Év elejétől a sepsiszentgyörgyi, brassói, kézdivásárhelyi és kovásznai közönség több mint tíz alkalommal találkozhatott a Novák Ferenc rendezte Lúdas Matyi musical szereplőivel, márciusban Matyi, a liba, a gőgös Döbrögi a Gyergyói-medencébe látogat a gyermekek örömére. Műsoraival a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncszínház csatlakozik a Gyermekek éve programhoz, de azt is fontosnak tartja, hogy produkcióit elvigye minél több kis közösségbe akkor is, ha sok háromszéki faluban a körülmények csak kamara-előadásra, illetve hangszerbemutatóra alkalmasak.
A folklórműsorok és táncszínházi produkciók mellett a társulat műsorpolitkájának meghatározó eleme a gyermekeknek szóló előadások bemutatása, erre idén külön hangsúlyt fektetnek, így még többször és még több helyen lépnek színpadra a Lúdas Matyi népszerű mesejátékkal, de vendégelőadásokkal is kedveskednek a gyermekeknek. Legutóbb (február 13-án) a Tapasztó Ernő rendezte A kolozsvári bíró című zenés mesejátékot mutatta be a kézdivásárhelyi Udvartér Színház Sepsiszentgyörgyön a Háromszék Táncstúdióban.
Folklórkincsünk megismertetése érdekében az együttes vállalja a bemutatkozást olyan színpadokon is, ahol eredeti változatban nem fér el egy-egy előadásuk, de a rendelkezésre álló öltözők is arra kényszerítik őket, hogy csökkentsék a fellépő párok számát – hangsúlyozta lapunk megkeresésére a Háromszék Táncszínház igazgatója. Virág Endre elmondta, erre példa a Módosné Almási Berta Csilla és Módos Máté által rendezett-koreografált Hazától hazáig folklórműsor, amelynek elkészítették a kamaraváltozatát Tiszán innen, Dunán túl címmel, s a korábbi tíz pár helyett öt táncospár kalauzolja el a közönséget Somogy vidékére, Rimócra, az Alföld legelőire, Viskre, Nagypaládra, Szeghalomra, bemutatva e tájak autentikus népviseletét is. Márciusban a kovásznai, zabolai és gelencei közönség láthatja ezt a kamara-előadást, a Hazától hazáig műsorral Temesváron és Aradon mutatkozik be az együttes. Szintén márciusban vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön a Maros Művészegyüttes a Láthatatlan ünnepek című műsorral.
Ahhoz, hogy az együttes olyan településeken is felléphessen, ahol nincs vagy használhatatlan a művelődési ház, a Heveder zenekar házhoz viszi a jól bevált hangszerismertető programját, amelynek csúcspontja, amikor a bemutató végén a gyermekek kézbe vehetik és megszólaltathatják a hegedűt, brácsát, nagybőgőt, cimbalmot. Januárban Gelencére, Csernátonba, Barótra látogatott el a zenekar, tervezik, hogy a következő hónapokban több településen is megszervezik a játékos hangszersimogatót.
A falusi művelődési házak többsége kicsi, bár egyeseket felújítottak, bővítettek, mások a korábbinál is leromlottabb állapotban vannak – ecseteli a helyzetet Virág Endre. Számára Csernáton az egyik legmeglepőbb eset, ebben a nagy községben gyakorlatilag használhatatlan a művelődési ház, mintha nem is lenne, ezért oda nem tudnak előadást vinni, a hangszerbemutatóval ellenben kedveskedtek a csernátoni gyermekeknek. A Háromszék Táncszínház igazgatója elmondta, az utóbbi években a megye településeinek alig tizedében fordultak meg előadásaikkal, szeretnék bővíteni a kört, felmérést végeznek, hol, milyen lehetőségek, körülmények vannak, erre vonatkozó adatbázisuk igen régi.
Az együttesvezető új programról is beszélt lapunknak: az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvánnyal és a Lajtha László Alapítvánnyal ifjúsági táncházakat indítanak, amelyek az V–VIII. osztályos diákoknak biztosítanak néptáncos tevékenységet. Továbbra is megtartják a rendszeres táncházakat a sepsiszentgyörgyi Bábel Kiskultúrban, ahol legutóbb, húshagyókedden farsangbúcsúztató volt.
A felsoroltak mellett javában zajlanak az új bemutató próbái, az ifj. Zsuráfszky Zoltán rendezésében készülő, erdélyi néptáncokból össszeállított produkció címe Tükör, amelyet áprilisban láthat a nagyérdemű.