Orbaiszéken a március 15-i megemlékezések központi rendezvényét idén is a fürdőváros főterén tartották, ahol több százan kísérték figyelemmel a hagyományos lovas-szekeres felvonulást nemzeti színű kokárdával a mellükön, majd a központi színpadnál az ünnepi műsort. A rendkívül magas részvételhez idén az időjárás is hozzájárult, szombaton délután a hőmérő 22,5 fokot mért Kovászna belvárosában.
Az ünnepség az orbaiszéki települések látványos lovas és szekeres felvonulásával kezdődött, melyet a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegylet vezetett fel a főtérre. A fenyőágakkal és zászlókkal feldíszített fogatokat nagy tapssal fogadta a közönség. A színpadi műsort a belvárosi református egyházközség férfikara nyitotta katonanótákkal. Ezt követően Mátyás Károly római katolikus plébános ünnepi beszédében kiemelte, hogy minden magyar, bárhol is éljen a világon, ugyanazt érzi március 15-én: a kokárda feltűzése nemcsak ünnepi gesztus, hanem a hazaszeretet és az 1848-as hősök iránti tisztelet jele. Hangsúlyozta, hogy a szabadságharcot nem egy arctalan tömeg vívta ki, hanem olyan hősök, akik életüket kockáztatva küzdöttek a szabadságért, és sorsfordító tettet hajtottak végre. Az ő áldozatuknak köszönhetjük, hogy ma itt élhetünk Székelyföldön, Kovásznán, és hogy továbbadhatjuk örökségünket gyermekeinknek és unokáinknak.
A továbbiakban Tamás Sándor megyeitanács-elnök, az RMDSZ megyei elnöke mondott ünnepi beszédet, amelyben rámutatott az erdélyi és székely nők, anyák és feleségek szerepére a történelem, különösen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben. Hangsúlyozta, hogy bár a történelem nagy fordulópontjai és sikerei kapcsán leginkább a férfiak nevei maradtak fenn, valójában a nők is kulcsfontosságú szerepet játszottak a szabadságért folytatott harcban és annak öröksége megőrzésében. Több példával szemléltette, hogy a szabadságharcban is számos nő vállalt aktív szerepet – akár harcosként, akár támogatóként, akár a forradalom emlékeinek és eszméinek megőrzőjeként. Mint mondta: a szabadságharc idején számos nő maga is fegyvert ragadott, álruhában harcolt, vagy más módon segítette a honvédőket.
A székelység számára kiemelten fontos alak Gábor Áron hűséges társa, Velcsuj Jusztina, aki részt vett a harcokban. A legenda szerint a győztes rikai csatában maga Jusztina sütötte el Gábor Áron egyik ágyúját, miközben körülötte záporoztak az ellenség golyói. A beszédben idézett források szerint Jusztina nem csupán hűséges társa volt a híres ágyúöntőnek, hanem gyakran elkísérte őt a csatákba is. „A bátor férfiak mellett emlékezzünk a bátor nőkre is! Tisztelet és köszönet illeti mindazokat a lánglelkű édesanyákat, akik gyermekeket hoztak a világra és bátor szabadságharcos férfiakat neveltek – olyanokat, mint Gábor Áron, Turóczi Mózes, Gál Sándor és az ő bajtársaik. Emlékezzünk azokra az asszonyokra, akik puskaport gyártottak, kardot ragadtak, és akik ápolták a sebesülteket. Köszöntöm azokat az asszonyokat is, akik ma, a jelen kihívásai között is kitartanak mellettünk, legyen szó bajról vagy örömről. Isten éltesse a székely asszonyokat! Isten óvja Székelyföldet!” – zárta beszédét Tamás Sándor.
A Kőrösi Csoma Sándor Líceum idei szónokversenyének győztese, Szabó Renáta X. osztályos diák ünnepi beszédében párhuzamot vont az 1848-as forradalom ifjai és a mai fiatalok között. Kiemelte, hogy ma már nem elnyomó hatalommal kell harcolnunk, hanem a beletörődéssel és azzal a szemlélettel, hogy úgysem változtathatunk semmin.
Gyerő József polgármester ünnepi beszédében elemezte a szabadság természetét, szólt a történelmi küzdelmekről és a jelen kihívásairól. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szabadság nem csupán jogokat, hanem kötelezettségeket is jelent, és hogy a demokrácia működéséhez felelős állampolgárokra van szükség. Arra biztatotta hallgatóit, hogy őrizzék meg a szabadság eszméjét, és ne engedjenek a populista manipulációknak.
Végezetül Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva, hogy a valódi hazaszeretetet nem csupán egynapi ünnepélyes megemlékezés, hanem az anyanyelv megőrzése, a nemzeti szimbólumok tisztelete és a közösségért vállalt felelősség jelenti.
Az ünnepi megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el Széchenyi István domborművénél a Városi Művelődési Ház falán és az 1848–49-es kopjafás emlékműnél a belvárosi református templom kertjében. Közreműködött a 109. Havadtőy Sándor Cserkészcsapat és a líceum Magnificat kórusa Gyerő Katalin vezényletével.
