JégkorongA csíkszeredai csapattal játszanak a Sepsi Arénában

2025. február 28., péntek, Sport

A legjobb négy közé jutásért küzdő Háromszéki Ágyúsok a hétvégén izgalmasnak ígérkező, egyben nehéz bajnoki mérkőzéseken lépnek jégre hazai környezetben. Kertész Zoltán legénysége szombaton és vasárnap 18.30-tól a táblázatban jelenleg harmadik Csíkszeredai Sportklub ellen játszik a Sepsi Arénában.

  • Fotó: Máté Bence
    Fotó: Máté Bence

A mostani idényben a két együttes már négyszer összecsapott a bajnokságban, négy szoros találkozót követően a háromszéki gárda egyszer, Kevin Constantine tanítványai pedig háromszor győztek. A Háromszéki Ágyúsok legutóbb kedden, a Csíkszereda hétfőn lépett jégre, mindkét alakulat a címvédő Brassói Corona ellen játszott: előbbi kikapott a barcasági csapat vendégeként (6–2), utóbbi pedig hazai közönség előtt diadalmaskodott a listavezető felett (7–5). A remek játékerőt képviselő Hargita megyei együttes az Erste Liga alapszakaszát 17 sikerrel és 19 vereséggel a hatodik helyen zárta, a március 9-én kezdődő negyeddöntőben pedig a DEAC lesz a riválisa. A Sportklub a pontvadászatban már biztosította részvételét a március 22-én a Sepsi Arénában sorra kerülő elődöntőben, azonban a narancs-kék mezeseknek a következő két hétben még öt meccs áll rendelkezésükre, hogy elérjék a céljukat.

„A hétvégén két mérkőzésünk lesz egy nagyon jó ellenféllel, amely a bajnokságban már bebiztosította helyét a legjobb négy között. Az alapszakaszból hátralévő találkozókon azon dolgozunk, hogy csapatunk is kiharcolja a négyes döntőbe jutást. Csíkszereda mindig kihívás elé állít minket, kiváló jégkorongozók alkotják a keretet, ennek ellenére a mostani idényben sikerült szoros meccseket játszanunk velük. Szombaton és vasárnap is arra törekszünk, hogy ezt a sorozatot folytassuk, ezúttal is szeretnénk kemény diónak bizonyulni. Az elmúlt időszak nem volt könnyű, hiszen több játékost sérülések és betegségek hátráltattak, viszont össze kell szednünk magunkat, és megpróbálni a legjobbunkat nyújtani. Igyekszünk kihasználni a hazai pálya előnyét, remélem, két látványos mérkőzést láthatnak azok a nézők, akik kilátogatnak a Sepsi Arénába” – mondta László Arnold, a Háromszéki Ágyúsok kapusa. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 183
szavazógép
2025-02-28: Sport - :

Idegenben indítják a tavaszi idényt (Labdarúgás, 3. Liga)

Közel három hónap szünet után a hétvégén folytatódik a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, a tavaszi idényt pedig mindkét háromszéki csapat idegenben kezdi. A Liviu Negoiță irányította Kézdivásárhelyi SE szombaton 15 órától az FC Unirea Brăila vendégeként játszik, míg a Nagy Sándor edzette Sepsi OSK II. szintén szombaton 15 órától az FC Viitorul Onești otthonában lép pályára.
2025-02-28: Szabadidő - :

Mit készítsünk ma? (Hagymatokány)

Hozzávalók: 8–10 fej hagyma, 1 evőkanál zsír, 20–25 dkg házi füstölt kolbász, 6 tojás, só, bors.