Megszervezi időben, egyeztet azokkal, akikkel beszélgetni fog, és egy napra ide utazik. Sosem járt még arra, és megkér, hogy ha lehet, tartsak vele. Másfél évig a Caritas munkatársaként, majd önkéntesként rendszeresen jártam az Őrkőre. Azóta is időnként beugrom egy-két ismerős családhoz, a roma napi ünnepen is mindig ott vagyok. Beszippantott az Őrkő, kötődéseim vannak ottani emberekkel, nem titok. Ha az utcán találkozunk, örömmel üdvözölnek, érdeklődnek, hogy vagyok, és soha nem kérnek tőlem semmit. Csak hívnak, hogy látogassam meg őket, és minden jót kívánnak. A fiatalok közül is, akikkel foglalkoztam, a mai napig van, akivel tartjuk a kapcsolatot. És azt is tudják, hogy ha összeverődik újra egy kis csapat, szívesen megyek „játszani’’ velük.

Szóval, amikor rádiós ismerősöm megkeres, nem kérdés, hogy együtt fogunk őrkőz­ni. Amikor megérkezünk, már a Fehér ház előtt várnak: az Amenka Egyesülettől egy fiatal nő és két idős férfi. Amíg én felugrom az emeletre a volt kollégákhoz, lent elindul a beszélgetés. Nem zavarom sokáig a régi munkatársakat, bár szeretek találkozni velük, de mint mindig, van dolguk bőven. Lábujjhegyen besettenkedem az interjúra. Időnként felkavaró, igen fontos, kényes kérdéseket, problémákat érintő, mégis humorral teli, jó hangulatú beszélgetést hallgatok. Amikor eljövünk, nem győzik köszönni rádiós ismerősöm érdeklődését, a feléjük irányuló figyelmet, főként, hogy ideutazott csakis értük. Én megemlítem, hogy továbbra is számíthatnak rám, ha bármiben valamikor hasznukra lehetek. Azt is jelzem, hogy ha nem baj, a roma napon az idén is jövök. Kacagva mondják, hogy még szép.

A következő beszélgetés a Ringató Gyermekházban zajlik. Amikor az iskola tornaterme előtt bénázom a parkolással, két ismerős cigány férfi irányít, és megígérik, hogy vigyáznak az autómra, amíg én bent leszek, nehogy nekimenjen egy szekér. Sőt, ha akarom, hoznak vizet és lemossák. Megköszönöm, és mondom nekik, hogy a mosással én még várnék tavaszig, addig mindegy annak az „enyhén” sáros autónak. Bent, az ablakból pont oda látok, és amikor az autóm mellett próbálnak egy udvarra behajtani egy fával megpakolt szekeret, ismerőseim ígéretüket tartva azon vannak, hogy a megbokrosodott ló nehogy felrúgja azt a sáros autót vagy nekilódítsa a szekeret. Amikor elindulunk, megköszönöm nekik. És mielőtt bárki azt gondolná, hogy ezért vártak volna cserébe valamit, hát nem.

A találkozások, beszélgetések remekül sikerültek, megérték az ideutazást. Ismerősömmel még eltöltünk pár kellemes órát, most már ketten beszélgetünk, kár, hogy nem maradhat tovább. Mielőtt visszaindul, köszöni a segítségemet. Én meg nem győzöm eleget mondani, hogy én vagyok neki hálás a mai napért. Az elemeim egy ideig feltöltve újra.

Albert Levente felvétele