Tóth-Bartos András történész-muzeológus köszöntője után a szerző ükunokája, Rápolti Bence nemcsak a termet zsúfolásig megtöltő hallgatóság szívébe lopta be magát egy naplórészlet elszavalásával, hanem az esthez illő hangulatot is megteremtette.

Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja felszólalásában fontosnak nevezte, hogy az évek múlá­sával immár történelemmé szelídült események be­ivódjanak a felcseperedő nemzedékek tudatába, és szerinte egy-egy ilyen kötet megjelenése ehhez hangsúlyosan hozzájárul, hiszen ezek lapjai az elődeink megpróbáltatásainak és viszontagságainak valósághű krónikáját őrzik, amelyekből megismerhetjük a múltat. Azt a múltat, amely az érzelem- és gondolatvilágukat alakította, illetve az utánuk jövőkét is alakítja.

A Magyarosi Sándor által feltett kérdésekre adott válaszaiból Préda Barnától többek között megtudhattuk, hogy Benedek Pál ceruzával írt, rímekbe szedett feljegyzései Barót közművelődési életének meghatározó alakja, Hoffmann Edit közvetítésével kerültek a kezébe. Elolvasásuk után pedig örömmel vállalta a nyomda alá rendezésüket, mert a verssorokból, amint a kötet fülszövegében is fogalmazott, „egy egész székely generáció hányatott, vérzivataros sorsa rajzolódik ki.”

Kiderült továbbá, hogy Benedek Pál versei által lélekben elkísérhetjük az egykori magyar királyi 13. székely határőr zászlóalj öreg katonáit „Erdővidéktől Csobányoson át a nyugati fogságig”. „A napló beszámol az öreg székely határőrök elszántságáról, ahogyan készek voltak Csobányosban védeni a magyar határt, megaláztatásukról, amelyet a német szövetségeseikkel szemben kellett elszenvedniük”, amikor megfosztották őket a fegyverektől, és helyette ásóval, lapáttal, csákánnyal szerelték fel. A mérhetetlen honvágyról, „amely az osztrák földön eltöltött nyugati fogságban övezte őket”. Mindemellett betekintést nyerhetünk Benedek Pál lelkivilágába, hogy miként próbál túlélni egy köpeci megpróbált, gyermekeit hátrahagyni kényszerült egyszerű ácsmester a nagyhatalmak érdekháborújában.