megszokhattuk, és sajnos igen gyakran tapasztalhattuk, a politikai döntéshozókon kívül minden hozzáértő kongatja a vészharangot, próbál figyelmeztetni: elfogadhatatlan, hogy jelenleg nem tudni, április 1-je után mi történik majd az árakkal, mennyit fizetnek a szolgáltatók, illetve mennyiért adják majd a fogyasztóknak. Egyre erősödnek a jelzések, hogy a döntéshozóknak sürgősen stabil és kiszámítható jogszabályi keretet kell teremteniük, ha el akarják kerülni a káoszt április 1-je után, a zűrzavart, melynek hatásait nyilván végül ismét csak a fogyasztók érzik majd meg a legerősebben. Kérdés, hogy ez esetben – egy ilyen kritikus terület kapcsán – a politikum képes-e félretenni a saját kicsinyességét, szűklátókörűségét és hallgatni a tanácsokra, melyek elfogadható, a következő két évre beütemezett piaci liberalizációt szorgalmaznak, vagy mint oly sok más esetben, inkább vígan belegyalogolnak a szakadékba. Ahová nyilván minket, egyszerű polgárokat is magukkal rántanak, csak éppen nekik távolról sem lesz annyira fájdalmas a zuhanás és a megérkezés.
A szerző felvétele
