Téli fülőke
(Flammulina velutipes)

„Legtélibb gombánk” – ahogy Zsigmond Győző nevezi találóan –, kalapja max. 10 cm széles, sárga, narancssárga, rozsdabarnás, nedvesen nyálkás, ragadós. E nyálkaréteg a fagytól is védi. Okkeres lemezei szélesek, aránylag ritkán állók, a tönk előtt felkanyarodnak. A tönk karcsú, üreges, felül sárgás, a töve felé sötétbarna, végig bársonyos felületű. Enyhén halszagú húsa a kalapban vékony, a tönkben szálas.

A városban nagyon gyakori, a tízévnyi megfigyelés alatt majdnem száz előfordulási adatát rögzítettem Sepsiszentgyörgyön. Általában az első októberi, novemberi fagyok után jelenik meg és terem kisebb-nagyobb megszakításokkal tavaszig. Az élő vagy elhalt lombos fákat részesíti előnyben, de földdel takart faanyagon is megjelenik. Itt általában még nagyobb, gazdagabb csoportokat fejleszt. A metszésfelületeken is könnyedén megveti lábát, még akkor is, ha ezek frissek.
Persze vannak neki is preferenciái, mint a fűzfafélék vagy a kőrislevelű juhar, de figyeltem meg akácon, rezgő nyáron, hárson, vadgesztenyén, nyíren, valamint korai és hegyi juharon is, egyszer pedig lucfenyőtuskón is megtaláltam. Látszott, hogy eltévedt, nem is nőttek a kalapjai körömnyinél nagyobbra. Igazi városlakó, látszólag jobban érzi magát a tömbházak között, mint a várost környező területeken.

A „bársonyos lábú lángocska” (latin nevének fordítása: flammulina – kis láng, velutipes – bársonyos láb) a tél jellegzetes faja. Mondhatni, egyedüli kalapos téli gombája városunknak. Nekünk, gombászoknak a téli fülőke is a téli ünnepek hangulatát idézi, általában e faj fotója díszíti gombászberkekben a karácsonyi és az újévi köszöntőket.
Kalapja jóízű, azonban szívós tönkje, akárcsak a mezei szegfűgombának, használhatatlan. Hőkezelve halszagát elveszti, látványosan ízesíti-színesíti az omletteket vagy a leveseket.

Farkas János