A lovasok öltözetét (bár ez változó, olykor évről évre is), útvonalukat (szintúgy változik, majd erre is visszatérünk), a portákon elmondott rigmusokat, a ,,cigányok" szemtelen kéregetését, a bábuk — Vándor és Éva — elégetését (holott ez is rejteget meglepetéseket, de a későbbiekben erről is lesz szó), az esti bált. Érdekesebbnek tűnik azonban régi történetek nyomába eredni, hiszen kizárt az, hogy egy ilyen múltú és jelentőségű hagyomány ne tartogasson meglepetéseket. Néprajzi vonatkozásait számosan feldolgozták, többek között Seres András, Kakas Zoltán írt alapos tanulmányokat a téltemető rítusról, feltárva eredetét, alakulását a történelem szélfúvásai közepette. A hetvenes évekből egy rövid filmfelvétel is a falusiak birtokában van, nagy becsben őrzik (jó lenne modern információhordozó eszközre átmenteni, nem csupán archív volta okán — merül fel valamely beszélgetésünkön, s ismerve a fél szülőfalum közösségét, meg is teszik). A bölöni nappali farsanghoz hát ily előzmények után sajátságos módon próbálunk közelíteni.

Úton

Sofőrember akármint az utat s forgalmat követi, szeme óhatatlanul megakad útszéli dolgokon is. A helyi viszonyokat ismerő autós Előpatakon igencsak óvatos a falu régi központjához vezető ereszkedőn, az úton a vízátfolyások e tél végi időkben jégcsíkokká alakulnak. Az aszfaltra fókuszált szem mégis meglátja a padkán a döglött kutyát, szájában a karó arról tanúskodik, valaki megpróbálta eltávolítani az úttestről, arra azonban már nem vette a fáradságot, hogy a szemétbe el is vigye. Ami amúgy nehéz is volna, hiszen a falusi szeméttárolókat felszámoltatták, egy utcai szemeteskukába mégsem lehet egy dögöt beledobni. Még ha lenne is. De kuka nincs, van viszont egy kanyarral arrébb utász-teherautó, elején hótoló ekével, minden eshetőségre felkészülve. Serény legények közlekedési táblát vikszolnak, ami méltányolandó, mert ha az országúttá előléptetett út rossz, foltozott és kátyús, milyenről lassan-lassan már a honi autós is megfeledkezik, hát legalább az útszéli táblák legyenek szépek. Hogy a kutyatetem miért nem fért el a teherautó rakterén, hiszen az utászoknak feladatuk lenne az úttest tisztítása is ilyesféle akadályoktól, talány, de hogy a falubeliek sem igazán törődnek ily apróságokkal, arra bizonyság, hogy délután a hidegben jól konzervált tetem még ugyanott hevert, sőt, pár száz méterrel idébb egy hasonlóképp közlekedési baleset áldozatává válhatott macska az út szélén virított. Látja tehát óhatatlanul a sofőr az ilyesmit, meg azt is, miként az Előpatakot átszelő patak szélén levő ház gazdája tornácán állva egyenként dobálja be az üres műanyag palackokat a vízbe, a háztáji szeméttől való megszabadulás e nem igazán környezetbarát módját — rutinos mozdulatából ítélve — nem első ízben alkalmazva. Ezek után az autóvezető csak és szigorúan az utat nézi, a töredezett aszfalton kívüli világot erőszakkal kizárja. Elütött vadnyulat még lát, az ingyenlakomának felettébb örvendő, jóízűen lakmározó egerészölyvvel, fényképezné is, de ha a madár a tőle csupán centikre elsuhanó gépkocsikra rá sem hederít, a több méterre leálló jármű láttán sértődötten továbbröppen. Elhamarkodott ítéleteket levonók s az ország más részeiben is gyakorta megfordulók rögvest megállapíthatják: ez a honi valóság. Meg az is, hogy a Lüget és Bölön között a Kovászna megye határát jelző kétnyelvű táblák, melyeket kihelyezésük után két nappal autóval lehúzattak, a tettesek megtalálása után egy héttel sem kerültek vissza helyükre. Holott a rendőrség — állítólagos ittas állapotukat mentségükre könyvelvén el — nem etnikai jellegű bűncselekményt állapított meg, csupán rongálást, a tetteseket a táblák visszaállítására ítélve. Ami még várat magára. Na, ez az igazi honi valóság.

Családi körben

Kávé mellett próbálunk felidézni farsangi történeteket. Rokonaim, bármint erőltetik emlékezetüket, nem sok mulatságos, avagy kirívó esettel szolgálhatnak. Segítő szándékuk végtelen, hát közismert dolgokkal hozakodnak elő: a ,,cigányok" kéregető falujárásuk során, ha valamely portán nem kaptak pénzt, hátulról belopakodtak, s a tojásokat szedték össze a tyúkólból. Merthogy régen füles kosárral kezükben jártak, szakosodott gyűjtögetésük magyarázata meg az, hogy a farsangot követő szombat este a zsákmányból hatalmas tojásrántottát készítettek szalonnával, ,,melynek az ágyát szilvapálinkával vetették meg, és borral locsolták" — írja a Bölöni Figyelő helyi lapba szánt írásában Akácsos Pál Botond. Később egy megrögzött ,,cigány" — tízszer is beöltözött már e jelmezbe, bár nem ő tartja a rekordot, van, aki tizenhétszer volt maszkos — meséli, legérdekesebb a számolás, mert az úgy van, hogy a szervezők penzumot szabnak meg a kéregetőknek, az esti bál költségeihez fejenként egy jókora összeggel kell hozzájárulniuk a ,,cigányoknak", amit nem is olyan könnyű teljesíteni, de azért mindig marad némi a zsebben is. És akkor előjönnek azok a történetek is, mikor a ,,cigány" nem csupán a tojást szedte ki a ketrecből, de a tyúkot is magával vitte, mit a gazdának pénzért adott vissza, s talán olyan is történt volna egykor, hogy a füstölőből az oldal szalonnát kanyarította mellény módjára hátára valamelyik csirkefogó, hol a disznó első lábainak kivágott részei nagy lyukat hagynak, ott dugván ki karjait. Rablómese lenne? Gazdája a történetnek nincs, de attól még igaz is lehet.

Csapongó idők

Kávé mellett tehát a közelmúlt alakulásait vesszük számba. Az idők során kialakult rítus ugyan szentírás a bölöniek számára, bizonyos — kényszerű, a csapongó idő okozta — kilengések azonban olykor előfordultak. Ott van mindjárt a főszervező, a ,,legénybíró", aki vezényli az egész csapatot. Hagyományos viselete a fekete priccses nadrág, fehér ing, fekete zeke, ám ezt a kommunizmus éveiben keki katonai ruhára kellett váltani. Na igen, a kommunizmus évei. A farsangi hagyományt, mint oly sok másikat, a hatvanas években betiltották, tova 1972-ben sikerült feleleveníteni, s ebben nem kis szerepe volt Seres Andrásnak. S ha a hatalom valamit megengedett, hát azt próbálta saját céljaira felhasználni. Így változtattak a viseleten is, a szocialista rendnek megfelelően az irányítást ellátó személynek az arra hivatott közeg — érdekes módon a katonaság, és nem a milícia — ruhájába kellett bújnia. Aztán ott voltak a díszek. A lovakon, a ,,cigányok" ruháján krepp-papírból vágott csíkoknak kell lógniuk, s a legények, amikor készültek jelmezükkel, a ,,libröriában" mindegyre csak ugyanazt a háromszínű papírt vásárolták. No de a cenzúra jól működött, a hatalom a felvonulás kezdete előtt, korán reggel kirendelte az egész társaságot a falu végére inspiciálni, s innen téptek le egy csíkot, onnan egyet, míg a színösszeállítás nem sértette Pricăjan néptanácselnök vagy más hű elv- és párttársai szemét. Meg az esti bálok, előre le kellett adni a repertoárt, nyolcvan százalékban román szerzők darabjait kellett játszani — s ,,cselezni" nemigen lehetett, mert egy elvtárs mindig türelmesen végigülte a mulatságot, szorgalmasan pipálva ki a listán az elhúzott nótákat. Szép kis világ volt, hál’ Istennek, hogy ez is lejárt, mosolygunk most már rajta, s a mostani fiataloknak nem tudjuk, hogyan magyarázzuk el, a negyven évig tartó abszurd színjátékból ők már semmit nem értenek.

Elvtársi cenzúra

Fiatalok. Régi rendje a farsangnak, hogy a rendezők — a ,,legénybíró" s a ,,csendérek" — a katonakiszolgáltak, a lovon ülők pedig, akikre még nem került fel az angyalbőr. Hát ez is megbolydult most már, miként a regrutabáloknak is leáldozott a sorkötelesség felszámolásával. Hiszen csak ennyi baj legyen, emiatt kelljen a hagyományon változtatni! De a világ olyként alakult, hogy a szervezést napjainkban már a legények helyett az idősebbeknek kell felvállalniuk, néhány éve a házas férfiak szervezték a farsangot, azelőtt a tűzoltóegylet, idén meg javarészt az elszármazottak vagy a még ott élők városban tanuló gyerekei lettek a maszkosok. S így sem voltak elegen, a román pár jelentkező híján kimaradt ezúttal a felvonulásból, holott pár tíz esztendeje az is megtörtént, hogy dupla pár járta a falut, portánként váltva, ki menjen elöl. Portáknál maradva: bár pontos útvonala van a felvonulásnak, a kitérőket az határozza meg, az épp beöltözöttek hol laknak. Mert a megállóknak is pontos a rendje: unitárius paplak, református paplak, községháza — ez is másképp volt az ántevilágban, első volt a néptanács, aztán csak az egyházak —, beöltözöttek családi háza. Itt mondhatta el a parancsnok rigmusokba szedett alkalmi köszöntőit. ,,E ház népéhez szólok a farsang hevében, / Minden jót kívánva csapatunk nevében. / Termése földjének legyen bőséges, / S aki azt használja, legyen egészséges. / Meg ne üresedjék kamráik, pajtáik, / Tejük, vajuk folyjék egész Nagyajtáig, / De sohase jussanak el a patikáig." Vagy: „Békesség e házra s minden lakójára, / Nappali farsangot ünneplünk mi máma. / Betértünk ide is, hogy adjuk tudtukra, / Bálba készül falunk apraja s nagyja." S ilyenkor adakozni kell, ám — a szájhagyomány szerint legalábbis — ha a parancsnok úgy érezte, az ajándék sovány, nem épp udvariasan búcsúzott a gazdától, olyanokat kívánva, hogy ,,Disznó sose túrja az udvarát", vagy ,,Kemencé­jébe se süljön más töknél", esetleg ,,Udvaráról tűnjön el a ganédomb". No és menet közben is szól a verses toborzó az esti bálra, melyre a belépés ingyenes az adakozóknak, de díjköteles azoknak, kik nem adakoztak. A falujárás közbeni rigmus hosszú, de hát a falu utcái is hosszúak. „Örömünnep nékünk minden esztendőben / Köszöntőt mondani a legények nevében. / Elmúlt már a farsang, a tavasz közeledik, / Mindenki ezután a mezőre igyekszik. / A jó munka után szép lesz a határ, / Így őszire megtelik a hangár. / Kívánunk mindenkinek erőt, egészséget, / E falu népének jókedvet, bőséget. / Új erővel kezdhessék a tavaszi munkát, / S erre pedig kérjük Isten áldását. / Szeretettel hívunk mindenkit a bálba, / Szólni fog a cigány legszebb muzsikája. / Tánc, az lesz bőven, csak bírja járni, / Addig, míg a talpa közben fog fájni. / Ott legyen mindenki: beteg, béna, sánta, / S készítse a lábát gyors csárdástáncra. / Vigadjunk békében s jó egészségben, / S kezdjük jól a munkát az új esztendőben." A falujárás aztán a Díszkert melletti téren ér véget a bolondkeréken egész nap forgó — s előfordult már, hogy a sok táncot nem bírta a két bábu, mire útjuk végére értek, egymást igencsak szorosan ölelték — Vándor (nem Ádám!) és Éva elégetésével. És ez sem volt mindig így, ínséges időkben nem égették el őket, a szekérkerékre rögzített figurák valamely csűrben vészelték át az évet februártól februárig — no de most már ismét a régi szokás dívik, hiszen milyen is lenne a (tél)temetés áldozat nélkül?

Versriport

A farsangi népszokás jó néhány írónkat, költőnket megihlette, s ha a bölönit híres irodalmáraink nem is örökítették meg, annál többen a helybeliekből. A Sepsiszentgyörgyön élő Pál Lajos a 2005-ös farsangról ad pontos képet, verse nem irodalmi alkotásként, de a hagyomány közösség-összetartó erejének megjelenítőjeként értékelendő. ,,Nagy a tömeg, kíváncsi nép, / Most tartják a farsang nagy ünnepét. / Ősök amit nekünk adtak, / Mieink azt el nem hagytak. // Izgalommal tele telve / Készülnek a nagy ünnepre. / Ruhák, díszek után kutat, / Hogy felidézhesse a múltat. // (…) Vezérük parancsára indul a menet, / Melyet kicsinye, nagyja ünnepélyesen követ. / Míg az egész falut a fúvószene kíséretével bejárta, / Minden kapuban az ünneplő tömeg várja. // Bohóc — cigány — szalad, fut az álarc alatt, / Kinek rongyból levő ruhája nem ér egy garast. / Őrölt paprika helyébe téglaport kínál, / Az ott levő vendégektől pénzt kunyerál. // (…) Vendégeink sokszínűek; / Orvos, mérnök, munkás, pincér és báros, / Itt van a megye polgármestere, Albert Álmos. / Nagy a tömeg, mozgó, zajos, / Nem hiányzik a megyei tanács alelnöke sem, Vajda Lajos. // (…) Miután az utcai ünnepség lejár, / Vendégekre, ünnepeltekre az esti bál vár. / Mindenki ott lehet, és legyen vidám, / Hogy ünnepelhessünk máskor is e szép hagyomány nyomán." S a végén egy ajánlás: ,,Őrizzük és védjük az ősök hagyományát, / Melyet emlékként örökségül kaptunk, / Amit Váry Péter újságíró birtokába / Szíves megőrzésére s továbbadására hagytunk." Ezennel megtörtént.

És ha már ily bőségesen idéztünk, befejezésként Akácsos Pál Botondnak a Bölöni Figyelőbe szánt írása zárszavát vegyük át. ,,A mai farsangtemetés, ami tulajdonképpen a tél temetését, valamint a böjt kezdetét jelzi, mint sok más népszokás, az emberi tudat alakulásával elvesztette régi, mágikus értelmét. Ma a farsangtemetés célja a szórakozás, s a délutánig tartó lovas és maszkajárás után összehozni egy közös mulatságra a falu lakóit, a környező falvak ifjúságát. Ezután felszáradnak az utak, a megdolgozandó földek, és kezdődik a tavaszi munka."