Tündérszép tája ez a legendás Hargitának, s örömmel jegyzi meg, bólogat az erdőfülei, a magyarhermányi vagy az uzonkai ember, hogy „jól osztották el hegyeinket annak idején, hogy nekünk is jutott a Hargitából egy darabocska!” Ennek a magas vonulatnak a legmagasabb pontja az 1558 m magas Kakukkhegy a fenyvesekkel borított magyarhermányi erdőrészen. Kiterjedt és végeláthatatlan erdők borítják a Dél-Hargitát, amely „áthajol” a Tusnádi-szoroson és még Bálványos-vidék felett az 1301 m magas Nagy-Csomád-hegytömbben tartja a nevét egészen a Kászon vize völgyéig. A vulkanológusok sorban számon is tartják azokat az egykor működő vulkánokat, melyek végigkísérik a Dél-Hargitát. Ezek nagyobbja maga a Nagy-Csomád volt. Könnyen megismerhető vulkáni hamujával beszórta a Sepsibükszádi-medencét s érdekes, hogy az Olt régi teraszüledékeiben ásatást végző régészek rátaláltak a megkeményedett vulkáni hamura. Ha ez így igaz – állapította meg Bányai János (1886–1971) geológus, Székelyföld egyik legkiválóbb ismerője, akkor bátran kijelenhetjük, hogy ősember-elődünk láthatta működni a Csomád-vulkánt, mi több, a Málnásfürdő fölé emelkedő Lüget-tetőt is kitörni, ami nem más, mint a vidék legdélibb, utolsó parazita vulkáni kúpja.

Kolumbán Sándor

Beszélnek a kövek, kövületek, de még a borvízforrások is

Bemutatónkban hadd szólaljon meg az egykori Bardocszék, amit tulajdonképpen egyfajta „ajándékként” kapott az 1968-ban létrejött Kovászna megye Udvarhely anyaszék déli részéből. Abban a kérdésben, hogy miként is születhetett meg a fiúszék, Orbán Balázst hívjuk segítségül. „Törvényhatóságaink határainak megszabásában a honvédelem, részint szeszély és terjeszkedési vágy játszott szerepet – írja nagy művében. Akkor a természeti határokra nem igen voltak tekintettel. Az ily felosztásokból aztán keletkeztek oly viszonyok, melynek úgy a kormányzók, mint a kormányzottakra nézve kényelmetlenek voltak. Régi intézmények iránti kegyelet és hosszú időkön át begyökerezett jogviszonyok tartják fenn e felosztásokat (...). Bardoczszék bár távol esik Udvarhelyszék kormányzati székhelyétől, s bár Udvarhelyszéktől roppant hegységek által elkülönített, és egészen más folyamvidékhez tartozó fekvéssel bir, azért mégis mint egyik fiúszék, kiegészítő része Udvarhelyszék anyaszéknek. Bár nem hiányzott a fiúban a helyzet által igazolt önállóságra való törekvés, mit Rákóczi Györgynek 1635-ben kiadott védlevele alapján el is ért annyiban, hogy ezen csak 9 falu alkotta fiúszék önmaga választotta királybíró közvetlen kormányzata alá volt helyezve (…). Jogviszonyán azonban nagy változást idézett elő a határőri katonaság felállítása, melybe Bardocszék is bevonatott, s így fejlődött a polgári közigazgatás mellett a katonai igazgatás, vagyis az alkotmányos élet mellett az önkényes kormányzat, mely már szervezeténél s természeténél fogva is folytonos ellentétben és összeütközésben volt a polgári elemmel, s lassanként oly túlhatalomra vergődött, hogy a fegyvert viselő székelyeket (és pedig e volt a nagyobb rész) teljesen kivette az alkotmányos kormányzat alól s a polgári hatóságoknak csak is a kevés számú jobbágyság és fegyverviseléstől ment nemesség maradt meg. Tartott ezen helyzet egészen 1848-ig, mikor a jog- és alkotmányellenes katonai kormányzat eltöröltetett; de csakhamar helyébe lépett az abszolutizmus uralma, melynek 18 évi zsarolása után 1868-ban Bardocszéket is visszahelyezték törvényszerű jogaiba.” Száz évvel később, 1968-ban sem volt valami nagy csend a Felvidéken a 9 településsel rendelkező területnek az új megyéhez való kapcsolása dolgában, a lakosság nagyobb része támogatta a csatolást, mert zöme óhajtotta a közel fekvő, egyre fejlődő és munkalehetőségekkel rendelkező Barótot, amely felé egyébként gravitált/gravitál jelenleg is a vidék munkaképes lakossága. Ez derül ki többek között az Újjászületés – Háromszékből Kovászna című összefoglaló kötetből is, ami 2013-ban jelent meg Sepsiszentgyörgyön s ehhez kell még hozzáolvasni Fehér János történész Háromszéki honismereti olvasókönyv című összefoglalóját a világhálón.

Védett terület

A régi fiúszék földjének felépítéséről vörös és szürke andezitek, színes opálféleségek (vörös csíkos, sárga, fehér és fekete), megkövült csiga- és kagylóféleségek, faopál töredékek, növényi maradványok tanúskodnak, melyeket a hegyekből alásiető patakok tártak fel a székelyszáldobosi Valáli-patak, a Kormos mellékvize, a Kóság-patak völgyében. Az opálok zömében féldrágakövek, de sajnos a lepergett évtizedek alatt sem akadt olyan vállalkozó, aki ezekre alapozva megalapított volna egy ilyeneket csiszoló vállalkozást, hogy a kereskedelemben itt-ott kapható olcsó bizsukat felváltsa a helyben lelt kőből feldolgozott ékszerekkel. Az Odorfenyőn a Nap olykor megcsillogtatja a termés vascsillámkristályokat, melyek szintén különleges ékszerek ékei lehetnének. A megszólaló terület felette gazdag hasznosítható ásványi kincsekben: gyep- és agyagvasércekkel, melyeket Vargyas és Székelyszáldobos környékén fejtettek, mi több, az ezekből készült libavasat a vajdahunyadi vasolvasztó is felhasználta. Az erdőfülei Kormos völgyében hosszú ideje termelték a diatomitot, ezt a mikroszkopikus őslények szilikátásvány vázaiból kiülepedett anyagot, amiből finomolaj-szűrőket készítettek. Németországba exportálta egy székely­udvarhelyi cég, ahol – mert higro­szkópos tulajdonsága volt – használták műtrágyák repülőgépről való könnyű szétszórásához is. Romániában három helyen bányásztak diatomitot: Erdőfülében, Avasújfaluban és a hegyen túl, Buzău megyében. Jelenleg megszűntek a kitermelések, olajszűrőket Franciaországból importálunk… Fülében többen élnek jelenleg olyanok, akik az ötvenes években dolgoztak a „palabányában”, ahogyan ezt a nyersanyagot a helybeliek nevezték.

Térjünk vissza a vidék értékeire. Vendégfogadónk, Kolumbán Sándor, Bardoc község alpolgármestere elmondta, hogy a kétezres évek elején egy osztrák cég érdeklődött a fülei diatomit után. „De sajnos csak az érdeklődéssel maradtunk!” – tette hozzá.

– Ej, pedig a bányamunkát annak idején jól megfizették – nyilatkozott egy magát megnevezni nem óhajtó erdőfülei nyugalmazott bányász –, nekünk most is jó nyugdíjunk van, de odalettek a bányák, s akár hiszi, akár nem, az unokámnak most is én adok egy-egy üveg sörre valót vasárnaponként.

Erdőfülei „gombosfák”

Nem maradhatnak ki az értékesíthető kincsek közül az ásványvizek. Mindahány egy-egy egyéniség, kémiai összetételében nagyon változatos, saját magam gyűjtöttem össze a források tulajdonságaira vonatkozó minden adatot, s ebből állt össze a vidék ásványvízkatasztere. Az ember fülének felette tetszetősek és hangzatosak a vízfolyások és a borvízforrások nevei. A fő és legbővebb vízfolyás a Kormosvize, kristálytiszta, de alatta a kövek koromfeketék. Egyik magyarázat szerint a kövekre a víz rakja le a forrásvidékéről – a Lucs magashegyi lápból származó – fekete tőzegiszapot.

– A Kormos nem patak, mondják a fülei asszonyok, az víz! A patak kisebb, csak olyan, amit egy serdülő fiúgyermek egymagában kukkóban keresztülpisil! A Komosba ömlik a Gerend-, a Köves-, a Kovácsok-, a Kiság- és Veresbánya-patak balról, a Kuvaszó, a Halaság, az Aranyos pedig jobbról. Bőségesen jön napvilágra ezeknek völgyeiben a szénsavas ásványvíz, a mi borvizünk, ami még Jókai Mórnak is felette ízlett, mert így írt: „De fölséges ital, / Áldassék a neve, / Akinek szavára, / Megeredt a leve.”

Nem messze Erdőfüle kijáratától, Csipán mezejének kiterjedt legelőjén még állanak az egykori 14–15. századi Dobó és Volál falu templomának és kápolnájának romjai, melyeket a kimondottan erre a célra alapított baróti egyesület tartósíttatott. Évekkel ezelőtt használták a Kovácsok borvizét, a Kuvaszói forrást, utóbbi medrében ismeretes a vidék egyetlen vízesése, melynek 4 m a magassága. A Boroszlányos-erdőben Benkő József szerint az 1790-es években még élt a bölény, a Lúgos pusztájának sima felületén az utolsó világháború idején még leszálltak a repülőgépek. Az Aranyos-patak völgyében a vidékiek ismerik a Muhari és Háljogi borvizeket. Farkasmező közelében vaskőre bukkantak a fúrások, innen a Kossós borvíztől idegenvezetővel lehet könnyen megközelíteni az Odorfenyő tőzeglápját, melyben ismét gyűjthetünk vascsillámot. De innen már Hargita megye területére érünk. Szintén a szomszédos Hargita megye területére érhetünk, ha a Kormos menti utat követjük a vízválasztóig. Itt van a Dél-Hargita Lucsnak nevezett magashegyi fellápja, ebből ered a Kormosvize, egyedi maradványnövénye a jégkorszak óta itt megmaradt pici nyír.

Tókos Jenő igazgató

„Ugye, csupa látni-hallgatni valók vagyunk itt mi?”

– fogadtak a még ismerős régi bányászok, akik tudták, hogy sok évtizeddel ezelőtt rendszeresen jártam a nép nyelvén Felvidéknek nevezett Bardoc-vidéket, ahol adatokat-érdekességeket gyűjtöttem Erdővidék című könyvecskémhez, amit még Baróton írtam és éppen ötvenkét esztendeje jelent meg Sepsiszentgyörgyön. Lencsevégre kerültek-kerülnek most is a települések műemlék épületei, templomai, Bardoc, Erdőfüle és Székelyszáldobos megmenekített középkori elnémult harangjai. Fülében és Bardocon jelenlegi utamon is viszont láttam a régi harangokat a templomok piacain. Száldobos 1555-ben öntött kis harangja jelenlegi utam alkalmával is megszólalt. A Hagyomány azt tartja, hogy „még Dobó és Volál falvakból hozhatták azt a Száldobosra települő ősök”.

Már rég a sírban nyugszanak száldobosi adatközlőim, Kovács József bányafelmérő és a verselő felső Kovács Zsigmond, akire jelenleg is úgy emlékszenek a helybeliek, hogy ő volt a száldobosi Petőfi. A községközpont Bardocon mellszobor és emléktábla hirdeti, hogy itt született a tudós pap Benkő József (1740–1814) a falu református papjának gyerekeként, aki a teológia után Köpecre, majd Középajtára került. Mellszobra a központi iskola előtt látható, róla nevezték el az iskolát – hangsúlyozta Tókos Jenő igazgató, akinek tanodája osztálytermek hiányával küszködik, ami a számában megnövekedett székelyszáldobosi roma közösségnek tudható be. Örömömre nem túlságosan apad az erdőfülei temető faragott fejfáinak száma, új lelkipásztora van a falu református egyházközségének, Andrási Zoltán, látható még az 1848–49-béli eseményekhez szorosan kapcsolódó Fülei vashámor kazánházának épülete. Településenként működnek a fiatalok csapatai – tudtuk meg Szőcs Szilamértól. Fülében hetente összegyűlnek a fiatalok, osztják-szorozzák a hagyományos farsangi népszokásokkal kapcsolatos teendőket, itt ugyanis még mindig él a kecskézés.

A Hámor egy része

Megújult a Dél-Hargita is

Régi látnivalókra kíváncsian jómagam új utamon is mindennek örvendtem, mert ameddig magyarok lakják szent hegyünket, a Hargitát, addig az magyar föld marad. Sóvárogva pillantottam meg az erdőfülei pálinkafőzdét, mert mindig szerettem a szilvóriumot, de jobb oldalról sorra lekötöttek az újdonságok. Mondták, hogy a Felvidéken annyi a csemetekert, hogy nem kell félteni a jövő századok erdős területeit, szemben mélyen hallgatnak Dobó és Volál romjai, fentebb csend volt a Kormos Panzióban is: nyári időben bárkit, télen inkább a nagyobb csoportos vendégeket fogadják. A panzió melletti lok sima területe is csak nyáron hangos, évente itt zajlanak a Bardoc községi napok. Egy dobás és már a Kuvaszó töve nevű helyen vagyunk, mondták, hogy még zúg a patakon a vízesés, s nem messze tőle megvan még a Kuvaszó tövi barlang, bizonyítván, hogy vulkanikus és karsztosodásra aligha alkalmas területen sem ismeretlenek az efféle képződmények. Benne a csepegésekből kisméretű tavacska keletkezett. Téli időben itt húzódnak meg a bagolylepkék. Klárik László és Tulit Attila diákkorukban fedezték fel, felmérte néhai Dénes István és Szabó Imre 1986-ban. Ebben az övezetben ömlik a Kormosba a Kövespatak. Tábla fogadja az eltérőnél a vendéget: „Kormos residence 1 km”. Itt rakott fészket a Sárkány család – tudtuk meg. Sárkány Árpád a Dél-Hargita vadászterületeinek java részét bérlő tulajdonos.

– Korszerűsödik az épület, a Kormos vadászvilla – mondotta Európa legnagyobb vadásztatóvállalkozása, az Abies Hunting igazgatója. – Ez volt Ceauşescu egykori erdei rezidenciája, itt tudjuk elszállásolni a hozzánk érkező, vadászni óhajtó vendégeket.

Szőcs Szilamér

„A Dél-Hargita övezete és a Baróti-medence turisztikai, ipartörténeti, művelődéstörténeti, néprajzi vonatkozásban mindmáig a Kárpát-medence romlatlan kincse, turisztikai vonzereje számottevő” – írta egyik ismertetőjében Sárkány Árpád. A mi Dél-Hargitánkban nemcsak a vadászok érzik otthon magukat, ott van a hal, a pisztráng is, a hideg vizek kedvelője: Ennek a tenyésztésére és kereskedelmi forgalomba való hozatalára is vállalkozott az Erhal nevű céget működtető Nóda család, amely a hegyi patak vizének jótékony tulajdonságára alapozott pisztrángtenyészetet létesített. Jó, hogy tulajdonos-működtetői gondoltak azokra is, akik városainkban-falvainkban élnek, s kedvelik ezt az egyik legajánlottabb húsféleséget. Nóda György alapító tulajdonos elmondta, hogy 2007 óta működik az egység, sikerült bővíteniük is, megteremteni-fenntartani a számunkra fontos halpiacot.

Ami maradt, az a szép, vonzó dél-hargitai táj, a patakok medrei, a hegyhátak erdőségei, melyeket a gyalogos-bakancsos turisták fogják egyre többször felkeresni mint honismereti mozgalmunk elengedhetetlen részét.