A gombászok kevésbé ismerik, alig érdeklődnek utánuk, ennek ellenére nélkülözhetetlen lebontó szervezetek az anyagforgalomban, a biodiverzitás fontos elemei, valamint sok színes, szemet gyönyörködtető faj is van köztük. Ezenkívül gyógyhatásuk az utóbbi időben egyre inkább előtérbe kerül.

Taplószemle közben főleg az öregebb fákat érdemes körbejárni, figyelmesen szemügyre venni törzsüket, koronájukat, földön heverő ágaikat, de a cserjék, sövények közé is benézhetünk. Ezenkívül minden holt faanyag: tuskó, felszíni vagy eltemetett gyökérmaradvány, beépített faanyag, kerítés, oszlop vagy akár kültéri bútor is otthont nyújthat nekik.

Mérgező faj alig akad köztük, azonban szívós húsuk miatt nagy részük nem fogyasztható (környékünkön mindössze három, fiatalon ehető taplóféle van jelen: a sárga gévagomba, a májgomba és az óriás bokrosgomba). Sokuk viszont gyógyhatású vegyületeket tartalmaz, ezek termőteste szárítva, porítva, kapszula formájában vagy akár teaként hozzájárulhat egészségünk megőrzéséhez.

Alighanem a földkerekség egyik legnépszerűbb gombája is egy taplófaj. A Sepsiszentgyörgyön és környékén sem ritka pecsétviaszgombáról van szó (fotó). Ha a világháló legnépszerűbb keresőjébe beírjuk a latin nevét (Ganoderma lucidum), csaknem tízmillió találatot tartalmazó listát kapunk. Ez többnyire a természetgyógyászatban elfoglalt előkelő helyének kö­szönhető.

A gombák hamarabb jelzik környezetünk változását, szennyezettségét (levegő, talaj), mint azt mi, emberek észrevennénk, vagyis biológiai indikátorok szerepét is betöltik. Egyes fajok eltűnése vagy visszaszorulása, mások tömeges vagy szórványos megjelenése, a taplók lassabb vagy gyorsabb növekedési ritmusa mind olyan üzenetek, amelyeket ajánlatos figyelembe venni. A gombák közül a taplóféléket a legkönnyebb követni hosszú távon, több okból is: sokuk évelő faj, általában tekintélyes méretet öltenek, s mivel nem ehetőek, ritkán esik bántódásuk.

Farkas János