Színház
EGYÉNI ELŐADÁS. Fekete Zsolt, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze Perkucigo című egyéni előadása ma 20 órától a sepsiszentgyörgyi Bábel Kiskultúrban látható. Szövegét a színész személyes élettörténetei alapján Székely Csaba írta. Közreműködik: Ráduly Zsófia (hegedű) és Gerebenes Ede (gitár).
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi színház e heti játékrendje: ma és 7-én, pénteken 19 órától a kamarateremben Kovács Dominik – Kovács Viktor: Jégtorta, rendező: Szilvay Máté (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 1 óra 30 perc szünet nélkül); 8-án, szombaton és 9-én, vasárnap 19 órától a nagyteremben Eugène Labiche: A Lourcine utcai gyilkosság, rendező: Barabás Árpád (időtartam: 1 óra 10 perc szünet nélkül). Jegyek a központi jegyirodában és a biletmaster.ro oldalon.
Kiállítás
GRAFIKAI TÁRLAT. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet, az Árkosi Kulturális Központ, valamint a Gross Arnold Galéria és Kávézó szeretettel várja az érdeklődőket Gross Arnold 95 – Utazások valós és képzeletbeli tájakra című grafikai tárlatának megtekintésére első erdélyi állomáshelyén. A kiállításmegnyitóra március 7-én, pénteken 17 órától kerül sor Sepsiszentgyörgyön az Árkosi Kulturális Központban (Olt utca 6. szám). Köszöntőt mond Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője, a tárlatot ismerteti Gross András Soma, a művész fia, a kiállítás kurátora, a művész jelentőségét méltatja Dolhai István főkonzul (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa). Házigazda: Kopacz Attila, az Árkosi Kulturális Központ igazgatója.
ÜNNEPI KIÁLLÍTÁS. A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében március 9-én, vasárnap 12 órától megnyitják a Kovászna és Brassó megyei képzőművészek 36. ünnepi tárlatát, melynek témája: Forradalom és romantika. A jelenlévőket Dimény Attila főmuzeológus köszönti, a kiállítást megnyitja Deák Ferenc műkritikus, közreműködnek Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás tanárok, valamint a Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy irányításával. A rendezvényt az Incze László Céhtörténeti Múzeum és a Múzeumbarátok Egyesülete közösen szervezi.
Tánc
HÁROMSZÉK TÁNCSZÍNHÁZ. A Tiszán innen, Dunán túl című folklórműsorát ma 19 órától a Kovásznai Művelődési Központ színpadán, 7-én, pénteken 19 órától a Zabolai Művelődési Házban és 8-án, szombaton 18 órától a Gelencei Művelődési Házban játssza a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Amerika Kapitány: Szép új világ (magyarul beszélő), 16 órától Woodwalkers (román feliratos), 18 órától Fekete pont (magyar filmdráma), 18.30-tól Emma és a halálfejes lepke (román feliratos), 20.30-tól Futni mentem (magyar romantikus vígjáték), 21 órától Hogyan tudnék élni nélküled? (magyar zenés vígjáték).
Zene
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT. Suciu Klára támogatására tartanak ma 18.00 órától jótékonyági koncertet Sepsiszentgyörgyön a Gyöngyvirág utcai református templomban. Előadók: Classical Singers és a Hetednapi Adventista Egyház kórusa. Belépő: 30 lej.
KÓRUSTAGTOBORZÓ. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Ház égisze alatt tevékenykedő 45 éves Cantus Firmus Vegyes Kar, valamint a 104 éves Magyar Férfidalárda kórustagtoborzót hirdet. A nagy múltú kórusok a taglétszám növelése és fiatalítás céljából énekelni szeretők jelentkezését várják Sepsiszentgyörgyről és a környező településekről, zenei képzettség nem kötelező. Jelentkezni lehet a 0757 987 227-es telefonszámon, a jakabarpady@gmail.com e-mail-címen vagy személyesen hétfőn, szerdán és pénteken 9 és 16, illetve kedden és csütörtökön 14 és 17 óra között a Kónya Ádám Művelődési Házban (Kossuth Lajos utca 13. szám).
Hitvilág
NAGYBÖJTI VIRRASZTÁS. A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-plébánia altemplomában a nagyböjt idején minden pénteken este tíz órától virrasztást tartanak, mely a reggel fél hétkor kezdődő hálaadó szentmisével ér véget. Várnak mindenkit, hogy minél többen bekapcsolódjanak a közös imába. A Mária Rádió csak az első pénteki és a nagypénteki virrasztásokat közvetíti élő adásban, a többi a www.eletalelekben.ro honlapon követhető.
ANYA-LÁNYA NAP. A sepsiszentgyörgyi vártemplomban március 8-án, szombaton 10 órától anya-lánya lelki napot tartanak. Idei téma: Beszélgessetek a lányotokkal! Azokat az édesanyákat és lányokat várják, akik fontosnak tartják az együtt töltött időt. Változatos, tartalmas foglalkozásokkal készülnek, korosztálytól függetlenül. A nyitó előadást Bucsi Júlia tiszteletes asszony, pszichológus, gyógypedagógus tartja. Kérik, vigyenek egy-egy gyümölcsöt vagy kompótot a közös gyümölcssaláta elkészítéséhez.
AZ ÖNKÉNTESSÉG JUBILEUMA. A 2025-ös Jubileumi Szentév keretében a hét végén a Gyulafehérvári Főegyházmegyében is megrendezik az Önkéntesség Jubileumát. Sepsiszentgyörgyön a Szent József-plébánia és a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Programja az önkéntességet bemutató és arra érzékenyítő eseményt szervez március 8-án, szombaton 19 órától a plébánia közösségi termében. Az esemény mindenki számára nyitott, és lehetőséget biztosít a Gyulafehérvári Caritas Önkéntes Programjának megismerésére. Emellett az önkénteskoordinátorok betekintést nyújtanak az önkéntesség világába, és a résztvevők kipróbálhatják az önkéntességről szóló, kooperatív-oktató jellegű társasjátékot is. Minden érdeklődőt szeretettel várnak. További információkért hívják Bogdán Beátát a 0735 735 165-ös telefonszámon.
A székely szabadság napja Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön március 10-én, hétfőn 10 órától a turulszobornál megemlékező rendezvényt tartanak. Beszédet Tamás Sándor megyeitanács-elnök, verset Debreczi Kálmán színművész, imát Deák Botond rétyi református lelkész mond, a kiáltványt Ferencz Csaba olvassa fel. Énekel a Kónya Ádám Művelődési Ház férfi dalárdája, karvezető: Jakab Árpád. Ezt követően koszorúzás. Minden érdeklődőt várnak.
Autóbuszok Marosvásárhelyre
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) autóbuszokat indít Marosvásárhelyre március 10-én, hétfőn a székely szabadság napja alkalmából. Jelentkezni lehet ma 20 óráig az SZNT sepsiszentgyörgyi székházában (Konsza Samu u. 21. szám) munkanapokon 9–13 óráig vagy a 0744 482 417-es telefonon, Kézdivásárhelyen Bakk Lászlónál (0746 777 981), Kovásznán Ferencz Botondnál (0726 187 753), Uzonban Ambrus Lászlónál (0752 208 117).
Díjátadó ünnepség Kézdivásárhelyen
A Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés ma 18 órától a Vigadó nagytermében hetedik alkalommal díjazza azokat a jeles személyiségeket, akik önzetlenül, becsülettel és alázattal dolgoznak a helyi közösségért. A díjat 2019-ben adták át először, azóta harmincnégyen vehették át. Az idei díjazottak: Bakk-Vitális Mária Kinga, a Wegener-Pro Sanitate Alapítvány kuratóriumának elnöke, Erdélyi Csaba belgyógyász főorvos, Kinda István néprajzkutató, muzeológus és Kocsis Károly újságíró, szerkesztő, a Székely Hírmondó alapító főszerkesztője. Laudációt mond Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, Tarczali Mária gyermekgyógyász főorvos, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Sántha Attila József Attila-díjas költő.
Pénteki nyílt napok az egyetemen
A Sapientia EMTE Sepsiszentgyörgyi Kara márciusban minden pénteki napon megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Aki szeretne betekinteni az egyetem mindennapjaiba, a következő programokkal várják: egyetemi bemutató előadás; KampuszKvíz; könyvtári szabadulószoba; csoportos tevékenységek/szakmai műhelymunka (több párhuzamos programpont); eredményhirdetés és díjazás. A látogatáshoz előzetes regisztráció szükséges. Bővebb információkkal Soare Szende szolgál: soareszende@uni.sapientia.ro, 0753 739 958.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig az 1918. december 1. úti Adonis patika (0267 324 903), Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár tart nyitva.