Háromszéki RMDSZSzépkorúaknak szóló programokat indítanak

2025. március 11., kedd, Közélet

A korábbi években kezdeményezett, időseknek szóló programok mellé újabb kettőt illeszt idén az RMDSZ Háromszéki szervezete a nyugdíjasok szervezeteivel, valamint az Erdélyi Kárpát-Egyesület háromszéki osztályával (HEKE) együttműködésben. A Szenior Táncklub, valamint a Vitamintúra ebben a hónapban kezdődik, a részleteket Bodor László, a szövetség háromszéki szervezetének ügyvezető elnöke, Kondor Ágota szenátor, valamint Gáspár László, a HEKE vezetője ismertette.

  • Gáspár László, Bodor László és Kondor Ágota. Fotó: RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet / Kocsis B. János
    Gáspár László, Bodor László és Kondor Ágota. Fotó: RMDSZ Háromszéki Területi Szervezet / Kocsis B. János

Bodor László szerint az RMDSZ feltett szándéka, hogy ebben az évben minél erősebb kapcsot alakítson ki a megyében működő civil szervezetekkel. Egy közösség akkor tud erős lenni, ha annak különböző szereplői együtt tudnak működni a társadalmi szövet minél sűrűbbé szövése érdekében, ennek érdekében a szövetség közösségszervezési „hadjáratot” is indít a 2025-ös évben. Háromszék szerencsésnek mondható, mivel nagyon sok civil szervezet van, és általuk minden társadalmi csoportot, korosztályt meg tudnak szólítani, és ez is a szándékuk – tette hozzá.

A nyugdíjasok, szépkorúak szervezeteivel való kapcsolat eddig is erős volt, már több közös programot indítottak, így a Nosztalgiamozit és a 60plusz Akadémiát, ez a kínálat most további kettővel bővül. Az egyik a Szenior Táncklub, melynek ötlete a nyugdíjasoktól származik, és még tavaly felmerült, a másik pedig a Vitamintúra elnevezésű, melyet a HEKE-vel közösen szerveznek, és célja lehetőséget biztosítani az időseknek a természetjárásra, legyen szó könnyebb sétákról vagy komolyabb túrákról. Utóbbit az RMDSZ kezdeményezte, a HEKE pedig vállalta a szervezést, lebonyolítást. Gáspár László szerint kisebb, négy túravezetővel zajló csoportos túrákról, sétákról van szó, melyeket Sepsiszentgyörgy vonzáskörzetében, valamint a megye adott helyszínein zajlanak (Rétyi Nyír, Vargyas-szoros, Baróti-hegység, Szent Anna-tó). A rendszerváltást követő újraalakulásától a HEKE több száz kirándulást, túrázást szervezett, a könnyedebbtől a nagyobb kihívást jelentőkig. Kondor Ágota felvetése nyomán dőlt el, hogy a Vitamintúrákkal a kezdő túrázó, természetjáró idősek irányába nyitnak, hiszen a tapasztaltabbak számára már eddig is megvolt a lehetőség, hogy részt vegyenek, és a szépkorúak közül is többen éltek ezzel a lehetőséggel. A Vitamintúra első kirándulására március 12-én, szerdán kerül sor, célpont a Vargyas-szoros, míg április 3-án a Rétyi Nyír következik. Gáspár László reményét fejezte ki, hogy sokan élnek a lehetőséggel, és a résztvevőknek örömet fog okozni.

A táncklub kapcsán Kondor Ágota elmondta, hogy még a tavaly hangzott el egy beszélgetésen az igény, ekkor döntöttek úgy, hogy valamely módon segítenek megszervezni. A foglalkozásokat a Cseke Ágnes és Tüzes Csilla táncművész és táncpedagógus testvérpár vezeti. Ők magyarországi képzésen szereztek alapos ismereteket az idősek számára hasznos tánc és mozgás területén. A foglalkozás egyedülálló lehetőséget kínál az idősebb generáció számára, hogy aktívan, vidáman és egészségesen töltsék szabadidejüket. A mintegy ötvenperces táncot, mozgást követően ugyanis társasági életre is lehetőséget ad a helyszín. Kondor Ágota szerint a tánc közösségformáló, a foglalkozások pedig jó alkalmat nyújtanak arra, hogy az idősebb korosztálynak segítsenek abban, hogy az elmagányosodásból, elszigetelődésből is kilépjenek. A táncklub március 18-án indul, a foglalkozásokat keddenként 11 órától tartják a Park vendéglő földszinti termében.

Mindkét kezdeményezés részletes programja a sepsiszentgyörgyi önkormányzat gondozásában megjelenő 60plusz magazin legfrissebb, a napokban megjelenő számában tanulmányozható.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mit gondol, véget ér-e idén az ukrajnai háború?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2025-03-11: Gazdakör - :

Terjed a száj- és körömfájás

Németország után Magyarországon is azonosították a ragályos száj- és körömfájás vírusát egy Győr melletti szarvasmarhatartó telepen.
2025-03-11: Jegyzet - Mózes László:

Szórványvidéki szálak

Akár díjnyertes fotó is lehetne: aprócska gyermek az előtérben, téliesen öltözve, két, fülszerű bojttal sapkáján. Mögötte, kissé hátrébb, derűs arcú felnőttek, amolyan csoportkép, de több annál: együttlétet, egymás melletti létet tanúsító fénykép, pontosabban, közösségi életérzést sejtető.