Az 1949. március 2-áról 3-ára virradó éjszaka történt kitelepítés áldozataira emlékeztek tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak emlékére 1993-ban állított kopjafánál – maroknyian.
Azon az éjszakán rajtaütésszerűen lepték meg a tehetősebb családokat a román kommunista hatalom pribékjei, és mindössze néhány kilós csomaggal kényszerlakhelyre szállították az otthon talált családtagokat. Mintegy 2800 birtokost és közel 3800 családtagjukat deportálták, megalázták, megfosztották emberi méltóságuktól, javaikat, értéktárgyaikat elkobozták. A kitelepítettek többnyire néhány négyzetméteres dohos pincékben, mosókonyhákban, padlásterekben vagy vályogkunyhókban húzódhattak meg. 1951 és 1953 között mintegy tizenegyezer embert vittek kényszermunkatáborokba, ahol embertelen körülmények között dolgoztatták őket Dobrudzsában, a Duna-deltában vagy a Bărăganban.
A szörnyűségeket átélő Beczásy Tánya által meghirdetett megemlékezésen a résztvevők megkoszorúzták a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete által állított, Haszmann József által faragott kopjafát, majd elmondták a Miatyánkot és az Üdvözlégy Máriát. Nyugodjanak békében! – mondta Beczásy Tánya végezetül, megköszönve a részvételt.