Ez jó elképzelés volt, viszont a Rákóczi-forradalom leverése után, amelyből a székelység is kivette derekasan a részét, a bécsi kormány hadi szervezeteit szétverte és megszüntette, s ami a legtragikusabb volt számukra, adózás alá vetette őket.

Mindezeket ismerve, lehetett számítani arra, hogy nem fog simán menni a határőrség, illetve a három székely határezred újraszervezése, kiváltképp akkor, ha erőszakkal és egyoldalúan történik. A tragikus madéfalvi székely vérengzés ellenére is az osztrákoknak sikerült felfegyverezniük Háromszéken az itt élő székelyeket.

1764. március 1-jén Gidófalva, Fotos, Zoltán, Étfalva lakóit és 3-án Angyalos és Martonos lakóit írták össze és eskették fel. Ők a II. Székely Gyalogezredet alkották, akárcsak Háromszék többi lakossága, valamint Bardoc lakóit is beleszámítva huszárszázadokat hoztak létre. A huszárezred székhelye Sepsiszentgyörgyön volt. A huszárszázadok egyik állomáshelye Gidófalván jött létre, amelyhez Sepsi- és Orbaiszék falvai tartoztak. A huszárszázad kapitánya képezte ki a huszárokat. A huszárcsaládok egy-egy fiát kötelezték szolgálatra, ami 15–50 évig is eltarthatott. A huszárszázad gidófalvi kapitányát Haisler Józsefnek hívták. A laktanyában 1764-ben hét fegyverzett és egy fegyvertelen huszár volt elszállásolva. A huszár saját maga szerezte be a lovát, csak katonai célokra használhatta, ellátása az ő feladata volt. Egy 1767-ben keltezett írásból tudjuk, hogy Gidófalva lakói egy kaszálóterületet adtak Haiszler József huszárkapitánynak, a Gidófalván tartózkodó huszárok parancsnokának lovaik eltartása céljából. (Forrás: Kovászna Megyei Levéltár)

Id. Czetz János 1770-ben született az egykor Fogarasi járáshoz tartozó Szeszcsor faluban (Brassó megye). 1793-tól szolgált az erdélyi határőrvidék 11. székely huszárezredében. Ekkor mozgósították az ezredét a Francia Köztársaság elleni háborúra. Az ezred 1815-ig volt távol a Székelyföldtől. A háború utolsó évében kapta meg a századparancsnoki tisztséggel járó huszárkapitányi rendfokozatot, és a háborúból hazatérve került Gidófalvára mint századparancsnok, s élt feleségével és öt gyermekével 1839-ig, haláláig a huszárlaktanyában.

Fia, Czetz János (1822–1904) tábornok is ír visszaemlékezésében a huszárlaktanyáról: „A község bejáratánál a folyó (Olt) bal partján terült el egy magas fennsík, s annak nyugati oldalán emelkedett szüleim lakóháza a melléképületekkel, a szérűvel, kocsiszínnel, istállóval, pajtával a fahasábok és szénakötegek számára és egy külön kis laktanyával tíz huszár részére. A laktanyának mellékhelyiségeivel külön bejárata volt. (...) Az épület erős volt, mint amilyen megillette az első székely huszárszázad parancsnokát. (...)”  

Tuzson János honvéd őrnagyról, később nyugalmazott m. kir. honvéd alezredesről 1900-ban írja a Magyar Polgár, hogy találkozott a gidófalvi Magyari Károly lelkipásztorral azzal a céllal, hogy értesítse őt arról: Czetz János szabadságharcos tábornok készül hazajönni Argentínából  Gidófalvára édesapja és nővére emlékhelyét meglátogatni. Magyari Károly pedig elmondta Tuzson Jánosnak, hogy az idős gidófalviak segítségével a sírokat beazonosították és rendbe tették. „A sírhelyeket felhantoltatta és virágokkal díszíttette fel” – áll a közleményben.

Itt még megjegyzem azt, hogy Tuzson János 1857-ben nősült meg, neje a gidófalvi Szabó Zsuzsanna lett, aki Vitályos Antal gidófalvi 1848-as honvédszázados özvegye volt. Meghalt 1889-ben.

Az említett sírokat nem tudtam beazonosítani, viszont a temető délkeleti oldalán találtam egy régi sírkövet (fotó). Feliratát nehezen (a kövön található betűk nagy része már elkopott), de sikerült megfejtenem: „Itt nyugszik Nagy-Ohaji Szveteney Lajos cs. kir. kapitány. Meghalt 1840. okt. 22-én. Béke hamvaira. Emelte emlékül Antal fia.”

Nagyóhaji Szveteney Lajos cs. kir. magyar származású huszárkapitányról, akinek a gidófalvi református temetőben van a síremléke – az sem kizárt, hogy Czetz János édesapja és nővére sírjai szomszédságában –, nincs sok adat, viszont nagy a valószínűsége, hogy a huszárlaktanyában lakott 1840-ig, haláláig. Nem találtam adatokat Gidófalván eltöltött napjairól sem, viszont Antal fiáról, aki a gidófalvi síremléket állította, már többet regél a krónika.

Mindjárt az elején megtudom, hogy a Szveteney család 1635-ben nyert nemesi címerlevelet II. Ferdinánd királytól. Antal 1831-ben születik Tarnopolban. Édesapja, Lajos, magyar huszártiszt volt, aki részt vett az I. Napóleon elleni hadjáratban. Apja korai halála után, 11 évesen a bécsújhelyi katonatiszti neveldébe kerül, amelyet kitűnő sikerrel végez el. Innen kezdve – akárcsak Czetz Jánosnak – a katonai karrierje hatalmasat fejlődik. Itt most csak azt említeném meg, hogy 1888-ban nevezték ki a nagyszebeni 12. hadtest parancsnokává, majd 1890-ben lovassági tábornok lett. Két fiú és egy lány édesapja volt. 1893-ban halt meg, testét  a nagyszebeni katonai temetőben helyezték örök nyugalomra.

A huszárlaktanya épülete, dacolva az idővel, ma is áll Gidófalván. Volt benne iskola, a második világháború idején orosz katonák vették birtokukba, aztán egy Csáki nevezetű egyén lett a tulajdonos, majd Pap József tanító és családja, s napjainkban Igyártó Gyula, aki 1986-ban vette meg a birtokot és vált tulajdonosává egy több száz éves volt huszárlaktanyának, melynek szellemi értéke felbecsülhetetlen.

Igyártó Gyula készségesen mutatta meg a laktanya belsejét, az épület tetőszerkezetét és pincerészét, az öt lakrészt és a mosdót. A tetőszerkezetben fellelhető régi kovácsolt szegek, a pince alakzata, a bejárati ajtó-ablakok, a folyosó nagy szakértelemmel letett csiszolt kövei, de minden, ami itt látható, az épület régiségét-eredetiségét igazolja.  

A huszárlaktanya Gidófalva egyik legértékesebb ősi ereklyéi közé tartozik. De nem csak Gidófalvának érték. Még itt van, áll büszkén, dacosan előttünk, székely-magyar múltunk immár csendes tanújaként.

G. Szabó Ferenc