Miközben egyre nagyobb erőfeszítést, tisztánlátást kíván a világ állapotának értelmezése, érdemes megkísérelni felismerni azt, ami e zűrzavarban egyénileg, illetve közösségileg a legfontosabb. Hiszen kétségkívül meghatározó, ami a nagypolitikában e napokban történik, ám e képsorok, fejlemények szemlélésekor az erdélyi, a székelyföldi magyar közösség mindvégig néző marad.
A zűrzavar országhatáron belül is megmutatkozik, a nacionalista indulatok is újra érzékelhetőek. Fokozódóban a magyarellenesség, az álságosan „szuverenistának” nevezett mozgalmak, szövetségek, tüntetések nem csupán rendszerellenességről szólnak, hanem idegengyűlöletet is tükröznek. Nem igazán érdemes hát tapsikolni a szombatihoz is hasonló fővárosi megmozdulásoknak, s aki továbbra is azt gondolja, hogy egy rendszerellenes elnökjelölttel a magyar közösség jól járhat, az megbocsáthatatlanul téved. Mert a magukat Burebista utódainak vallók semmiképp sem képviselnek erdélyi magyar érdeket, s noha nem feltétlenül minden dühös ember magyar- vagy idegengyűlölő, egyszer s mindenkorra jó tudatosítani, hogy az erdélyi, székelyföldi magyar közösség számára ez a politikai ajánlat elfogadhatatlan és határozottan elutasítandó. Elég a szélsőséges pártok eddigi, ismert ténykedésére gondolni, s napnál világosabb, hogy idegengyűlölő, magyarellenes, fasiszta és legionárius erőkkel magyar ember semmiféle közösséget nem vállalhat. Sem Georgescuékkal, sem másokkal, legyenek közönséges csalók, ámokfutók vagy éppen hangoskodó pártvezetők.
A nacionalista erők bizalmatlansági indítványa elbukott a parlamentben, a kormány marad, az ország politikai vezetése viszonylag stabil és készülhet a májusi tekintélyes erőpróbára, az elnökválasztásra. Az indítvány vitájában Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szorgalmazta, hogy a hatóságok lépjenek fel hatékonyabban a szélsőségesek ellen, ugyanis tetemes a mulasztás és túl sok a cinkos összekacsintás. „A román hatóságok sokáig szemet hunytak, és nem tartották be a törvényeket ezen a téren. Kérem a tisztelt igazságügyi és belügyminisztert, hogy sürgősen tegyenek lépéseket annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a tavalyihoz hasonló jelenetek a Corneliu Zelea Codreanu kultuszához köthető megmozdulásokkal, és ne engedjék, hogy a szélsőségesek továbbra is veszélyeztessék a román társadalom stabilitását” – hangoztatta Csoma Botond.
Súlyos szavak, súlyos gondok. E pillanatban nem szűklátókörűség tehát a magunk problémáira összpontosítani, szükséges ugyanis tisztán látni, felismerni a veszélyforrásokat, azokat csírájában elfojtani. Persze, érdemes empátiával tekinteni a világra, ám eközben jó szem előtt tartani a magunk lehetőségeit: a világ sorsa nem befolyásolható Székelyföldről, Erdélyből, saját életünk viszont alakítható. Márpedig a romániai, hevülő nacionalizmus sürgősen megoldásra, határozott elutasításra szorul, ez kizárólag a mi feladatunk: „rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés”...
Csoma Botond (balról a második) egy kolozsvári megemlékezésen, Mátyás király szülőháza előtt. Fotó: Facebook / Csoma Botond