30 nappal az államelnök-választás május 4-ére kitűzött első fordulója előtt, április 4-én kezdődik és május 3-án ér véget a választási kampány – szögezi le egy tegnap elfogadott kormányhatározat. Az államelnökjelöltek március 15-éig jegyezhetik be jelöltségüket.
A szavazás Románia határain belül május 4-én 7 és 21 óra között zajlik, de azok a választópolgárok, akik 21 órakor még a szavazóhelyiségben vannak vagy sorban állnak előtte, legkésőbb 23 óra 59 percig voksolhatnak. A külföldi voksolás május 2-án kezdődik, és három napig tart, szintén 7 és 21 óra között. Az első két napon a 21 órakor a szavazóhelyiségben tartózkodó vagy előtte sorban álló választópolgárok legkésőbb éjfélig szavazhatnak, a harmadik napon, május 4-én azonban romániai idő szerint 21 órakor valamennyi szavazókör bezár, a külföldiek is – közölte Mihai Constantin kormányszóvivő. Második fordulót akkor tartanak, ha az elsőben egyik államfőjelölt sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását. A május 18-ai második forduló ugyanolyan menetrenddel zajlik majd, mint az első.
Az elnökválasztás első fordulójában időközi önkormányzati választásokat is tartanak 17 községben, Zilah városában (amelynek júniusban megválasztott polgármestere parlamenti képviselő lett) és Bihar megyében (ennek tanácselnöki tisztsége Ilie Bolojan szenátorrá választásával üresedett meg). Az önkormányzati választásokra április 14-éig fogadják a jelöléseket, a kampány április 19-én kezdődik és május 3-án zárul. Bihar megyében – szükség esetén – május 18-án tartják meg a második fordulót.