A sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap hazai pályán a gól nélküli elsÅ‘ félidÅ‘t követÅ‘en a második játékrészben kétszer is betalált, Ãgy 2–0-ra gyÅ‘zött a több mint két hónapja nyeretlen Galaci OÈ›elul ellen a SuperLiga 23. fordulójában. Valentin Suciu együttese idénybeli kilencedik sikerével továbbra is harcban van a felsÅ‘házi rájátszásért.
Az elsÅ‘ negyedórában a mezÅ‘nyben zajlott a küzdelem, ezt követÅ‘en felpörögtek az események. ElÅ‘ször a vendégek veszélyeztettek, a 19. percben Miguel Silva lövése kevéssel a bal alsó mellé ment, ezután viszont a házigazdák magukhoz ragadták a kezdeményezést, sorra alakÃtották ki a helyzeteket. Cosmin Matei kapáslövését kiöklözte a kapus, majd nem sokkal késÅ‘bb Marius Coman a jobb alsó mellé tekert. A székelyföldi csapat a 29. percben vezetést szerezhetett volna, Gyenge Szilárd kirúgása után Matei tört kapura, azonban a löketét szögletre tolta Iustin Popescu, aki a sarokrúgás után Omar El Sawy lehetÅ‘ségét hárÃtotta, a 40. percben pedig Dimitri Oberlin kÃsérletét is bravúrral védte.
Valentin Suciu vezetÅ‘edzÅ‘ a szünetben kettÅ‘t cserélt, pályára lépett Dorian Babunszki és Sebastian Mailat, Ãgy a háromszéki együttes két csatárral rohamozott. A piros-fehér mezesek az 55. percben megérdemelten kerültek elÅ‘nybe, Matei gyorsan elvégzett szabadrúgása után Branislav Niňaj kapásból a keresztléc alá továbbÃtott (1–0). A folytatásban a Sepsi OSK átengedte a kezdeményezést Duna-parti ellenfelének, amely bár többet birtokolta a labdát, a támadásaiból hiányzott az átütÅ‘ erÅ‘, emiatt esélytelen volt az egyenlÃtésre. Az ellentámadásokra berendezkedÅ‘ sepsiszentgyörgyi alakulat a ráadásban lezárta a találkozót, Mailat senkitÅ‘l sem zavartatva higgadtan a bal alsóba gurÃtott (2–0).
Â
Â
SuperLiga, alapszakasz, 23. forduló: Sepsi OSK–Galaci Oțelul 2–0 (0–0).
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, mintegy 2400 néző. Vezette: Rareș Vidican (Szatmárnémeti). Sepsi OSK: Gyenge – Haruț (Kallaku, 90+2.), Šimić, Niňaj, Dumitrescu – Mino, Sigér (Mailat, 46.), El Sawy (Oroian, 76.), Matei, Oberlin (Nešković, 88.) – Coman (Babunszki, 46.). Vezetőedző: Valentin Suciu. Galac: Popescu – Maftei (Cojocaru, 66.), Cissé, Stevanović, Zhelev – Teles, Lameira, Silva – Bani (Burcea, 73.), Hofman (Stan, 46.), Maciel. Vezetőedző: Ovidiu Burcă. Gólszerzők: Niňaj (55.), Mailat (90+1.). Sárga lap: Silva (56.).
További eredmények, 23. forduló: Gloria Buzău–Unirea Slobozia 3–0 (gólszerzők: Ișfan 57., Tavares 75., Jipa 87.), Bukaresti Dinamo–Kolozsvári Universitatea 0–0, Jászvásári Poli–FC Hermannstadt 0–2 (gsz.: Stoica 55., Gonçalves 75.), FC Rapid–Universitatea Craiova 1–0 (gsz.: Dobre 18.).
A táblázat:
1. Kolozsvár               11        8        4       34–19 41
2. FCSB                       10        8        4       33–22 38
3. Dinamo                   9       11        3       31–20 38
4. Craiova                    9        9        5       34–23 36
5. CFR                          9        9        4       37–27 36
6. Rapid                       8       11        4       27–20 35
7. Sepsi OSK                9        6        8       32–26 33
8. Petrolul                    7       11        4       23–21 32
9. Hermannstadt        8        6        9       27–33 30
10. Arad                      6        8        8       23–25 26
11. Oțelul                     5       10        8       17–23 25
12. Farul                      5       10        7       21–28 25
13. Slobozia                7        4       12       24–36 25
14. Jászvásár               6        4       13       21–36 22
15. Botoșani               4        7       11       18–30 19
16. Buzău                    5        4       14       22–35 19
A háromszéki csapatra a folytatásban idegenbeli mérkőzés vár a SuperLigában: Valentin Suciu legénysége február 1-jén 14.30-tól az FC Botoșani vendégeként játszik a 24. fordulóban.
Â
Horvát középpályást igazoltak
A Sepsi OSK szombaton bejelentette, hogy megszerezte a horvát Dino Skorup játékjogát. A 25 éves középpályás három és fél esztendÅ‘re szóló szerzÅ‘dést Ãrt alá a háromszéki klubbal. A labdarúgó legutóbb az FK Borac Banja Luka mezét öltötte magára, a mostani idényben minden sorozatot figyelembe véve 23 mérkÅ‘zésen kétszer volt eredményes. Nemzetközi kupameccseken is lehetÅ‘séget kapott, Bajnokok Ligája- és Európa-liga-selejtezÅ‘kön lépett pályára, illetve a Konferencia Liga csoportkörében öt találkozón játszott, az osztrák LASK Linz ellen gólt is szerzett. Dino Skorup pályafutása során a horvát Hajduk Split, a Varazdin, a Hrvatski Dragovoljak, a Å ibenik és a bosnyák GOÅ K Gabela játékosa volt. A horvát élvonalban 41 mérkÅ‘zésen egy asszisztot jegyzett, mÃg a bosnyák elsÅ‘ osztályban 42 összecsapáson nyolc találatot és hat gólpasszt szorgoskodott össze.