Neki kell kezdeni a tömbházak szigetelésének — Simó Erzsébet

2009. március 2., hétfő, Közélet

A megyei, illetve városi költségvetés elfogadása után a lakótársulásoknak kézbe kell venniük a tömbházszigetelés kérdését. Rá kell venniük a lakókat, hogy vállalják az ezzel járó költségeket, mely kevesebb, mint korábban volt, idén ugyanis a kormány állja a felét, harminc százalékot az önkormányzat fedez, a lakónak csupán húsz százalékot kell fizetnie. Tudjuk, ez sem kevés, főleg a nyugdíjasok, az egyedül élő idős emberek, esetleg az éppen most munka nélkül maradtak számára, de a rosszul hőszigetelt lakások fűtése — ahogyan azt idén a hideg hetek bizonyították — nagyon sokba kerül, azt is sokan nehezen tudták kifizetni.

E munkálatokra nagyon sok pénz áll az építésügyi minisztérium rendelkezésére, szinte minden megyei igényt ki tud elégíteni — nyilatkozta nemrég Vasile Blaga szakminiszter. E munkálatok révén sok kisebb-nagyobb helyi építkezési vállalat is talpra állhat, jövedelemre tehet szert. S végre az új ruhába — a jelenleginél színesebbe — öltöztetett tömbházak is kellemesebb környezetet biztosítanának. De a legfontosabb mégiscsak az, hogy a hőszigetelés révén mintegy harminc százalékkal csökkenne a tömbházlakások fűtési költsége.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1351
szavazógép
2009-03-02: Máról holnapra - x:

Sok hűhó... de miért? — Simó Erzsébet

Minisztereső hullt a Székelyföldre, államfői parancsra hat tárcavezető tette tiszteletét e vidéken. Ők majd ― felső utasításra ― kisegítik a bajból a Székelyföldet, miközben még a pillanatnyi szükségleteinkhez mérten sem tudtak reményt keltő tételeket ígérni.
2009-03-02: Közélet - x:

Segíteni a bajban — Ferencz Csaba

Előadók és adakozók együtt a bajban
Az Eventus Plus Egyesület és az Erdélyi Magyar Ifjak meghívására diák- és felnőttkórusok, együttesek, színművészek és képzőművészek fogtak össze, hogy segítsenek a nagybaconi Szőcs Ferikének.