A szomorkás, esős idő sem szegte kedvét szombaton a szépmezői lakosoknak, akik szép számban felkeresték a helyi római katolikus templomot, melynek alagsorában felavatták a hátrányos helyzetű városrészek felzárkóztatását célzó program keretében, a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület koordinálásával létrehozott közösségi teret. Az avatóünnepség színes programmal várta az érdeklődőket, a szalagvágást követően a szépmezői gyerekek farsangi műsorral kedveskedtek, a jelenlévők egy kisfilmet tekintettek meg a városrészben megvalósult közösségi programokról, majd gyerekfoglalkozások következtek, a felnőtteknek pedig tombolahúzás. Az esemény zárásaként a tél temetésére is sor került, bábégetéssel, amint az illik és szokás.
A megjelentekhez Könczei Helga, a szépmezői lakók képviselője szólt elsőként, köszönetet mondva mindenkinek, aki hozzájárult a központ létrehozásához, illetve a helyieknek szóló közösségi programokhoz: az önkormányzatnak, a római katolikus egyháznak, a Máltai Szeretetszolgálatnak, valamint a LAB Életmentő Kupakok Egyesületnek.
Az önkormányzat képviseletében Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere rövid beszédében úgy fogalmazott: jó látni, hogy a város által e célra elkülönített források nem voltak hiábavalóak, jó irányt szolgáltak, olyan űrt sikerült betölteni ezzel a beruházással, amire nagy szükség volt. Köszönetet mondott Hajdu János római katolikus főesperes-plébánosnak, hogy megnyitotta az önkormányzat előtt a termet, mely korábban is közösségi térként működött, és reményét fejezte ki, hogy felújított formájában olyan eseményeknek adhat majd otthont, melyek a helyieket szolgálják, és az egyház számára sem lesznek idegenek. Az elöljáró abbéli reményének is hangot adott, hogy ezek az események jobban össze tudják kovácsolni a közösséget, s hozzájárulnak fejlődéséhez. Meglátása szerint a hátrányos helyzetű közösség kifejezést különleges helyzetűre kellene változtatni, hiszen lassan, de biztosan sikerül több olyan beruházást is megvalósítani Szépmezőn, amelyek hozzájárulnak az itteniek életminőségének javulásához: sportpálya, közösségi tér jött létre, az elkövetkezőkben újabbakat szándékoznak megvalósítani.
Hajdu János főesperes-plébános felidézte, hogy katonabúcsúztatótól keresztelőig sok célt szolgált már ez a terem, és reményét fejezte ki, hogy minél hosszabb ideig sikerül mostani állapotában megőrizni. Ugyanő annak a reményének is hangot adott, hogy nem csak az alagsori teremben, de a templom főtermében is élénkebb lesz az élet az elkövetkezőkben. Hajdu János elégtétellel nyugtázta, hogy e közösségi tér megújulása is azt erősíti meg: „együvé tartozunk és fontosak vagyunk egymásnak”. A szalagvágást követően a főesperes rövid áldást, könyörgést és közös imát követően felszentelte a közösségi teret, majd a gyerekek farsangi előadása következett Csia Csengele óvónő vezetésével: tigris, medve, boszorkány, cowboy, cigány legény, több tündér, katona, rendőr, szuperhős, csontváz és szörny vonult a terembe, a gyerekek farsangi hívogatóval, mondókákkal, játékos versikékkel, énekkel és tánccal kápráztatták el a résztvevőket. Műsorukat filmvetítés követte, a szépmezői fiatalok tavalyi Com’On Sepsi-kezdeményezéseiből készült összeállítást tekinthették meg a helyiek és a vendégek. A délután fennmaradó része a szórakozásé volt, gyerekfoglalkozások, tombolahúzás, ezeket követve bábégetés zárta a programot.
Mint ismert, a szépmezői közösségi központ létrehozását a Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület kezdeményezte, a Szent Benedek Plébánia ajánlotta fel az ingatlan használatát. Az 50 négyzetméteres alagsor és esetenként egy nagyjából 45 négyzetméteres földszinti terem együtt biztosítja a megfelelő helyet különféle rendezvényekhez, műhelyekhez, tanácsadó és segítő szolgáltatásokhoz, ezek mellett kulturális, valamint közösségi események lebonyolításához. Az új, többfunkciós termet a Szent Benedek Plébánia, a szépmezői közösség, a Sepsiszentgyörgyi Szociális Ellátó Igazgatóság és a Sepsi Helyi Akciócsoport közösen kezeli és működteti. A beruházás közel 88 500 lejbe került, a munkálatokat az önkormányzat vállalata, a Sepsi Útépítő végezte. A kialakításnál a helyiek igényei, elvárásai élveztek elsőbbséget.