Női kosárlabda, válogatottHárman kaptak behívót

2025. január 27., hétfő, Sport

Ezúttal háromszéki játékos nélkül készül a soron következő két Európa-bajnoki selejtezőjére a román női válogatott, a keretben azonban ott lesznek a zöld-fehérek játékosai is. A csapat február 6-án Pozsonyban Szlovákia vendégeként lép pályára, majd 9-én Ploieşti-en fogadja Törökországot.

  • Carla Popescu címeres mezben. Fotó: FIBA
    Carla Popescu címeres mezben. Fotó: FIBA

A csoportja harmadik helyén álló és legutóbbi három mérkőzését elvesztő román női kosárlabda-válogatott utolsó két Európa-bajnoki selejtezőjére készül, az elsőt a szlovákok, a másodikat pedig a törökök legjobbjaival játssza. Az Alexandru Olteanu által irányított nemzeti csapatba a megyeszékhelyi Sepsi-SIC három játékosa – Carla Popescu, Ecaterina Armanu és Alexandra Ghiță – is bekerült, a szövetségi kapitány viszont ezúttal egyetlen háromszéki kosarasnak sem küldött behívót. A keret meglepetése Agnes Zane, aki a másodosztálynak számító 1. Ligában érdekelt Prahova Megyei SK játékosaként került be a válogatottba.

Mint ismert, a román válogatott 1 győzelemmel és 3 vereséggel az F-csoport harmadikja, és már matematikai esélye sincs elcsípni egy továbbjutást jelentő helyet. A kilenc négyesből, az I-csoportot leszámítva, a csoportgyőztesek, valamint a négy legjobb csoportmásodik jut ki az idei kontinenstornára.

A női román kosárlabda-válogatott kerete: Carla Popescu, Ecaterina Armanu, Alexandra Ghiță (Sepsi-SIC), Bianca Fota, Mihaela Panait, Alina Podar, Nicoleta Mititelu (Aradi FCC), Ioana Ghizilă (Agronómia Bukarest), Gabriela Irimia, Anisia Croitoru (Konstancai VSK), Bianca Nan, Teodora Manea (Târgoviște), Agnes Zane (Prahova Megyei SK, 2. Liga), Anamaria Virjoghe (Basket Namur Capitale, belga).

Az F-csoport állása: 1. Törökország (4/0) 8 pont, 2. Szlovákia (2/2) 6 pont, 3. Románia (1/3) 5 pont, 4. Izland (1/3) 5 pont. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 73
szavazógép
2025-01-27: Sport - Tibodi Ferenc:

Sima és kötelező győzelem a Kolozsvár ellen (Női kosárlabda, Nemzeti Liga)

Megnyerte a válogatott szünet előtti utolsó meccsét a megyeszékhelyi Sepsi-SIC, mely szombaton 96–48 arányban bizonyult jobbnak a Kolozsvári U együttesénél a női kosárlabda Nemzeti Liga 12. fordulójában. A zöld-fehérek legközelebb február 15-én lépnek pályára, amikor a Konstancai VSK alakulatát fogadják.
2025-01-27: Közélet - :

HIRDETÉS