Az uzoni Kohn testvérek rövid története

2025. március 5., szerda, Emlékezet

Uzon községben, mint bármelyik székely faluban, megvannak az emberek által belakott területek, utcák, zsákutcák helyi nevei, sok-sok házzal és a házakhoz kapcsolódó emlékekkel, mára már emléktöredékekkel. A jelenleg Gábor Áron nevét viselő hajdani Nagy úton szép, ízléses épületek, tágas bennvalók sorakoznak, mutatván, hogy ott valamikor szorgalmas, jómódú, tevékeny emberek éltek.

  • Kohn Dávid saját kiadású képeslapja a házáról
    Kohn Dávid saját kiadású képeslapja a házáról

A református parókia mellett található az 1901-ben emelt Kohn Dávid-féle épület, amely talán a legszebb a központban levők közül; ízléses, városon is megállná a helyét. A ház első fele lakásként szolgált, a másik része pedig üzletként. Kohn Dávid boltja az akkori viszonyokhoz képest hatalmas volt, három-négy segéddel dolgozott, és mindent lehetett kapni benne. A legfontosabb részleg a vaslerakat volt, de textilárut és fűszereket is tartott. Akik Felső-Háromszékről Brassóba mentek árulni, itt mindent meg tudtak vásárolni, amire szükségük volt; a csíki deszkások a brassói faeladások után rendszerint ide jöttek bevásárolni, mert itt volt a legolcsóbb az áru, és mindennel el volt látva az üzlet.

Kohn Dávid lapterjesztő is volt, felfogadott rikkancsok dolgoztak neki. Munkássága alatt az uzoniak a következő lapokat olvashatták: Film Színház Muzsika, Tolnai Világlapja, Magyar Úriasszonyok Lapja, Magyar Sajtó, Délibáb. Később a lapterjesztést Féder Gyula vette át. Emberei járták a vidéket is, félpengős regényekkel, ponyvákkal házaltak, amelyeknek akkoriban nagy olvasótábora volt (a regények közül a Szívek harca, Genovéva széphistóriája, Az elcserélt gyermek jut eszembe). Ma már tudjuk, hogy e könyvterjesztők pótolhatatlanok voltak.

Kohn Dávid üzlete mellett áll a római katolikus templom, amelyet a Temesváry család kezdett építtetni, mivel ők örmények voltak s rátérvén a katolikus hitre, nem akartak mindig Szentivánba feljárni a misékre. Nagymamámtól sokszor hallottam, hogy ők iskoláskorukban segítettek követ hordani az építkezéshez szemközt a református templomot övező, akkoriban lebontott várfal maradványaiból. A katolikus templom mellett egy másik szép, stílusos épület található, ez a Kohn Dávid testvéréé, Jakabé volt, és fűszer-, illetve élelmiszer­üzletként, gabonakereskedésként működött, de jóval kisebb volt. A harmadik testvér, Kohn Dániel szintén üzletet vezetett. Az épület jelenleg unokája, Salamon András tulajdona, akinek lánya, Ibolya vegyesboltot működtet benne. A kommunizmus idején azonban hosszú ideig itt működött az uzoni postahivatal néhai Szőcs Attila postamester irányítása alatt.

Mert az üzletek tulajdonosait is elérte a nácizmus pokla, ott végezték a gázkamrában, mint nagyon sok példamutató, szorgalmas társuk. 1944-ben 28 zsidó lakott Uzonban, közülük 23-at deportáltak, ötöt pedig munkaszolgálatra vittek Ukrajnába. Vissza csupán nyolc személy tért. Egyikük – Hirsch­horn Tibor – ma is él Izraelben, Rehavat városban. A jó idők azonban nem tértek vissza: a kommunizmus évtizedei következtek.

A Khon-üzletek egyik ügynöke, aki Budapestet is járta, néhai Barabás László volt, aki az 1950-es években – miután a kommunista állam egykettőre kisajátította, eltulajdonította a virágzó kiskereskedéseket – kertészkedni kezdett, ebből tartotta fenn családját. Megtanította a szomszédasszonyokat is, s járták Brassó piacait tavasztól késő őszig virággal, zöldséggel. A legkeresettebb áru az árvácska volt, amelyet Uzonban a mai napig sokan termesztenek.

A Kohn-féle lakások több funkciót töltöttek be állami ingatlanként. Kezdetben lakókat költöztettek oda, majd pedig 1953-ban létrehoztak egy falusi bentlakást, ahol most a szövetkezet irodái vannak. Ennek az volt a célja, hogy a háború utáni szegényebb sorsú gyermekeknek legyen állandó meleg otthona, ellátással és tanítással együtt. Bejárt, azaz itt lakott és tanult Szentivánból, Sepsimagyarósról Csutak István, Kovács Sándor, Kovács Álmos, Gáll László, Gáll Sándor, Komollóról Komán István és testvére, Ida, Lisznyóból Kovács Rozália és Magda, Uzonfüzesről (Vesszőstelep) András Panni, Róza és Dénes. Érdekes módon uzoni gyermekek is voltak ebben a bentlakásban: Székely Ilona, László Vera, Bedő Magda és Portik Eszter. Az intézmény igazgatónője Mircse Margit tanítónő volt, akit Dobollóról helyeztek ide. Precíz, igényes, erőskezű személyiségként ismerték, később Sepsiszentgyörgyön tanfelügyelő lett. Uzonban Köpe Géza volt a vőlegénye, de házasság nem lett ebből a kapcsolatból.

Az intézménynek közös konyhája volt, Ráduly Ferencné főzött, Nagy Matild volt a felszolgáló, a beszerzést, könyvelést Szentpáli Magda végezte. A tanulók felügyelője, nevelője Vida Bálintné Bedő Róza volt. Két teremben volt a háló, külön a lányok, külön a fiúk részére. A fűtést a néptanács biztosította. Veress Vilmosné Kovács Erzsébet nyugalmazott tanítónő 1955-ben kapott kihelyezést Uzonba mint pionírinstruktor, természetesen függetlenítve (csak a pionírmunkát végezte); addig Szentivánból Lőcsei Sára járt le, de mivel nem volt végzettsége, Veress K. Erzsébet kapta meg ezt az állást. Abban az időszakban még két osztály tanult Kohn Jakab házában (amely jelenleg Bakk Mária tulajdona). Azokban az években itt tanított: Deák Margit, Kövér Ilona, Barabás Samu, Máté Erzsébet, Sárosi Róza, Veress Sz. Erzsébet, Veress Gyula, Zsigmond Benjamin, Fejér Aurelné, Gál Ilona, Fabríciusz Odett, Ráduly Gitta, Teleki Klára. Később, az 1950-es évek végén jött Erdővidékről Bedő Ildikó és Kari Éva.

A szilenciumokat Ráduly Gitta felügyelte, de minden napra be voltak osztva az akkori tanerők. Ezenkívül kötelezően kellett minden hétvégére színdarabokat tanítani, népi táncot, s olyan jeleneteket, amelyek célja a kulákok kigúnyolása és a kollektív gazdaság dicsőítése volt. Azonkívül kellett járniuk kollektivizálni, meg­győzni a szorgalmas embereket arról, hogy önként mondjanak le arról, amit keserves munkával gyűjtöttek az évek hosszú sora alatt. Ez már a múlté, de jó, ha tudunk olyan dolgokról, amelyeket nem kell elfeledni.

Ambrus Anna

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2025-03-05: Pénz, piac, vállalkozás - :

Tengerpartot adnak bérbe

A hazai vízgazdálkodási hatóság (ANAR) nyilvános pályázatot hirdetett 83 tengerparti részterület tíz évre történő bérbeadására Năvodari, Mamaia, Konstanca, Tuzla és Vama Veche üdülőhelyeken.
2025-03-05: Jegyzet - Pálmai Tamás:

67

Ismét a Duna Worldöt nézem. Ismétlés. 15 évvel ezelőtti felvétel, de megunhatatlan. A mérai Csűrös Zenekar játszik, kalotaszegi „hajnali” nótával kezdenek. A zenekar tagjai gyermekkorukban itatódtak át a zene szeretetével. Híres hagyományőrző adatközlő zenész dinasztiák leszármazottai mind. Az azóta elhunyt alapító mentor, Lengyel László „Türei” énekel.