Reményt keltőnek nevezte a Moszkva és az új amerikai kormányzat közötti első kapcsolatfelvételeket Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatótanácsának tegnapi moszkvai kibővített ülésén.
Putyin szerint kölcsönös a szándék a problémák megoldására. Méltatta, hogy az amerikai partnerek pragmatizmusról és a sztereotípiák elhagyásának szándékáról tesznek tanúbizonyságot. Megjegyezte, hogy ugyanakkor a nyugati elitek továbbra is megpróbálják megzavarni a Moszkva és Washington között megkezdett párbeszédet.
„Mindannyian látjuk, milyen gyorsan változik a világ helyzete. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy az új amerikai adminisztrációval való első kapcsolatok bizonyos reményeket ébresztenek. A túloldalon is van készség az államközi kapcsolatok helyreállítására, a világ szerkezetében felhalmozódott kolosszális mennyiségű rendszerszintű, stratégiai probléma fokozatos megoldására. Épp ezek a problémák voltak azok, amelyek a maga idejében az ukrán és a többi regionális válságot kiváltották” – mondta. „Megértjük, hogy nem mindenki elégedett az orosz–amerikai kapcsolatok újrafelvételével. Egyes nyugati elitek továbbra is eltökéltek abban, hogy fenntartsák az instabilitást a világban, és ezek az erők megpróbálják majd megzavarni vagy veszélyeztetni a megkezdett párbeszédet” – hangsúlyozta az orosz elnök.
Sürgette, hogy a diplomácia és a különleges szolgálatok akadályozzák meg az ilyen kísérleteket. Putyin síkra szállt az európai biztonság oszthatatlan rendszerének megteremtése mellett, „amely valóban biztosítja az egyensúlyt és az érdekek kölcsönös figyelembevételét”. Egyesek biztonságát nem lehet mások biztonságának rovására alakítani, és semmiképpen sem Oroszország kárára – fogalmazott.