Látványos farsangtemetés Kézdiszentléleken

2025. március 4., kedd, Közélet

Búcsút intettek a télnek, eltemették Illést Kézdiszentléleken. A hagyományteremtő szándékkal újraindított színvonalas közösségi farsangi mulatságra vasárnap került sor, a záróeseményt a porondi parkban tartották késő délután. 

  • Bartos Lóránt felvétele
    Bartos Lóránt felvétele

A maszkások – akik a Perkő Néptáncegyüttes tagjaiból verbuválódtak és önkéntesek egészítették ki őket – a Petőfi Sándor Művelődési Otthontól indultak falujáró körútjukra, vidáman adva a nagyközség lakóinak tudatára: vége a télnek, következhet a megújulást hozó tavasz.

A menetet lovasok vezették, majd következett a farsangi násznép. Balogh Tibor polgármester a porondi előadás előtt elmondta: picit rosszul időzítettek idén, ugyanis a Perkő alatti településen több generáció ünnepelte házassági évfordulóját, így nem számít nagy tömegre. Szerencsére tévedett, a Porondon szép számban megjelentek érdeklődők, így a sátrak alatt alig győzték sütni a meleg pánkót és forralt borral kínálni a közönséget.

A parkhoz érkező vidám sereg tagjai először köszöntötték a közönséget, egészséget és bő esztendőt kívánva számukra, majd következett a lakodalom, illetve a telet jelképező bábu elégetése, az előadók vidám rigmusokkal nevettették meg a jelenlévőket. A farsangtemetés tánccal ért véget, a maszkások a közönséget is bevonták soraikba.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 166
szavazógép
2025-03-04: Sport - Tibodi Ferenc:

Két magabiztos diadal Jászvásáron (Női kosárlabda, 1. Liga)

A Kézdivásárhelyi SE két győzelemmel zárta a női kosárlabda 1. Liga nyolcadik, dupla fordulóját, miután vasárnap 75–58-ra, míg tegnap 78–43-ra nyert a Jászvásári Poli otthonában. A kék-fehérek legközelebb március 20–21-én játszanak tétmeccset, akkor a Nagyváradi CSU csapatát látják vendégül a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
2025-03-04: Máról holnapra - Mózes László:

Ez a mi munkánk, és nem is kevés

Miközben egyre nagyobb erőfeszítést, tisztánlátást kíván a világ állapotának értelmezése, érdemes megkísérelni felismerni azt, ami e zűrzavarban egyénileg, illetve közösségileg a legfontosabb. Hiszen kétségkívül meghatározó, ami a nagypolitikában e napokban történik, ám e képsorok, fejlemények szemlélésekor az erdélyi, a székelyföldi magyar közösség mindvégig néző marad.