Szombaton reggel Bölön központjában a zsebükbe kellett nyúlniuk azoknak, akik akár csak áthaladni szerettek volna. A falu „hírős farsangjára” érkezők jó szívvel adtak egy-két lejt minden „kérincsélőnek”, a hagyomány szerint színes rongyruhába öltözött „cigánynak”.
Kilenc órára volt meghirdetve a farsangi felvonulás kezdete, de az adott időben nem csak érdeklődő közönségből volt a megszokottnál kevesebb, de még a lovas párok sem voltak teljes létszámban jelen. Ott fontoskodott azonban a furcsamód kiöltöztetett musztikás (a ló lábára kiszolgált gumicsizmát húztak, nyakába kukoricacsuhéból font koszorú, fejére lyukas kalap, farára talán valamikori szoknya került), s meg lehetett csodálni a vándorkerékre kötött bábpárt, Ádámot és Évát is. Hogy a késésnek mi volt az oka, nem tisztázott, de nem kizárt, az éjszakai nagy hideg után (-14 Celsius fokot mértek!) sem a szervezők, sem a nézelődők nem szívesen léptek ki meleg otthonaikból korán. Háromnegyed tíz volt már, amikor a fő csendőr, Akácsos Zsolt köszöntötte az egybegyűlteket, majd kérte, tartsanak velük a felvonuláson.
Sípjára indult a bő kétszázasra tehető sereg. Elöl a vőlegény és menyasszony, mögöttük a székely, magyar, huszár és a Rákóczi-pár, lovaikat csendőrök vezették, aztán a musztikás és az alakoskodó tizenkét cigány.
Az első stáció az unitárius parókia udvara, ahol Kozma Albert tiszteletes fogadta őket. Jeles nap, évszázados ünnepet ülnek – mondotta. Olyan ünnepet, amelyet a váltakozó rezsimek sem tudtak kitörölni a bölöniek emlékezetéből, a közösség őrizte azt minden nehézség ellenére. Kötelessége a ma nemzedékének, hogy a hagyományt tovább örökítse. „Azt tartjuk, farsangkor a sötétséget űzzük el, s várjuk a világosságot. Ezen sötétség alatt nem a természet sötétségét kell értenünk, hanem az emberi keblekben, a szívekben és elmékben lakozót. Azt a sötétséget kell elűznünk, amely szétválaszt embereket, haragot és gyűlölséget szül, s nem ad otthont a világ legnemesebb érzésének, a szeretetnek” – mondotta a lelkipásztor.
A templomvár alatt az étfalvi fúvósok zenéje mellett haladtak tovább a jókedvű farsangolók a református lelkészi otthonhoz. Bartha Attila tiszteletest nem találták otthon, de a kapu nyitva volt, egyházhoz közel álló személyek kaláccsal, pálinkával és az igencsak jól eső forró teával készültek.
A központba visszaérve az ünneplők a Bodor utcán, majd az Alszegen folytatták az utat, sorra következett a Kicsid utca, Kisbölön, Tana utca és Felszeg. Sok helyen nyílt a kapu – a csendőrök, a lovas párok és a cigányok otthonánál kötelezően megálltak –, s szendvicseket, forralt bort és süteményeket kínáltak ismerősnek és ismeretlennek egyaránt.
A bábuk sorsa délután pecsételődött meg, az Erzsébet park mellett nagy lánggal égtek hamuvá. A bölöniek hagyománya szerint velük együtt a tél is elmúlik, temetésük után már a tavasz köszönt be.
