Az árkosi temető központi bejáratával szinte szemben, egy vadrózsabokor szomszédságában bazalt sírkő áll magányosan. Itt nyugszanak a néhai neves sepsiszentgyörgyi polgármester, ifj. Gödri Ferenc nagyszülei, Veress György ügyvéd és neje, Lengyel Borbára. A valamikor tisztelt és megbecsült ügyvédről napjainkban már csak meseszerű emlékek, történetek keringenek a faluban. Pedig ő volt az, aki brassói ügyvédként báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszterrel, valamint Andrei Șaguna ortodox érsekkel is szembeszállt. Egy véletlenül előkerült levéltári csomag, na meg korabeli újságok segítségével idézzük fel röviden az „elfeledett” ügyvéd életútját.
Szelektív emlékezet
A faluban az a szóbeszéd járja, hogy Veress György ügyvéd egykori, jelenleg Szántó-kúriaként ismert házát a brassói görög templomért indított per megnyerése után kapott pénzből építette. A ház építéséről nincsenek adataink. Veress György halálakor a család adósságban úszott. Özvegye, Lengyel Borbára 1888. február 20-án levélben fordult a brassói görög templom egyházi vezetőségéhez, kérve az elmaradt pénz kifizetését, amivel adósok maradtak: „most ötévi várakozás után reménykedve, hogy a per jó kimenetele esetére számtalanszor megígért méltányos díjazásban részesítenek s azzal a reám maradt adósságokat kifizethetem, azon szomorú valóságra kellett ébrednem, hogy egy el nem fogadható kis alamizsnával akarnak kielégíteni, mivel teljes tönkretételem van kimondva”.
Úgy tűnik, nem maradt más lehetőség, mint eladni a házat. 1885. április 18-án a Székely Nemzet egy „úri telek” eladását hirdeti. A leírásból kiderül, hogy nem volt ez akármilyen falusi ház. A vásárra bocsátott ingatlanokat az árkosi Tegző Sándor vásárolta meg 1886. december 20-án.
Adakozó ügyvéd
Veress György az árkosi anyakönyvek szerint 1808. június 6-án született Veress Sámuel fiaként, és két napra rá megkeresztelték az unitárius templomban. Gyermekkoráról, ifjúkori tanulmányairól szinte semmit se tudunk. 1828-ban Kolozsváron tanul, ahol Gálfi Sándorral, Szentiváni Lászlóval, Szentiváni Józseffel, Mihállyal és utóbb Kriza Jánossal irodalmi társaságot hoztak létre. 1829 októberében A Barátság Láncza címmel egy 72 oldalas kötetet adtak ki munkáikból.
1837-ben Brassóban ügyvédként dolgozik, itt sem hagyja fel az irodalommal való foglalkozást: 1837 és 1839 között a Brassóban megjelenő Erdélyi Hírlap és Mulattató című mellékletnek lesz a második és egyben utolsó szerkesztője. Ebben az évben – előfizetők hiányában – a lap megszűnt. A brassói magyar nyelvű iskola létrehozásánál is szorgoskodik: 1845 nyarán Felfalusi Kovács Antal apáttal Bécsbe utazott, hogy a császári udvar befolyásos embereinek megszólításával sikerre vigyék tervüket.
1839-ben feleségül vette Lengyel Borbárát. A gyermektelen házaspár Lengyel Lujzát vette örökbe, aki id. Gödri Ferenccel lépett házasságra. Így lettek nagyszülei ifj. Gödri Ferencnek, a későbbi sepsiszentgyörgyi polgármesternek.
1842-ben a franciaországi Montreux-ben járt, a levélíró Székely Miklós unitárius püspök így szólítja meg: „Monsieur George de Veress – Seigneur de Sepsi Árkos, avocat Kronstadt.”
Jótékonykodás
Az unitárius egyháza sorsát szívén viselő ügyvéd jótékonysági tetteit nehéz felsorolni. Az 1838-ban leomlott torony javításához 100 forinttal járult hozzá, 1856–57-ben a templom falai rongálódtak meg, 15 forintot és öt mázsa vasat adományozott a falak megjavításához, megkötéséhez. 1858-ban az unitárius egyház malmot szeretett volna építeni, ehhez a pénzt Veress György visszafizetendő kölcsön formájában állta. 1861-ben a templom ablakai kijavítására 27 darab ablaktányért ajándékozott, a hölgyek gyűjtéséből pedig egy sötétzöld olajszínű posztótakaró készült, „melynek az alján függ egy szép nagy nemzeti színű bojt, T(e)k(in)t(ete)s Veress György úrék külön állították elő saját költségükön”.
Hazaköltözése után folytatódott a sor: 1871-ben 1000 darab cserepet, 1876-ig az úrvacsorai bort adományozta egyházának. 1872-ben 100 forintos adományával jelentősen hozzájárult, hogy az eklézsia orgonát vásárolt Kolonics Istvántól. Az 1876-os árkosi zsinaton jelentős feladatokat vállalt, melyeket az egyházközség jegyzőkönyvei megörökítettek.
Mivel a nevelés szívügye volt, 1876-ban mint iskolaszékelnök kijárta és megszervezte az árkosi iskola építését. A társadalmi élet más területein is jeleskedett: 1859. október 24-én 60 forintot adományozott a Nemzeti Színház nyugdíjpénztárának, az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1861. április 24-én oklevéllel tüntette ki a részvényes ügyvédet. Mindez csak töredéke gazdag tevékenységének.
A görög–román viszály előzményei
A hagyomány szerint az 1392-es Nagyboldogasszony-templom építésére érkezett görögök a 16. századtól kereskedőkként is jelen voltak Brassó életében. Az 1676-ban, „kompániába” szerveződő görög kereskedők az évek folyamán több erdélyi fejedelemtől kaptak adományleveleket: Rákóczy György 1636-ban megengedte, hogy bírót választhassanak, I. Apafi Mihály 1678-ban szabad erdélyi kereskedésre és termékeik nagybani eladására adott adománylevelet, Mária Terézia királynő 1777-ben kedvezménylevelet adott ki a brassói görögök számára, melyben megtiltotta a városi szász hatóságnak, hogy a kompánia ügyeibe beleszóljon, és szabad kereskedést biztosított a kereskedőknek.
A brassói görögök a Laurentius Bonches ékszerésztől bérelt kőházban rendezték be első kápolnájukat. 1783-ban II. József császár megengedte a városi jószágok vásárlását, ami a görög közösségben töréshez vezetett. A telket, házat vásárló görög polgárok (cives graeci) és kompániatagok között feszültség keletkezett. Négy görög polgár kérvényt adott be a városi tanácshoz egy templom építése érdekében. 1786. június 14-én az engedélyt megkapták. A templomot 1787-ben fejezték be, 1788. szeptember 5-én Nichitic Gedeon püspök jelenlétében szentelték fel. Mivel a görög polgárok és a kompániatagok nem tudtak megegyezni a templom tulajdonjoga fölött, a papválasztásban is zavargás történt, ugyanakkor a nagyszebeni ortodox román püspökségtől is szerettek volna leválni, ami szintén viszályhoz vezetett.
A nagyobb veszélyt azonban, aminek később beláthatatlan következményei voltak, Veress György fogalmazta meg: „az utóbbiak (görög polgárok – szerk. megj.) pedig arra törekedtek, hogy miután közülük sokan görögkeleti román nőkkel léptek házasságra, román ajkú cselédeket tartottak, kik a görög nyelvet nem értették, görögkeleti román lelkész választassék, kit megérteni ők lehessen”. A konfliktust egy ún. „puncta complanationis” nevű békeegyezménnyel oldották meg. Az egyezményt aláíró görög polgárok neve után ez állt: „civis graeci, ritus disuniti”. A görög templomba lassan beférkőző románok ezt elferdítve közölték utóbb: vessző nélkül, a mondat értelme megváltozott, ami alapján később jogot formáltak a templom vagyonának kezelésére, lelkészválasztásra.
A román befolyás folytatódott, a következő ortodox püspök, Adamovici Gherasim 1789. november 12-én, Brassóban járva, az öreg görög lelkész, Chrisztophorusz mellé Szinajáról Macarie román káplánt nevezte ki. Panaszkodtak a kompanisták: „a mi kapellánknak oltárát és minden belső készületeit földig csúfosan lerontatá, csak a csupasz kőfalait hagyván meg, drága képeinket, papi öltözeteinket és egyéb kapellánk ékességeit az új Templomban által hordatta”. A görögök kérvényt nyújtottak be az Országrendekhez, kérve régi kiváltságaik tiszteletben tartását és a román lelkész eltávolítását. Ettől kezdve szinte egy évszázadig tartott a két fél közötti pereskedés, melyben 1857-től 26 évig Veress György ügyvéd képviselte a görög közösséget.
Per a brassói görög templomért
Az 1850-es években a nagyszebeni ortodox érsekség élén már Andrei Șaguna érsek állt. Mivel a görög közösség úrbériségeinek kárpótlását érsekük mellőzésével jelentette be, az érsek támadást indított ellenük. Sokatmondó Șaguna replikája: „a vagyon a tiétek, de a pap az enyém”. 1857. május 9-én az eltávolított görög lelkész helyett Bartolomeiu Baiulescut nevezte ki papnak. A görög közösség fellázadt e határozat ellen, és nem engedték be a kinevezett lelkészt a templomba. Az érsek 1857. május 9-én tilalom alá helyezte a templomot. Végül a görög egyházi tanács képviselői elfogadták Baiulescut a görög templom lelkészeként. Ilyen helyzetben került Veress György brassói ügyvéd a görög kompánia ügyének védelmébe.
1866-ban Brassóban a főtéri román ortodox kápolna lelkésze, Toma Vasiliu elhunyt, Andrei Șaguna érsek nem nevezett ki helyette más lelkészt, hanem a kápolna közösségét a görög templomhoz rendelte, ahol a rendelet szerint ezután két lelkész, egy román és egy görög szolgált a két nyelven felváltva tartott istentiszteleteken. A görög templomhoz rendelt románokkal megváltozott az egyházközség összetétele: 21 görög családfő és a hozzá tartozó 92 lélek, valamint 72 román családfő és 354 lélek alkotta az így létrehozott új egyházközséget.
Veress György és Lengyel Borbára sírja az árkosi temetőben
Veress György ügyvéd iratai között található egy kézirat, melyet Kolozsváron állítottak ki és az akkori vallás- és közoktatás miniszternek címeztek. A többoldalas dokumentum, miután részletes felvilágosítást nyújtott a szinte 80 éves konfliktusról, arra kéri a minisztert, hogy az „annyiszor elhatározott és időnként felelevenített viszálykodást” véglegesen intézze el. Ez nem történt meg. 1868. május 9-én a képviselőház gyűlésén az ügy vita tárgyát képezte, Veress György jelenlétében, aki a családdal levélben tartotta a kapcsolatot. A gazdaság mindeközben az otthon maradottakra maradt, egy levélben testvére számol be a dolgok menetéről, s felesége is hiányolja a gazdát: „jöjj, mert minden ki van halva, ha te nem vagy honn” – jegyezte: „hű nőd Bori”.
Nehéz idők
Id. Gödri Ferenc is írt Veress Györgynek: a június 7-én érkezett levélre június 11-én válaszolt. Nehéz idők jártak: Gödri Ferenc Veress György meghagyása szerint elégette a levelet. Gödri levéléből megtudjuk, hogy a hazatérés csak hetek múlva volt esedékes, amit sajnálattal vettek tudomásul az otthon levők, de tudták, hogy az ügyvédnek, „Pesten lévén – gyorsan és kellemesen telnek napjai”. Ha a nyári meleg megnehezítette az ügyvéd pesti életét, „kövér termő idő” volt itthon. A sepsiszentgyörgyi politikai helyzetről így ír Gödri Ferenc: „Bár politikai egünk is ilyen lenne, hanem ez a természetinek ellentéte, muszka-szibériai Warsóba a lengyeleknek jobban van dolguk, mint itt a becsületes embernek. Privilégiuma van annak, kedvezésbe részesül az, akinek valami bűne van, vagy erkölcsi romlottságának valami feltűnő jelét adta. Kovács Bálint után, aki még kihallgatatlan szenved a börtönben, Vajna, a director következik, úgy látszik, ő van kiszemelve, hírlap útján Nagy Sándor, a hídvégi lelkész hazug állításokkal törekszik bépiszkolni. Megfelel erre. Vajna is ugyan; de itthon a sok kutya ütőivel Cs. B. (Császár Bálint – szerk. megj.) nyíltan rágalmaztatja, s ki teszen itt most igazságot!! Szenvednünk kell, úgy látszik, a hazáért s a kormány nyugodalmáért s míg csak nyilvánosan feljajdulni sem merünk vagy egy hírlapban, mert vérfürdővel fenyegettetünk, s a legbarbárabb üldöztetésnek tesszük ki magunkat. Mindamellett tovább szó nélkül nem hagyhatjuk, szellőztetnünk kell a szt. Györgyi égre kiáltóságokat, de hogy!! Mert név nélkül kellene megjelenni, úgy pedig nem adják ki, úgy látszik, egy hírlapba ismeretlen egyéntől.” A levélíró az ügyvéd segítségét kérte, hogy ajánlja be egy szerkesztőnél, hogy „illedelmesen, de a valóságot kiírva” szólna a sepsiszentgyörgyi állapotokról. A levél végén jelzi, hogy az otthoni hölgyek még mindig várják a budapesti kalapokat. A befejezésben visszatér a szentgyörgyi állapotokhoz: „Személyemet még nem háborgatták a Tanácsnál, rendre vesznek bizonyosan!”
Még egy személyes levelet őrzött meg ezen évből a hagyaték: 1868. június 15-én Borbára írt férjének. A régóta távol levő férjét hiányolja: „alig várom azt az órát megérni, karjaim közé szorítsalak, többé nálad nélkül egy órát sem maradok”. Az otthoni gazdaságot Borbára, amennyire tőle kitellett, ügyesen vezette, ebben a levélben is beszámolt férjének az otthoni gazdasági állapotokról. Nem lehetett könnyű a nagy gazdaságot vezetni. Így vall Borbára: „A gazdaság nekem annyi bút és aggodalmat okoz és sok baj ezekkel az erdővidéki bolonddal, cselédek nem jók semmi esetre mind lehet kínlódom vélik.”
Szemben Eötvössel és Șagunával
Brassóban a kedélyek nem csitultak. A báró Eötvös miniszter által kiküldött aranyosszéki főkirálybíró, Béldi Gergely által vezetett bizottság két hónapig tanulmányozta a helyszínen az iratokat, majd 1869. május 20-án átnyújtotta a minisztériumnak megállapításait. Ennek ellenére a miniszter a jelentéssel ellentétes rendeletet hozott, a görög közösség meglepetésére. Ebben bizonyára szerepet játszott, hogy a Miskolcon született, macedoromán származású érsek gyermekkori barát volt a jövendő miniszterrel, s a barátságukat a közös egyetemi évek még jobban elmélyítették. Még a sajtó is úgy értékelte, hogy Șaguna érsek lépései nem annyira a templomért, hanem annak vagyonáért történtek.
A román és görög közösség által a kérvényi bizottsághoz beadott kérvényeket a képviselőház 1871. március 30-án vitatta meg. Erre az alkalomra Veress György ügyvéd újból Budapestre utazott. 1871. március 19-én Lengyel Borbára levelet írt férjének. Ebben a szokott gazdasági hírek után elsősorban a brassói görög kompánia perére vonatkozó véleménye érdekes: „kedves fijam, látom szörnyű sok bajod neked, olvastam az mit az oláhok kinyomattak hamis állításikot és kérésöket a magas országgyűlés béadott követeléseket az görög egyháztól, neki is annyi jogok volna mindenhez, nagyon bosszankodtam és rosszul esett nekem hamis és hazug állításokért az kápolna kérdése is, hogy mind együtt odajártak az templomban az egészet elolvastam és mindent jól felfogtam és nagyon érdekel engem ez a tárgy, kérem az jó Istent, hogy mán egyszer segítsen meg az tiszta igazatok mellett, nehogy azok az oláhok hamis eljárásokkal, húzkodásokkal győzzenek, nagyon kell ügyelni, mert hamis az világ, az igaz elvesz és az hamis győz, de bízom az Istenben valahára megsegít. Kérlek, édes fijam ügyelj minden lépésökre, minden erejüket összeszedték az hamisságban, nagyon ügyelni kell.”
A levél további részletében beszámol az idősebb Gödri Ferenc haláláról: „az szegény öreg Gödrit eltemettük 14-dikén kedden, meghalt vasárnap reggel éppen mikor harangoztak és szokott az templomban menni, éppen akkor múlt ki az világból, elég sok szép időt élt, 83 éves volt, szegény kicsi Ferenczke úgy megsiratta, az úgy sirt mint egy nagy okos, szörnyű sok nép volt a temetésen, szép temetése volt, az sírja éppen a templom mellett legelöl, az hogy bémennek, oda tették, nyugodjék csendesen, végrendeletet nem hagyott”. A kis Gödri Ferenc is levelet írt keresztapjának, melyben arra kérte, hogy hozzon neki egy puskát, mert az előbbi elromlott, és egy kardot. Az ügyvédet húsvét ünnepére várta haza a család.
A per kimenetele
Az 1871-es képviselőházi határozat értelmében Pauler Tivadar, majd Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszterek vizsgálat tárgyává tették a brassói görög egyházközség ügyét, de eredmény nem született. 1876-tól kezdődően a brassói görögök több rendben küldöttséget menesztettek a miniszterhez, aki először pár hónap alatt ígérte a megoldást, később arról biztosította őket, hogy csak napok választják el a határozat kiadásától, de a kidolgozott határozat továbbra is kiadásra várt. 1880-ban a brassói görög egyház kérést nyújtott be a magyar képviselőházhoz, melyben azért esedezett, hogy a képviselőház 1871. március 30-án hozott határozata értelmében ügyük elintézést nyerjen. 1881 júniusában Veress György által szerkesztett sürgető folyamodványt nyújtottak be Tisza Kálmán miniszterelnöknek, melyből megtudjuk, hogy 1880 májusában a görög egyházközség a miniszteri tanácshoz kérést tett le, hogy a már tíz éve a miniszterhez érkezett iratok elintézést nyerjenek.
1882. január 20-án Szentiványi Gyula brassói ispán, miniszteri biztosként, levélben értesítette a brassói görög egyház vezetőségét, hogy miniszteri utasításra felszólítja őket, az összes vagyont, megfelelő kezelés érdekében egy kiküldött vegyes bizottságnak adják át. Másnap Roll Gyula alispán, Kocs Ferenc tanfelügyelő és Schnell Frigyes városkapitány megjelent a templomnál a rendelet végrehatjása végett. A görög egyházközség részéről Safrano Anasztáz, Paraszkéva János, Trandafilides Constantin gondnokok, valamint Veress György ügyvéd volt jelen. A rendelet végrehajtása ellen Veress György ügyvéd óvást emelt. Miután megtagadták a rendelet teljesítését, az alispán pecsétjével ellátott egy tűzmentes szekrényt, melynek kulcsait a görög gondnokok nem adták át. Ugyanúgy, az akkor készített jegyzőkönyvet nem írták alá. Ezek az eredeti iratok a Veress György levéltári hagyatékában vannak. Végül, a megjelent csendőrség láttán, a görög egyházközség képviselői kénytelenek voltak elfogadni, hogy a szoba ajtaját a hivatali személyek lepecsételjék, majd a szekrényt elszállították a városi tanácshoz. Mindez ellen a görög egyház képviselői tiltakoztak.
Az élete végéig a brassói görög egyházközséget képviselő Veress Györgyről nincs több adatunk. A budapesti királyi törvényszék 1886. június 17-én hozott elsődleges ítélete, melyet a budapesti királyi ítélőtábla 1886. november 9-én megerősített, a görög egyházközség teljes győzelmét jelentette, de közben Veress György 1883-ban elhunyt.
A Nemere folyóiratban közölt nekrológ szerint 1883. május 6-án 9 órakor szívszélhűdésben halt meg Árkoson, és ott is temették el május 8-án „a háznál és a sírnál tartott rövid gyászünnepély” keretében. A család a jelek szerint a családfenntartó „hirtelen és váratlan halála által zilált és nyomasztó helyzetbe jutott”. Kiss Mihály esperes vallomása szerint „az özvegyre (…) törlesztendő adósságok is maradtak tetemes mennyiségben”.
Márk Attila
