KézdivásárhelyVállalkozókat támogató program indul

2025. február 28., péntek, Közélet

Vállalkozókat és vállalkozni kívánókat akarnak segíteni Kézdivásárhelyen egy újonnan induló, ma kezdődő mentorprogrammal. A projektet a városháza finanszírozza, és szakemberek segítenek az üzleti világ felfedezésében a vállalkozó szellemű érdeklődőknek, akikből szerencsére elég sok van.

  • Az új inkubátorházat tavaly fejezték be. A szerző felvétele
    Az új inkubátorházat tavaly fejezték be. A szerző felvétele

Szilveszter Szabolcs, Kézdivásárhely alpolgármestere elmondta: céljuk az üzleti szféra erősítése és természetesen a város inkubátorházainak benépesítése és kihasználása is, amelyekből most már kettő is van a céhes városban. „Öt témakörben fogunk ingyenes mentorprogramot indítani, ezek mindent érintenek, ami létfontosságú egy vállalkozó számára, legyen szó egy vállalkozás létrehozásáról, fenntartásáról, jobbá tételéről. A részvétel regisztrációhoz kötött, eddig 73-an jelezték részvételi szándékukat. Ma ismertetik a programot, feltérképezzük az igényeket, ez dönt arról, hogy miként fog zajlani ez a képzési folyamat. Nem szó szerinti képzésről van szó, hiszen a végén – május végén vagy június elején ér véget a folyamat – nem kapnak oklevelet” – magyarázta.

A projekt – mivel a város költségvetéséből kap anyagi támogatást – elsősorban Kézdivásárhely lakóinak szól, az érdeklődők tájékoztatást kapnak pályázatírásról, üzleti és jogi, valamint könyvelési és pénzügyi tanácsadás lesz, ugyanakkor marketingismereteket is el lehet sajátítani.

A képzés során előadást tart dr. Kassay Lajos egyetemi oktató, vállalkozó, pályázatíró és projektmenedzser, Rancz Csilla könyvelő és pénzügyi tanácsadó, György Ottilia egyetemi adjunktus és közgazdász, Nagy Szeréna egyetemi oktató és üzleti tanácsadó, Tánczos Levente József egyetemi oktató és pénzügyi tanácsadó, dr. Kádár Beáta egyetemi oktató és marketing-tanácsadó, Nagy-Kercsó Katalin egyetemi oktató és marketing-tanácsadó, valamint Cozianu Bács Adél jogász és közbeszerzési szakértő. A képzés részben személyes részvételre épít, a tanfolyamnak azonban lesznek online fejezetei is. Bővebb információkkal a cabinetvp@kezdi.ro és az incubator@kezdi.ro címen szolgálnak az érdeklődőknek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 183
szavazógép
2025-02-28: Közélet - Iochom István:

Engesztelő és emlékező gyászmise Kézdisárfalván (A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja)

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján, február 25-én a kézdisárfalvi Nagyboldogasszony római katolikus kápolnában a helybeli Szabó Ottó hagyományőrző kezdeményezésére Boros Vilmos nyujtódi plébános, beszolgáló lelkész engesztelő gyászmisét celebrált Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) emlékére.
2025-02-28: Közélet - Nagy D. István:

Városi tulajdonba vennék a dohánygyári épületet

Tegnapi soros ülésen hozott döntés értelmében Sepsiszentgyörgy önkormányzata kezdeményezi az egykoron a dohánygyár épületegyüttesének részét képező szélső épület egyes irodáinak a megyei közvagyonból a városiba való átvételét.