Kézdivásárhelyi Gyűjtemények HázaKözszemlén kétezer kiskanál

2025. március 5., szerda, Közélet

Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házának újabb tárlata. Ezúttal hat asztalon a Beke Ernő által gyűjtött, különféle anyagokból – alumínium, pléh, réz, ezüstözött réz vagy alpakka, ezüst, aranyozott ezüst és arany – készült több mint kétezer kiskanál került közszemlére.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Beke Ernő, a Gyűjtemények Háza tulajdonosa elmondta: a kilencezer darabot számláló kiskanálgyűjteményéből a vasteremben több mint 1500, a mostani időszakos kiállításon pedig több mint kétezer láható. Ennek a gyűjteménynek a gyarapítása is pont úgy történik, mint a másoké: családi, baráti körtől, majd jön az ószerpiac, vásárlás, cserebere, illetve az adomány. Egy-két darabot többször is kapott ajándékba, 2024-ben a sepsiszentgyörgyi Höncz László saját gyűjteményéből 73 kiskanalat ajánlott fel a Gyűjtemények Házának, melyek többnyire egyedi darabok, és mind eredeti csomagolásban vannak. Ezeket is kiállították most, feltüntetve az adományozó nevét. Beke Ernő köszönő oklevelet adott át a megnyitón jelen levő Höncz Lászlónak, aki a kiskanalakon kívül gyógyszertári kellékekkel, pálinkáspoharakkal, zsebóragyűjteménnyel, tizenhárom miniatűr császári és királyi koronával, gyűszűkkel és érmékkel gyarapította a magángyűjteményt.

Beke Ernő azt is elárulta, hogy a gyűjteményébe bekerült kiskanalak többsége nem volt ilyen szép állapotban, ahogy most látható. E darabok szinte mindegyikét meg kellett pucolni, amit felesége vállalt.

A megnyitó hangulatát Gáspár Anikó versmondó alkalomhoz illő szavalata, Áprily Lajos Március című verse tette ünnepélyesebbé.

A kiskanál-kiállítás május 30-ig naponta 8–18 óráig tekinthető meg. A következő időszakos tárlaton magyar, román és külföldi telefonkártyák kerülnek közszemlére Beke Ernő 45 ezer darabos gyűjteményéből.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2025-03-05: Közélet - Bedő Zoltán:

Tudatot alakító múlt

A kívül-belül megújult sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban mutatták be február 27-én Benedek Pál köpeci ácsmester, egykori székely határőr verses naplóját. A Zalánpatak Falumúzeumért Egyesület kiadásában Köpec patakától az Inn folyóig címmel megjelent kötetről annak szerkesztője, Préda Barna néprajzkutató és Magyarosi Sándor hadtörténész beszélgetett. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Baló Margaréta, a szerző Ausztriában élő leánya is.
2025-03-05: Közélet - Nagy B. Sándor:

A Bábelben ér véget a Perkucigo-turné

Újabb turnén vett részt Fekete Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze Perkucigo című egyéni elő­adásával. Marosvásárhely, Nagyvárad, Szatmárnémeti után Sepsiszentgyörgyön a Bábel Kiskultúrban ér véget a turné csütörtökön 20 órától. Az előadásról és a turnéról Fekete Zsolt vallott lapunknak.