Városi tulajdonba vennék a dohánygyári épületet

2025. február 28., péntek, Közélet

Tegnapi soros ülésen hozott döntés értelmében Sepsiszentgyörgy önkormányzata kezdeményezi az egykoron a dohánygyár épületegyüttesének részét képező szélső épület egyes irodáinak a megyei közvagyonból a városiba való átvételét.

  • A Kós Károly és a Cigaretta utca sarkán levő épület. Fotó: Nagy D. István
    A Kós Károly és a Cigaretta utca sarkán levő épület. Fotó: Nagy D. István

Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a testületi ülésen elmondta, hogy a Kós Károly és a Cigaretta utca sarkán található épület valamikor az egykori cigarettagyár együtteséhez tartozott, jelenleg a megyei önkormányzat, valamint a román állam résztulajdonában van. Összesen valamivel több, mint 100 négyzetméteres felületről van szó az épület alagsori és földszinti részein, ez két, illetve három irodát jelent, valamint az ezekhez tartozó mellékhelyiségeket. Az ingatlan többi része a román állam tulajdona, korábban ott a gépjármű-nyilvántartási és jogosítványokat kibocsátó iroda működött, illetve az útlevélosztály jelenleg is ott található. A megyei önkormányzat tulajdonában lévő részen a Kovászna Megyei Lakosság-nyilvántartó Hivatal irodái találhatók.

Hosszabb távon az az elképzelés, hogy a teljes épület a város köztulajdonába kerüljön, és az ingatlant újból a dohánygyár együttesének részévé tegyék. Mint ismert, az önkormányzat már évekkel ezelőtt megvásárolta az egykori gyár épületét, ahol egy kulturális, ifjúsági és üzleti központot szándékoznak létrehozni. Az épületben, ha az teljes egészében a város köztulajdonába kerül, a dohánygyárban is létrehozandó központ egy része is helyet kapna, illetve közszolgáltatásokat is ide költöztetnének – olvasható a határozat indoklásában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 186
szavazógép
2025-02-28: Közélet - Bartos Lóránt:

Vállalkozókat támogató program indul (Kézdivásárhely)

Vállalkozókat és vállalkozni kívánókat akarnak segíteni Kézdivásárhelyen egy újonnan induló, ma kezdődő mentorprogrammal. A projektet a városháza finanszírozza, és szakemberek segítenek az üzleti világ felfedezésében a vállalkozó szellemű érdeklődőknek, akikből szerencsére elég sok van.
2025-02-28: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Megálljt tud-e parancsolni Románia a szélsőségeseknek?

Csak állnak, néznek, és nem értik. Ki csak értetlenkedve, ki döbbenten, némelyek kicsit csodálkozva, többek elborzadva – a román társadalom jelentős része, a véleményformáló, az értelmiség, az úgynevezett „elit” túlnyomó többsége ekként viszonyul a látszólag a semmiből érkezett Călin Georgescu tündökléséhez.