Különös közvélemény-kutatás látott napvilágot, az Avangarde közvélemény-kutató cég friss felmérése szerint Călin Georgescu nyerné a megismételt államfőválasztást, mégpedig 38 százalékkal.
Az elnökválasztás első fordulóján megesett tavalyi exit pollos melléfogás után azonnal érdemes rögzíteni: a továbbiakban indokolt óvatosan, fenntartással viszonyulni a közvélemény-kutatások nyilvánosságra hozott eredményeihez. Másrészt, mindig sokat nyom a latban, hogy egy-egy felmérés kinek a megrendelésére készül, illetve ki készíti. Az Avangarde cég Marius Pieleanu nevéhez köthető, ahhoz az 59 esztendős bukaresti szociológus egyetemi tanárhoz, aki tavaly nyáron egy szexuális zaklatási botrány révén került a figyelem középpontjába: egykori hölgy tanítványai szexuális zaklatással vádolták. Ez persze nem végleges bírósági ítélet, csupán egy vagy több sértett állítása, de az effélék egyetlen közszereplőnek sem használnak.
E bevezető után tekintsük e fura adatsort: a sarlatánnak tekinthető CG tehát a szavazatok 38 százalékát szerezné meg. E pillanatban azonban még nem világos, indul-e, illetve indulhat-e egyáltalán a májusi, megismételt elnökválasztáson. Egyelőre annyi látszik, minden lehetőséget megragad, hogy ismételten magára irányítsa a figyelmet, legyen akár értelmetlen szembefordulás az alkotmánybíróság határozatával, akár közönséges hazudozás, miszerint Donald Trump meghívta volna őt a beiktatására. A felméréshez visszakanyarodva: a kormánykoalíció jelöltjére, Crin Antonescura a választópolgárok 25 százaléka szavazna, míg a függetlenként indulni szándékozó Nicușor Dan, Bukarest főpolgármestere a voksok 17 százalékát kapná. Elena Lasconi, az USR elnöke a voksok 6 százalékát gyűjtené be, hasonlóan a szélsőséges AUR elnöke, George Simion, míg az SOS elnöke, Diana Șoșoacă 5 százalékot kapna.
És itt meg is állunk az értelmezéssel, tekintve, hogy semmilyen bizonyosságunk nincs arra vonatkozóan, hogy valós adatsorral állunk szemben. Csupán ismételhető: nehezen elképzelhető az indulat és csalódottság azon mértéke, amely felülírhatja az észérveket egy meghatározó közéleti kérdésben. Magyarán, nehezen érthető, hogy miként és miért támogatható egy ismeretlen, párt nélküli, vasgárdista és legionárius nézeteket valló, nacionalista pátosszal fűtött jelölt, aki fantomként lengi be a romániai közéletet. Akinek internetes kampányát maguk a liberálisok is támogatták, s e férfias döntés szülőatyja nem más – legalábbis a snoop.ro tényfeltárása szerint –, mint az alkalmazkodóképesség bajnoka, Rareș Bogdan EP-képviselő, aki, ha a szükség úgy kívánta, az újraválasztott Iohannis mellett törölgette könnyeit.
E pillanatban tehát beszédesebbek a liberálisok térfelén zajló mérkőzések – Vlad Opreát, a párt sinaiai veterán és dúsgazdag polgármesterét, akit korábban Iohannis is vállon veregetett, korrupciós botrányai miatt vizsgálják –, mint egy fantom lehetséges szárnyalása. Annál is inkább, mert ez utóbbi emelkedéshez derekasan hozzájárult néhány befolyásos liberális politikus is, kiknek értelmes cselekedete remélhetőleg mielőbbi zuhanásukhoz vezet.
Rareș Bogdan az Európai Parlamentben. Fotó: Facebook / Rareș Bogdan