Ezután gyakran előfordult Jézus későbbi tanítványaival is, hogy érdeklődőknek vagy ellenségeiknek röviden és világosan meg kellett fogalmazniuk, mit hisznek, kiben hisznek, miért gondolkodnak úgy, ahogy, kinek tartják Jézust.
Az első keresztyén hitvallás így hangzott: Jézus a Krisztus. Vagyis: a Jézus nevű názáreti tanító az Isten Felkentje, a megígért Messiás. A maga egyszerűségében is rendkívüli horderejű  hitvallás volt ez. Sokakat ki is közösítettek miatta Izráel népi és vallási közösségéből.

Azután kilépett az evangélium Izráel köréből, s a nagy Római Birodalom több pontján felhangzott. Ebben a birodalomban akkor ez volt a hivatalos ideológia egyik tétele: Kyrios Caesar, vagyis a császár az úr – Ő a mindenható úr, akit istenként is imádni kell. Ez nagyon nehézzé tette a keresztyének helyzetét. Ők lojálisak akartak maradni, nem lázongtak, nem kellemetlenkedtek, dolgoztak becsületesen, nem voltak összeférhetetlenek. De Jézus helyett semmiféle császárt nem voltak hajlandók istenként imádni. Ezt meg kellett fogalmazni. Ebből lett a másik őskeresztyén hitvallás: Jézus Krisztus Kyrios, ami annyit tesz: Jézus Krisztus az Úr. A császár: császár – megadjuk neki a tiszteletet. De az imádat egyedül Istent illeti meg, és az Ő egyszülött Fiát, Jézust. Ezért a veszedelmes hitvallásért sokan az életükkel fizettek. Hitvallás és áldozat azonban mindig együtt járt, s a hitből vállalt áldozat növeli a hitvallás hitelét.

Az 1. század végén, amikor Domitianus császár az első szervezett keresztyénüldözést megindította, még tovább kellett bővíteni a hitvallást. Akkoriban a császárok sótérnak is nevezték magukat: megváltónak, szabadítónak, segítőnek, az egész birodalom jótevőjének. A keresztyének ismét kénytelenek voltak elhatárolni magukat ettől, s kimondani: „Jézus Krisztus Isten Fia a Megváltó”. Ha ennek a hitvallásnak a görög szavait egymás alá írjuk, és a kezdőbetűket összeolvassuk, egy értelmes görög szót kapunk, ami azt jelenti: hal. Így lett a kereszt mellett a másik őskeresztyén jelkép a hal. Ha két ember találkozott, s az egyik a lábával a homokba halat rajzolt, ez hitvallás volt, és a másik megpróbálása is: tudja-e, mit jelent. Ha ismerte a jelentését, tudták, hogy testvérek, összetartoznak, nem kell félniük egymástól. Így tesz eggyé a közös hitvallás.

A 4–5. században már annyira elburjánoztak a tévtanítások és a keresztyénség nagy családját olyan sok szakadás fenyegette, hogy kénytelenek voltak összehívni a gyülekezetek vezetőit egyetemes zsinatokra, s egymás után több ilyen zsinaton bővítették ezeket a magvas, tömör hitvallásokat.

Az első egyetemes zsinat 325-ben ült össze Niceában, azután 381-ben Konstantinápolyban, 431-ben Efézusban, 451-ben pedig Kalcedonban volt zsinat. Mindegyik megfogalmazta a maga hitvallását, ami elhatárolta az akkori keresztyéneket a tévelygésektől, s összekötötte őket egymással. Ez jellemzi a keresztyén hitvallást: Isten igéjére épül, nyitott és nem öncélú alkotás, harcban születik s fegyver lesz belőle.

Miért nevezik apostolinak a mi hitvallásunkat, az Apostoli hitvallást? Azért, mert a 6. századtól elterjedt egy legenda, amely szerint Jézus Krisztus tizenkét apostola fogalmazta volna meg ezt a hitvallást, mégpedig közvetlenül pünkösd után oly módon, hogy egyikük elkezdte, és mindegyik egy mondatot tett hozzá. Így alakult ki tizenkét világosan tagolódó tétele. Ez legenda, történeti alapja nincs. Olyan értelemben azonban apostoli ez a hitvallás, hogy a Szentírásban található apostoli bizonyságtételre épül. Az apostolok is ezt hitték, az ő hitükkel kapcsol össze minket, késői utódokat, akik szintén ezt hisszük.

Miért van szükség hitvallásra? Isten igéjében ezt olvassuk: „Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz. Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk” (Róm 10, 9–10).

Ezek szerint a hitvallás jelenti elsősorban az önmagamnak készített számadást. Fontos tudnunk, hogy mit hiszünk, s miért hisszük azt. Enélkül bizonytalan sejtéssé válhat a hit, amiről nem tudunk másoknak sem világosan beszélni.
Aztán a hitvallás ezt is jelenti: egyetértés. Ugyanazt mondom én is, amit Isten az évszázadokkal ezelőtt élt hívőknek is mutatott már. A hitvallás bekapcsol egy szent folyamatosságba, amelyik átíveli a történelmet. Századok hite adódik össze benne, s ez az örökség az enyém is. Alázatosan átveszem, örömmel megőrzöm és felelősen továbbadom.

Segít a hitvallás abban is, hogy ma Jézushoz vezessek másokat. A hit hallás közben születik, ezért kell megvallani hitünket. Ezért nem helyes az a szerénynek tűnő, de alapjában téves álláspont, amely szerint a hitem az én belső ügyem, nem tartozik senkire. Hogyne tartozna! A lámpást nem azért gyújtják meg, hogy a véka alá, hanem hogy a lámpatartóra tegyék, és világítson mindenkinek a házban (Mt 5,15).

Ezzel egyben a tulajdon hitünket is erősíthetjük. Mert miközben másnak mutatjuk az utat, mi is előbbre haladunk rajta. A mi üdvösségünk feltétele is, hogy megvalljuk a hitünket. Ugyanakkor a hitvallás magasztalás is. Istent dicsőítjük, amikor megvalljuk benne való hitünket. És végül: a hitvallás fontos feladata, hogy megvéd a tévelygésektől. Mindig voltak és ma is vannak, akik nem akarják az egészséges tudományt hallani és a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat (2Tim 4,3–4). Az ilyenektől magunkat elhatárolni, őket ha lehet a helyes útra segíteni, s a ránk bízottakat megvédeni csak világos, biblikus hitvallás birtokában lehet.

(Cseri Kálmán Tudom, kinek hittem című könyve alapján)

Az apostoli hitvallás

Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától, szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül, fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atya Isten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem az egyetemes keresztyén anyaszentegyházat, a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát, a test feltámadását és az örök életet. Ámen.