Az öngondoskodás szintén az előbbiekben felsoroltakat foglalja magában, csak éppen önmagunk irányában. Olyan attitűdöt jelent, amikor önmagunkkal is szeretetteljesen bánunk. Ide tartozik minden olyan cselekvés, gondolkodásmód, érzésvilág, ami kedvezően hat ránk.

Tudatos választás, hogy mit/kit fogadok be az életembe, és a figyelmemet, időmet, energiámat magamra is fordítom. Ez nem egyenlő az egoizmussal, amikor is mások kárára kizárólagosan egyéni érdekeket követek. Az öngondoskodás lényege, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, és így feltöltve legyenek erőtartalékaink, hogy képesek legyünk szeretettel adni. Hiszen fáradtan, kimerülten nem tudunk másról sem gondoskodni. „Üres kancsóból nem lehet tölteni” – így a mondás. Ha mégis erőltetnénk, jön a hibáztatás, a panaszkodás, a mártír- és áldozatszerepben való tetszelgés.

Az öngondoskodás nem csak egy belső önismereti munka – habár onnan indul ki. Figyeljük meg a belső monológot, ahogy beszélünk magunkban/magunkkal: önostorozás, önvád vagy elismerő, bátorító belső szavak? Továbbá: milyen érzések és gondolatok kavarognak bennünk, és időzzünk el rajtuk. Hiszen a negatívak belülről megmérgeznek, keserűnek és kilátástalannak láttatják a világot. Ellenben, ha felemelő, pozitív érzelmeket és gondolatokat generálunk, napjainkat több derű és életöröm tölti be.

Központi dolog a belső béke megteremtése és ennek fenntartása, ugyanis ez lesz az az erőközpont, ahonnan kiindul minden megnyilvánulásunk. Ha ez megvan, képesek vagyunk önzetlen és szeretetteljes kapcsolódásra, illetve ennek hiánya irigységben, civakodásban, mások fölötti átgázolásban nyilvánul meg.

Aztán a belső önismereti munkán túl jön a tényleges cselekvés, hogy olyan tevékenységeket, eseményeket, kapcsolatokat engedek be az életembe, melyek a javamra vannak és előrevisznek. Ezáltal épül az önelfogadás és az önszeretet, illetve mások tisztelete is egyaránt.

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó