Női kosárlabda, Nemzeti LigaSima és kötelező győzelem a Kolozsvár ellen

2025. január 27., hétfő, Sport

Megnyerte a válogatott szünet előtti utolsó meccsét a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, mely szombaton 96–48 arányban bizonyult jobbnak a Kolozsvári U együttesénél a női kosárlabda Nemzeti Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérek legközelebb február 15-én lépnek pályára, amikor a Konstancai VSK alakulatát fogadják.

  • Fotók: Miska Brigitta
    Fotók: Miska Brigitta

Gyors kosárváltás után mindössze 30 másodpercig vezetett Sepsiszentgyörgyön a Kolozsvári U, mely a 2. perctől kezdve már alárendelt szerepet játszott a Sepsi-SIC elleni szombati mérkőzésen, és végül 48 pontos különbséggel veszítette el a háromszéki kiszállását. A zöld-fehérek az első negyed felénél még csak két ponttal vezettek (8–6), ám a játékrész végére 22–13-ra alakult a gyorsan egyoldalúvá váló találkozó. A második szakaszban Mikes két triplájával már huszoneggyel vezetett csapatunk (38–17), és lányaink több mint megnyugtató előnnyel vonultak szünetre (48–22). A térfélcsere után is mi irányítottuk a küzdelmet, és az utolsó negyed előtt már eldőlni látszott az erdélyi párbaj (70–30). Ebben sem sokat változott a játék képe, a zöld-fehér mezes kosarasok pedig simán hozták a kötelező győzelmet az egyetemistákkal szemben (96–48).

 

 

A szentgyörgyieknél a legjobb a dupla duplát (12 lepattanó, 19 pont) jegyző Gereben volt, mellette pedig a szintén 19 pontig jutó Mérész jeleskedett. A vendégek legeredményesebbje a 28 egységig jutó Lipovan lett, míg a kolozsváriak háromszéki játékosai közül a kezdő Bara-Németh közel 35 percet volt a pályán, 5 lepattanóval, 3 gólpasszal és 2 ponttal zárta az erőpróbát, míg Kozman majdnem 23 percnyi lehetőséghez jutott, ezt pedig 1 assziszttal és 2 ponttal hálálta meg.

Női kosárlabda Nemzeti Liga, 12. forduló: Sepsi-SIC–Kolozsvári U 96–48 (22–13, 26–9, 22–8, 26–18).
Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok. Mintegy 200 néző. Vezette: Filip Cîrciumaru, Mareș Plăcintă, Ruxandra Gabriela Pașca. Sepsi-SIC: Gereben 19/3, Popescu 11/3, Armanu 9/6, Robinson 8, Mérész 19–Mikes 6/6, Cătinean 3, Belegante 13/9, Ghiță 8. Edző: Zoran Mikes. Kolozsvár: Lipovan 28/3, David 4, Faragó 3, Chiș 9/6, Bara-Németh 2–Brefelean, Rus, Kozman 2, Axintie, Popovici, Horváth. Edző: Jannisz Kukosz. Kipontozódott: Bara-Németh (38.).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 121
szavazógép
2025-01-27: Sport - Miska Brigitta:

Két gólt szerezve nyert a Sepsi OSK (Labdarúgás, SuperLiga)

A sepsiszentgyörgyi csapat vasárnap hazai pályán a gól nélküli első félidőt követően a második játékrészben kétszer is betalált, így 2–0-ra győzött a több mint két hónapja nyeretlen Galaci Oțelul ellen a SuperLiga 23. fordulójában. Valentin Suciu együttese idénybeli kilencedik sikerével továbbra is harcban van a felsőházi rájátszásért.
2025-01-27: Sport - :

Hárman kaptak behívót (Női kosárlabda, válogatott)

Ezúttal háromszéki játékos nélkül készül a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjére a román női válogatott, a keretben azonban ott lesznek a zöld-fehérek játékosai is. A csapat február 6-án Pozsonyban Szlovákia vendégeként lép pályára, majd 9-én Ploieşti-en fogadja Törökországot.